Szilvási Judit, a tehetséges, ifjú szobrászművész
Szilvási Judit a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán 4. évfolyamos hallgató, aki az Istentől kapott talentumát a szobrászművészet szolgálatába állította. Fiatal kora ellenére már közel a 100. alkotását készíti és közben izgalommal várja, hogy milyen fogadtatásra talál az egyik neves galériában kiállított műve. A szobrásznő örömmel mesélt a művészetről, a hitről és az elkészült \"Búsuló Krisztus\" szoborról egyaránt.
Gyermekkorom óta sok sikerélményben volt részem rajzolás területén, majd egy másik irányban történő rövid kalandozás végén ráébredtem, hogy a szobrászat az én igazi világom. Szeretem az alkotás minden fázisát: vázat építeni, agyagozni, formázni, gipsznegatívot készíteni, önteni. Nyaranként betűket kopácsoltam a temetőben, ami fizikailag
ugyan fáradtságos műveletet jelentett a számomra, de azért azt is szerettem. Úgy jár az agyam, mint egy ötletgyárosé: rengeteg dolgot kitalálok és igyekszem végigvinni a folyamatot, még ha több hónapig is eltarthat egy-egy mű létrehozása. Amikor pedig elkészül, olyan mintha kivettek volna egy darabot belőlem, szükségem van regenerálódásra.
Az ingadozó kedélyállapot sem könnyíti meg a munkát: ha boldognak érzem magam nehéz szomorú művet csinálni. Régóta foglalkoztat az
emberi test megformálása, különös figyelemmel az arca, amit a legnehezebb reprodukálni. Teljesen kikapcsolok amikor dolgozok, szinte klinikai csend lesz körülöttem, a belülről áradó érzésvilágot
próbálom átadni, belelehelni a műbe.(folytatjuk)
