November 26. kedd, Virág
Hírek, események 2008. december 27. 09:02

Érseki tanítás az éjféli szentmisén

Képgaléria
Érseki tanítás az éjféli szentmisén
Főtisztelendő Paptestvérek! Papnövendékek! Tisztelendő Nővérek! Krisztusban Szeretett Testvéreim!Azon az első karácsonyon, Isten és ember találkozott. S ennek a találkozásnak nagy titka a megtestesülés ünnepe, olyan hatalmas esemény, amelyen azóta is ámuldozunk, és nem győzünk eleget elmélkedni róla. Minden karácsony hoz valami újabb meglátást még saját életünkre is. Most itt az éjféli szentmisén könnyen megjegyezhető szavakhoz, névmásokhoz kötöm gondolataimat, amelyek mind szentírásiak: A nekünk, velünk és értünk - kezdte szentestei prédikációját dr. Bábel Balázs, kalocsai-kecskeméti érsek, metropolita.
Hallhattuk Izaiás jövendölését, amikor azt mondja:” Fiú adatik nekünk”. Elmondja azokat a jelzőket, amelyek Jézus isteni és emberi mivoltát egyszerre jellemzik. Úgy adta nekünk Isten önmagát, hogy nem kell osztoznunk rajta. Amikor egy családban több gyerek van, és kaptak valami közös ajándékot, számtalanszor megtörténik, hogy összevesznek rajta a gyerekek. Ezért is van ma már, egy-egy gazdagabb családban még külön TV. is a gyerekeknek, nehogy összevesszenek egy műsoron. Az Isten úgy adja önmagát, hogy mindenkié ugyanakkor az egyes emberé. – A Szentáldozásban is ez történik. A Jelenések könyvében van egy titkos mondat, amely így szól: „Íme, az ajtóban állok és kopogok. Aki ajtót nyit nekem, ahhoz bemegyek, és vele étkezem. Később, másutt - egy olyan követ adok neki, amit csak az ért meg, aki megkapta.”(Jel. 2,17) Arra vonatkozik, hogy Isten úgy a mi Atyánk, mindenki személyes kapcsolatba kerülhet vele. És ő úgy fogad bennünket, mint akiből csak egy van. A tékozló fiakból is csak egy van. Nem mondhatjuk azt, hogy itt a 6 milliárdos emberiség, van benne egy pár kiválasztott, a többi kárhozatra méltó. Isten mindenkit meghív az üdvösségre, és mindenkiből egy van számára. Olyan jó lenne, ha karácsony ajándékaként ezt is föl tudnánk fogni. Ha valaki úgy érzi, hogy ő senkinek sem kell, vagy teljesen magára maradt, Istennek akkor is kell, hiszen egy van mindenkiből. Ha ez így van, akkor nekünk is első legyen életünkben Isten. Minden más csak utána jöjjön az életben. Az első parancs: szeresd Uradat, Istenedet. Isten ügye elé ne tegyél semmit. Nehéz parancs, mert sokszor könnyebb az emberek tetszésének, elvárásának eleget tenni. Az apostolokat, amikor megverték a börtönben, és rájuk parancsoltak, hogy többet ne hirdessék az evangéliumot, akkor azt mondták:”Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embernek.” (Apcsel. 5,29) Az ember inkább engedelmeskedjen először Istennek, utána az embernek, még házastársát illetően is. Akkor a világ rendje megtalálja a maga békéjét. Ezzel rokon a második névmás: „velünk az Isten”. Neve Emmanuel lesz, ami annyit jelent: Velünk az Isten. Szolidáris lett velünk, - szoktuk mondani latin szóval. Isten nem nézte páholyból az ember sorsát. Már a legszegényebbekhez is szava volt a kezdet kezdetén, hiszen jászolban született. Nazianzi Szent Gergely egyházatya mondja: Isten Fia aludni akart, hogy megszentelje álmunkat. El akart fáradni, hogy megszentelje fáradtságunkat, küzdelmeinket. Sírni akart, hogy értéket adjon könnyeinknek. Velünk az Isten. Középkori lelki mondás volt: Deus non deserat, nisi deserantur. Isten nem hagy el, csak elhagyattatik, azaz általunk. Isten vele van ezzel a küzdelmekben, különféle nehézségekben lévő világgal is. Az is a baja ennek a világnak, még gazdasági válságának is, hogy elhagyta az Istent. Ennek következtében erkölcsi válság lett a világban, ami minden rossznak forrásává vált. Az értünk szó, az is egy kulcs szava, névmása a karácsonynak. Értünk, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. Amikor ezt imádkozzuk, talán gyermekes fantáziával valaki arra gondol, hogy valahonnan a fellegekből leszállt. A menny az az Isten világa. Abból a természetfölötti világból, ami nem a felhők fölött van, hanem az érzékeinken, fizikai érzékeinken túl lévő világból jött közénk. Így testesült meg, lett emberré. Leszállott a mennyből. Ez egy ünnepélyes kifejezés. Vele szemben ott áll, hogy az ember bűnbe esett. Bűnbe zuhant. Emberségének szintje alá zuhant. Ott benne van a bűnnek lehúzó ereje, abban az esésben és bukásban, amit sokszor megtapasztalhatunk. De Isten leszállása a mennyből az ő akarata volt. Értünk. Proexisztens lét, szokták megint csak idegen szóval. Nem önmagának élt, hogy mi se önmagunknak éljünk. Ez is baja a mai világnak. Mindenki magának akar élni, a bűnös. Egy olyan valakitől hallottam, aki újra házasodott, ’Most majd én leszek piedesztálon! Értem fog élni a férjem, mert az előző elhagyott.’ – Borítékolom, hogy aki így köt bármiféle kapcsolatot, házasságot, barátságot, hogy őérte éljenek, nem lesz sikeres. Isten előtt, és emberileg sem. Nekünk, másokért kell élnünk. Isten Fia értünk, a mi üdvösségünkért született, élt és áldozta föl önmagát. Sok célunk van, amiért leszállhatott volna közénk, hogy hamarabb át tudjuk hidalni a technikai problémákat, ezért is jöhetett volna. Hiszen Isten Fia volt. Megtaníthatott volna sok okosságra. Megtaníthatott volna arra, hogy elkerüljük a fertőző betegségeket. Sok minden másra. És egyébként nagyon fontos a földi létben. De annak végeztével, az a cél beteljesedik, vagy érvényét veszíti. De ő örök célunkért jött közénk, hogy üdvösségre jussunk. Ebben a szent cserében, Isten Fia emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk. Már a karácsonynak is megvan ez a végtelen, örök életre nyíló perspektívája. Ha erre nem figyelünk oda, akkor a karácsony csak egy nagyon földies ünneppé válik. Ez a nekünk, velünk és értünk egy még magasabb célt szolgál: Isten örök tervét. Azt embert, akit megteremtett, üdvözítse. És ezáltal Isten megdicsőüljön a teremtett világban és teremtményeiben. Mert Isten megdicsőül ebben a világban. A végső kimenet is ez lesz, amikor Isten dicsősége átjárja az üdvözülteket, a kozmoszt. Isten lesz minden mindenben. Jézus Krisztus azért jött, hogy megdicsőítse az Atyát. (Jn. 17,4.) Ez az emberi életünkért vállalt önfeláldozó élete, végső céljára, így rámutat. Az Istent megdicsőíteni. Ezt énekelték az első karácsonyon az angyalok. Dicsőség a magasságban Istennek és utána ebből következik: békesség a földön a jóakaratú embernek. Ha megadjuk az Istennek a dicsőséget, egyéni életünkben, családunkban, nagyobb közösségünkben, megadná nemzetünk és a világ, akkor is helyreállna a béke. Mert Isten dicsősége, annak szolgálata a legmagasabb emberi cél lehet előttünk. Ami azután visszavetül ránk. Mert Istennek nem azért van a mi hódolatunkra szüksége, hogy ő azáltal nagyobbá legyen. Õ Isten öröktől létezik, teljes hatalomban. Bennünket általa akar fölemelni, amikor azt parancsolja, hogy imádjuk, hódoljunk előtte Ennek a misztériumnak, ennek a titoknak a kezdete az első karácsony, Isten és ember találkozásának a szent pillanata. Azóta évszázadok és évezredek múltak el, nem maradt hatástalan. Ezt az üdvözítő művét, azóta is folytatja ezen a világon, azt akarja, hogy mi emberek, akik az idő csak egy tört parányi részében élünk, most éljük meg ezt. Tegyük magunkévá az evangéliumnak ezt a nagy gondolatát, hogy a nekünk adott Fiú, a velünk élő és az értünk élő, meghaló és föltámadt Fiú bennünket fölemeljen. A mi életünk is célba jusson, és ez a karácsony adja meg azt a lelki, kegyelmi ajándékot, hogy ennek örömét fölfedjük, és ez az öröm átjárja szívünket. Amen.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház Porta Egyesület Szenteste Alapítvány