Dr. Bábel Balázs metropolita prédikációja karácsony első napján
Képgaléria
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Jézus Krisztus születése behatárolható, egyszeri, helyhez és időhöz kötött esemény. Annak lelki megismétlődése azonban azóta is tart. „Mindazoknak, akik befogadták hatalmat adott arra, hogy Isten fiai legyenek.” (Jn.1,12) Hallottuk az evangéliumból.
De előbb még térjünk vissza arra az egyszeri és történelmileg is igazolt eseményhez. Ma is hallhattuk a közszolgálati rádión, hogy Betlehemben, ahol a „legenda” szerint megszületett Jézus. Mintha az 50-es években lennénk. Jézus születése történeti tény. Természetesen mindazok, akik ellenségei Jézusnak, szkeptikusan gondolkodnak felőle, azok még ezt is szeretnék megkérdőjelezni.
José Samarango kortárs, bár idős Nobel-díjas portugál író, aki szintén ebbe a szkeptikus táborba tartozik a híres hírhedt János-evangéliuma c. könyvnek szerzője azt írja: Mindig fölháborít, ha azt mondják: „Ha nincs Isten, ha Jézus Krisztus nem Isten Fia, akkor a mi civilizációnk a semmin nyugszik! Márpedig a mi civilizációnk valóság.” Ugyanis ez az európai civilizáció, azért nem nyugszik a semmin, - teszem hozzá, - mert van Isten, és Jézus Krisztus az Isten Fia., civilizáción, kultúránk az ő hatástörténetük. – Mindaz, aki azonban befogadta, hatalmat kapott arra, hogy Isten fiává legyen.
Örök és megismételhető lelki újjászületéseknek a hullámát hozta immár kétezer év óta. És ma is örömhír számunkra, hogy Jézus Krisztus megszülethet bennünk, a mi lelkünkben. Éppen ezért, ez az ünnep mindig átélhető. Vannak olyan ünnepek, amelyek csupán emlékezések. Emlékezünk az 1948-as forradalomra, márc. 15-én, - emlékezünk okt. 23-án, az 1956-os magyar forradalomra. De ezek emlékezések, újra nem élhetők át. Karácsony az az ünnep, amit az Isten ad, az újra meg újra átélhető.
Ehhez kapcsolódnak a mi keresztény ünnepi jókívánságaink. Azért kell mondanom, hogy keresztény ünnepi jókívánságaink, mert a kellemes karácsony, az nem keresztény jókívánsági fordulat. Kellemes lehet, mondjuk egy meleg szoba. De az a fajta öröm, amit karácsony a lélekben, az először kapcsolódik az áldással. Ezért is mondjuk, hogy áldott szent karácsonyt kívánunk.
Áldás, Istentől való áldás annyit tesz, mint megajándékozottnak lenni Istentől. Isten sok féle módon megajándékozta az emberi nemet a történelem folyamán. De az utolsó és legnagyobb ajándék önmaga volt. „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3,16) Egyik legszebb mondata ez a Szentírásnak, amit Jézus Nikodémusnak mondott.
Az is helyén való, ha biblikus értelemben boldogságot kívánunk egymásnak. Jól tudjuk, minden ember boldog akar lenni, és mindenki megokolja tetteit azzal, hogy azért teszem, mert boldog szeretnék lenni. Talán az alkoholista is ezért iszik. De az a fajta boldogság, amit a Szentírás annak tart, az az emberi léleknek értékekben való beteljesülése. Ez egy nagyon hosszú fejlődési folyamat volt az üdvösség történetében, amíg eljutott oda az ember, hogy az egyedül és el nem vehető boldogság Istenhez kapcsolódik. Jézus Krisztus is ennek a szellemében tanít.
Érdemes föllapozni a Biblia-évében a Szentírást, hogy mit nevez ő boldogságnak. Mindig valamiképpen önmagához kapcsolja még abban az esetben is, ha azt mondja: boldogok, akik nem botránkoznak meg benne. Minden boldog mondása a hegyi beszédben is olyan, hogy őrá illik. Õ annak a rejtett alanya. Mert végső és el nem vehető boldogságunk az Istenben van.
Az már egészen ilyen teológiai műszóból alkotott jókívánság: „kegyelemmel teljes karácsonyt kívánunk.” Ez a kegyelem nem az, mint amikor a kalocsai női börtönben amnesztiát adnak valakinek és hamarabb kiszabadul. A Szentírás értelmében a kegyelem Isten élete bennünk. Minél inkább átjár bennünket az Isten élete, annál inkább vagyunk az ő kegyelmében. Miután Szűz Máriát tökéletesen és teljesen átjárta amennyire embert átjárhat, ezért is mondták: Kegyelemmel teljesnek.
Ez a kegyelemmel teljesség az Isten élete, ami itt kezdődik és halad a kiteljesedés az örök élet felé. Hiszen Jézus Krisztus a mi üdvösségünkért, a mi örök életünkért jött ebbe a világba. Ez az élet kapcsolódik nagyszerűen a földi élethez, mert minket Isten úgy teremtett, hogy időbeli kezdetünk legyen. - mindenki meg tudja mondani, hogy mikor született – ugyanakkor az életünknek a halál ellenére se legyen vége. Életünk megváltozik, de meg nem szűnik, imádkozzuk a temetési szertartásban. A mi földi életünk természetfölötti módon kiteljesedhet, és pontosan a betlehemi Gyermek Jézusnak születésével kapott ez új távlatot. Addig kevesen voltak, akik hittek a halál utáni életben. A zsidók is csak éppen hogy eljutottak a Krisztus születése előtti időben, hogy kell föltámadásnak lennie.
A görögök valami lelki továbbélést gondoltak csupán. De az, hogy az ember átviszi önmagát a föltámadásban, ez Krisztus születésével, halálával, föltámadásával vált igazi ténnyé. Éppen ezért, nekünk ezt a földi életet is meg kell becsülnünk. Valamiképpen mindig az élethez kötődik a mi boldogságunk is. Mert ott, ahol a halál és az elmúlás közbeszól, ott szomorúság van. A születésben és az életben pedig mindig öröm.
Bergsont, a kereszténység és a zsidóság határán álló filozófust kérdezték a múlt század elején, - véleménye szerint mi az öröm? Egy jó meghatározást adott. „AZ ÉLET TÉRNYERÉSE”. Ott, ahol az élet teljesebbé válik, ott az öröm is kiteljesedik.
És most föl kell tennünk a kérdést. Ebben az Európában, amelyben ugyan mögöttünk van 2000 éves múlt, - romjaiban is impozáns emlékeivel, - vajon Európa akarja-e az élet térnyerését? Hát azt kell mondanunk, hogy nem! Más világrészeken sokkal inkább akarják az élet térnyerését. És hála Istennek, a kereszténység ott is ott van. Nem úgy áll a dolog, hogy becsukhatjuk a nagykaput a kereszténység mögött. Ha Európában becsukjuk, kinyílik Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában. De mi mintha az élet ellenségei lennénk. Nem kell bizonygatni. Szinte az egy Lengyelország és talán Írország kivételével mindenütt fogy az európai ember. Nem tudja reprodukálni önmagát. Egyre kevesebben leszünk.
Nem kell az élet még úgy sem, hogy védenék a fogantatástól a természetes halálig. Ma már van olyan európai állam, nevezetesen Luxemburg, ahol az aktív euthanáziát bevezetik. Tehát ha van egy öreg és beteg ember, azt nem hagyják természetesen meghalni, hogy menjen el a maga útján, hanem orvosi beavatkozással megölik. Egy ilyen kanibál-világban nem nyer tért az élet.
Amikor azokat a közösséget, nevezetesen a családokat bomlasztják, ahol a természetes élet továbbadódik, akkor mit szóljunk. Amikor olyan emberi együttéléseket, amit mi keresztény hitünk alapján ki kell mondanunk: teljesen bűnös életformának mondunk. Ki kell mondanunk: egyenjogusítani akarják a családdal, a természetes házassággal. Aki azt sajnálja, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság nem adott nekik ugyanolyan jogot, az nemzetének a sírásója, hiszen a természet rendje ellen, a világ teremtettsége ellen beszél. Isten embernek adott parancsa: „szaporodjatok és sokasodjatok!” Egyedüli fölmentés, ill. egy más életforma: ha valaki úgy él egyedül, hogy vagy nem tudott megházasodni, vagy pedig a természetfölötti életért, azt akarja bemutatni a világnak, hogy van örök élet, ezért vállalja a cölibátust vagy a szüzességet. Ennek csak igy van létjogosultsága, mert különben a természetes életnek mindenképpen tért kell nyerni ebben a világban. Lépcsője lehet az örök életnek, az Isten szeretetének, amelynek szintén egy formája az emberi szeretet. Onnét forrásozik az Istentől, és odatér vissza hozzá.
Mi a szeretet? Hadd idézzek egy más nagy személyiséget, Albert Schweitzert, Európa történelméből,azt az evangélikus lelkészt, orvost, orgonaművészt és orgona tudóst, aki elment Afrikába, ápolta, gyógyította azokat a szegény bennszülött embereket. Õ hatalmas termetű ember volt, a kis benszülött emberek mindig csak úgy hívták: nagy fehér orvos. Azt kérdezték tőle: „Nagy Fehér Orvos mi a szeretet?” - Nagyon egyszerű: „Szolgálatodra állok Istenem, szolgálatodra állok embertársam.” És itt nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, hanem az élet apróbb tetteire is. Ahogy ott a betlehemi jászolnál Szűz Mária, Szent József, az élettel együttjáró tetteket vitte végbe. Bepólyálta és jászolba fektette. Ezt minden újszülöttel megteszik, hogy bepólyálják és kis ágyba fektetik. Az élet apró, mindenkori tette. – Ezt tették a pásztorok is, ezt tették mindazok, akik meglátogatták Jézust. Mert az apró figyelmességektől kezdve az apró tettekig mutatjuk meg szeretetünket és ezek olajozzák az életet.
Karácsony van. Mi keresztények Jézus Krisztus születésén örvendezünk, arról elmélkedünk, azon tűnődünk és abból következtetéseket vonunk le magunk számára. Nem elég felidézni a szép és egykori eseményt, hanem tovább kell vinnünk. Be kell fogadnunk Jézus Krisztust, és tovább kell vinnünk az ő művét ebben a világban, nagy és kis tetteinkkel egyaránt. Amikor jönnek a karácsonyi ünnepek után a hétköznapok, akkor gondoljunk arra, hogy a szeretet Isten és ember szolgálatára állást jelent, pld. ha valaki a nehéz esetekben, egy nehezen elviselhető ember felé türelmet gyakorol, vagy megtesz valamit egy betegnek, munkájában szolgálatkész, pontosan, ebből a lelki indíttatásból. Akkor a karácsony ünnepe nem volt hiábavaló számunkra, a tűnődés tettekre váltódott át, mert Isten öröme átjárta a szívünket, és ezt kisugároztuk a többi embernek. Amen
