Részletek egy tűsarkú naplójából
Nemrég bújtam elő egy cipősdobozból. Sok volt a fény, nem győztem hozzászokni, mert sokáig voltam bezárva. Nem vagyok amolyan puccos csilli-villi lábbeli, nem terveztek a vörös szőnyegre. Kiskereskedelemben kapható, mondhatni tucat termék létemre nagy örömöt jelentettem viselőmnek. Legalábbis eleinte.
2009.01.02.
Egy kecskeméti boltban szerettünk egymásba: A Viselőm, és én. Boldogan pislogtam a kirakatban, és ahogy az lenni szokott a lábbeliknél, belém szerettek, s én viszont szerettem. Mindent megtettem, hogy kényelmes legyek, borzasztóan igyekeztem. Közeledett a tavasz, eljött az én időm- gondoltam. Kecskemét sík terep, nincsenek aljas dombok, amik megnehezítenék a munkámat. Hegyes kis sarkam csak úgy koppan az utca kövén, mindenki minket fog bámulni! Az első döbbenet a Nagykőrösi utcán ért. Előző nap esett, és sajnos a járdagödrökben állt az esővíz. Egész műbőr lényem tiltakozott a váratlan nedvesség ellen, de szerencsére Viselőm nagyon óvatosan kerülgette a pocsolyákat. Néha az úttestre is le kellett lépni... olyankor megcsuklott a szép tűsarok, és kis híján esés lett a vége. Csúszós korcsolyapálya ez az undok sárga köves út, a cipő ellensége! A sok szlalom miatt meg majdnem kétszer akkora utat kellett megtenni, mint rendesen. Ha bakancsnak születtem volna... ahogy elhaladtunk a piac mellett, és a sarkam beakadt egy járdarepedésbe, szomorú és együtt érző pillantást váltottam egy autógumival, ami épp egy kátyún gurult át nyekkenve.
2009.01.20.
Ma a Hunyadi Városba vitt Viselőm útja. Tudott egy rövidebb utat... nyakig merültem a sárban egy aszfaltozatlan kis utcában, ami a Békefasorról nyílik... a sikálás, ami ezután következett, nem tett jót nekem, érzem, hogy beteg leszek.
2009.01.26.
Gyanúm beigazolódott. Visszafordíthatatlanul feslésnek indult a ragasztás mellett a bőröm... ki kell tartanom! Ma laza sétára indultunk a piacra, nem érhet semmi baj, ez a belváros! Mekkorát tévedtem! A Kaszap utca és környéke egy borzasztó akadálypálya. Az emberi szem számára szinte láthatatlanok a kis lyukak, meg burkolati hibák, és egyenesen belegyalogolnak. A következményeket meg mi, cipők szenvedjük el. Nincs igazság!
2009.01.30.
Tegnap halálcsapdába léptünk... ahogy Viselőm átrobogott a zebrán a volt SZTK épülete mellett, egy akna méretű lyukba szorult a sarkam. Nem is akna volt, hanem egy szakadék. A sarok egy szívszorító hang, egy reccsenés kíséretében levált, és bezuhant az árokba. Hazasántikáltunk, de éreztem, hogy ezzel minden megváltozik.
2009.02.02.
Egy hónapig tartott a boldogság. Naiv módon örültem, hogy sorstársaimmal ellentétben én egy alföldi városba kerültem, és ez hosszú élettel kecsegtet. Most itt kuporgok egy kuka mellett, csonkán. Már csak egy sarkammal körmölöm e sorokat, de az is megkopott. Nem tudom milyen sors vár rám, de ez biztos:
Ebben a városban nincs esélye egy ilyen magam fajta kiskereskedelemben kapható átlag lábbelinek. Ez a bakancsok és gumicsizmák világa, nekik mindegy hogy milyenek a terepviszonyok, ők tapossák ezeket az utcákat, és átgyalogolnak bármin, ami az útjukba kerül.