December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. december 22. 18:47

Emlékezett az újságírók közössége

Képgaléria
Emlékezett az újságírók közössége
Meghitt ünnepség keretében emlékezetek tegnap az újságírók a Kéttemplom közben a Kecskeméti Lapok hős újságíróira, akik ötvenhatos cikkeik miatt később szigorú megtorlások áldozataivá váltak.
Nem falra, hanem csak egy asztalra helyezett emléktáblát avatott fel tegnap a kecskeméti újságírók közössége és a Porta Egyesület a Kéttemplomközben. Egykoron ugyanis nyomda állt ott, és 56-ban kisgazda újságírók itt indították újra indították az 1949-ben felszámolt Kecskeméti Lapokat. Farkas P. József, a Porta Egyesület vezetője elmondta: nyár óta húzódik az emléktábla felállításának az engedélyeztetési eljárása. Hozzátette: ennek nem ideológiai, hanem bürokratikus okai vannak, de úgy érzi, az újságírók főhajtása nem várhatott tovább. Lovas Dániel a Kecskeméti Lapok Könyvkiadó vezetőjeként elmondta: 1956-ban két számmal jelent meg a lap, a harmadikat az orosz katonák a megjelenése előtt tönkretették. Hangsúlyozta: Homoki József vezércikke, és a lapnak az ÁVH-ás bunkerokat bemutató cikke drámaian hatott az olvasókra. Hangsúlyozta: ezek az újságírók olyan tette hajtottak végre, amely egzisztenciálisan egész életükre kihatott később. Ezt követően Homoki József néhai főszerkesztő hozzátartozói és az újságírók közössége megkoszorúzta a felállításra váró emléktáblát, majd Katona József szobra előtt is tisztelegtek.

Kövessen minket a Facebookon is!