Magányos halottat kísértünk végső útjára
Képgaléria
December 10-én eltávozott egy magányos lélek. Bár mindenki egyedül van ezen a világon, ő a mindenkinél magányosabbak közé tartozott. Legtöbbünknek van családja, van otthona ahova haza térhet. Van valaki, aki megkérdezi tőlünk, hogy vagyunk, mi van velünk. Azt mondják, hogy az mutatja meg hogyan éltél, hogy hányan állnak melletted az utolsó utadon. Kókai Nagy Ferenc olyan ember volt, akire senki nem emlékezett. Kis ember volt, jelentéktelen, de ember. Élete korán, 38 évesen szakadt meg, és mi, a Porta Egyesület aktivistái voltunk azok, akik vele tartottunk a Kecskeméti Köztemető egy távoli szegletébe, ahol örök nyugalomra helyezték.
Nem ismertük hogyan élt, csupán néhány adat egy papíron, ennyi egy ember élete. Mégis valami kapcsolat van köztünk és közte. Mindannyian tudjuk, hogy az a hely, ahova ő távozott, ránk is vár, ez mindannyiunk keresztje, bárhogyan is éljük az életünket. Mindegy, hogy gazdagok voltunk e, vagy mint ő, szegények, hajléktalanok.
Egyesületünk egy kis búcsúztatóval köszönt el az ismeretlen kecskeméti férfitől, és egy kis fakereszttel jelölte meg a sírját, melyen a halott egyetlen vagyona, a neve olvasható.
Kosztolányi Dezső versének részletével búcsúzik a szerkesztőség Kókai Nagy Ferenctől, aki életében talán különbözött tőlünk, de a halál egyenlővé tette azokkal, akikhez odaát csatlakozott.
„Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló. „
