December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. november 15. 09:20

A Porta most Kadafalván segít - komfortos közösségi ház

A Porta most Kadafalván segít - komfortos közösségi ház
Kovács Fáradhatatlan Antal, képviselő úr, Molnár Ferenc (Molnár Fatelep) és a Porta Egyesület aktivista köre a kadafalvi Szent József Templom megújításán, komfortossá tételén fáradozik hetek óta. Mivel sok-sok segítőjük akadt és a Jó Isten is megáldotta munkájukat - már látszanak a siker első jelei.Nem nagy isteni hajlék a kadafalvi templom, de annál jobban szeretik az ott élő hívek. Sajnos áldonzni rá - a megélhetés egyre növekvő terhei miatt - egyre kevesebbet tudnak.
A jó Isten azonban ennek ellenére sem hagyta el a hívő közösséget. Vigyáz a Krisztus követők közösségi házára. Farkas László érseki helynök, plébános engedélyével - Molnár Ferenc, Kovács Antal és a Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportja szervezésében - most újabb fölújítási program indult a Szent József oltalmába ajánlott templomnál. Holczer József piarista atya, a közösség lelkésze örömmel fogadta a segíteni szándékozó aktivistákat, akiket egyébként is jól ismer, hiszen rendszeres látogatói a gyülekezetnek. A szentmisék látogatásán túl, sosem riadtak vissza az áldozatvállalástól, a szervezőmunka terheitől, az anyagi áldozatvállalástól. Négy évvel ezelőtt már volt egy nagyobb fölújítás Szent József otthonában. De a teljes komfortosítást akkor nem tudták befejezni. Most - közel öt millió forintos bekerülési költséggel - burkolatok újultak/újulnak meg, a nyári műanyag tetőt is újra cserélték. Hátra van még a vizes blokk kialakítása. Szerencsére azonban az anyagi erő már összejött az említett magánszemélyek és a templomépítő Portások áldozatvállalásával. Ha a Jó, Isten megáldja a szorgoskodókat tavaszra elkészülnek a fejlesztésekkel. Végre korszerű fölszereltséggel szolgálja majd az egyre növekvő számú közönséget Kadafalva kápolnája.

Kövessen minket a Facebookon is!