A vallás magánügy…
A címben szereplő kijelentéssel egyre többször találkozunk – többek között a katolikus egyházban is. Miközben a különböző új, friss és csábító, magukat egyházaknak nevező csoportosulások, közösségek, hogy ne mondjam szekták több és több „hívet” szereznek maguknak addig a katolikus egyház kihalófélben van. Vajon miért?
Mint ahogyan a fanyar viccben is halljuk, ha egy fiatal pár – legyenek azok házastársak, vagy éppen a manapság nagy divatját élő élettársi viszonyban – gyermekáldás közelében van egyértelműnek tűnik a kérdés: Fiú, vagy lány lesz a csemete? A válasz egyszerűnek tűnik, de sajnos a válasz olyan, mint ahogyan a vallásossághoz állnak az emberek: Majd eldönti ő! A hatalmas liberalizmus kellős közepén mindenki arról feledkezik meg, hogy a gyökerek, a tradíciók, a szokások mekkora fontossággal bírnak az egyén életében, s ehhez a témához szervesen hozzátartozik a hit kérdése is.
Maradjunk az előző gondolatmenetnél: ha egy kisgyermek nem kapja meg az éltető erőhöz szükséges tejet az édesanyjától, akkor bizony képtelen lesz a fejlődésre, s szépen lassan elmúlik. Ugyanígy a vallásnál: ha az ifjú nem kapja meg az élethez nélkülözhetetlen irányelveket, útmutatásokat, értékeket, akkor porba vész, ahonnan nagyon nehéz kikecmeregni.
Mikor már a kilátástalanság akkora, hogy nem tud másba kapaszkodni az egyén, akkor találják be a különböző egyházaknak aposztrofált szervezetek. Hogyha az ember gyenge, s nem kapott fiatal korában vallási nevelést, könnyen válhat a különböző beállítottságú – nem feltétlenül pozitív – felekezetek áldozataivá. A környezetemben nem egy és nem kettő esettel találkoztam, mikor a válságban lévő életeket egyszerűen beszipolyozzák a különféle „vallások”, s teljesen átformálják az egyént. Elmennek akár odáig is, hogy a társadalom peremrétegére kerüljön az ember, teljesen elidegenedjen a környezetétől, majd ezek után egyenes út vezessen a teljes kiszolgáltatottságig.
Abban az esetben, ha a katolikus egyház egy kicsit nyitottabb lenne, és nem úgy közelítene a témához, hogy a vallás magánügy, biztosan pozitív irányba mozdulna a helyzet. Nem kellene a templom falai közé bújni, s várni a híveket, hanem az ajtókat kinyitni, és meleg szívvel invitálni az egyházba minden olyan embert, aki szeretne lélekben megújulni, vagy csak egyszerűen megnyugodni!
Paszterkó József
