Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. február 28. 09:48

Szombaton érkezik Szent Erzsébet ereklyéje

Képgaléria
Szombaton érkezik Szent Erzsébet ereklyéje
Nem csak a kecskeméti hívők várják nagy örömmel, de megyénk számos részéről is boldogan készülnek erre a hétvégére, amikor is városunkban lesz látható Árpádházi Szent Erzsébet vándorbotja. A becses ereklye kecskeméti látogatása alkalmából szervezett programokról kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztató a Porta Egyesület dísztermében.
Elsőként Bárkányi Ernő templomigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd felelevenítette a ferences rend kecskeméti történetét. Elmondta, hogy a Szent Miklós Plébánia és a Porta Egyesület szellemiségében és számos rendezvényével ápolja a ferences hagyományt. Ennek jegyében indították el a Ferences Akadémia programsorozatát, amit Pater Peregrin ferences szerzetes a kezdetektől fogva szívügyének tekint. Néhány évvel ezelőtt a Barátok templomában volt látható Szent Antal ereklyéje, amelyhez több száz hívő zarándokolt el, idén pedig egy újabb rejtett kincset hozhatnak el a kecskemétieknek ferences barátaiknak köszönhetőn. Elsőként Kecskemétre szállítják Árpádházi Szent Erzsébet vándorbotját a legismertebb magyar szent születésének 800. évfordulójához kapcsolódóan. Az ereklye segítségével a hívők közelebb kerülhetnek az élő szenthez, aki napjainkban is sokaknak ad erőt, lelki támaszt és segítséget. Farkas P. József, a programot előkészítő Porta Egyesület alapítója is arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy gyarló emberként milyen sokat tanulhatunk a 800 éves szenttől. Kitüntető a szervezet számára, hogy Kecskemétre hozhatják ezt a különleges ereklyét. Ez a megtiszteltetés is kifejezi, hogy Szent Ferenc szelleme nem csak egy működő kolostorban élhet, hanem a civilek is életben tudják tartani a ferences hagyományokat. - Úgy fogadjuk ezt az ereklyét, mintha maga Szent Erzsébet jönne most el hozzánk - mondta a sajtótájékoztatón - ezért legyen ez a jeles találkozás az egész város ünnepe! Mikus Sándorné, a kecskeméti Ferences Harmadrend vezetője az ereklye múltjáról, a hitelességét igazoló momentumokról számolt be a sajtó képviselőinek, és beszélt Szent Ferenc örökségét ápoló közösségük szolgálatáról is. Ezután mutatta be Molnár Zoltán, a Porta Egyesület irodavezetője a zarándoklat részletes programtervét. Elmondta, hogy március 3-án, szombaton 17 órára érkezik az ereklye Kecskemétre, ahol ünnepélyesen fogadják, majd kihelyezik a Barátok templomában a Szent Ferenc oltárra. Sipos László alpolgármester mond köszöntőt a rendezvényen, majd Bárkányi Ernő templomigazgató szól a jelenlévőkhöz. Fél 6-kor kezdődik a szentmise és a litánia. Vasárnap reggel a Szent Erzsébet templomba szállítják a vándorbotot a 8 órás ünnepi szentmisére. 9.30-kor kezdődik az ifjúsági szentmise a Barátok templomában, ahol egészen este 7 óráig róhatják le tiszteletüket a hívők Szent Erzsébet ereklyéjénél. sségük szolgálatát.

Kövessen minket a Facebookon is!