Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2007. május 9. 15:05

Pintér József könyvbemutatója a fővárosban - Képek

Képgaléria
Pintér József könyvbemutatója a fővárosban - Képek
Zsúfolásig megtelt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum előadóterme hétfő délután. Itt mutatták be a kecskeméti újságíró, A. Tóth Sándor Egy milliárdos, akit sírni is láttak című, a keceli Pintér Józsefről írt könyvét. A nagysikerű alkotás megszületésének körülményeire és a kulisszatitkok megismerésére kíváncsiak, a fővárosból és távoli városokból érkeztek a patinás intézménybe. A program bevezetőjeként dr. Lovas Dániel, a Porta Könyvek...
főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Holló József altábornagy, a múzeum főigazgatója az alábbiakat mondta: - Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen fantasztikus ember életéről szóló könyv bemutatásának házigazdája lehetek. Évtizedek óta csodálom az alföldi kisvárosból induló, de ma már világszínvonalú birodalmat felépítő Pintér Józsit. Határtalan szorgalommal, következetességgel és céltudatosan járta eddigi életútját, együtt alkotott családjával, barátaival és szeretett városával, Kecellel. Habár az élet számtalan próbatétel elé állította, nem kímélték sorscsapások és gazdasági kudarcok sem, mindig talpra állt és járta a maga, illetve közössége számára elképzelt legjobb utat. Példát mutatott és mutat ma is kitartásból, végtelen szorgalomról és mérhetetlen emberszeretetből. Úgy érzem és gondolom, hogy ez Pintér csodájának titka. Amit eddigi élete során elért, sok ember előtt példaértékű lehet. De soha nem sajnálta az időt és a pénzt a hasznos közösségi dolgokra sem, neki köszönhető az is, hogy a keceli haditechnikai gyűjtemény és múzeum kialakításával megmentett az enyészettől számtalan hadászati eszközt, lőfegyvert, és a magyar katonaságnál valamikor használt harci járművet. A köszöntő után Pintér József, a keceli birodalom tulajdonosa osztotta meg élményeit a könyv megszületésével kapcsolatban. - Bizony nem volt könnyű dolga A. Tóth Sándor barátomnak, a könyv írójának, amikor az anyagot és fotókat gyűjtötte az előkészületi szakaszban, hiszen elfoglaltságom miatt, nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, de mint látszik, megoldottuk ezt a problémát is. Ez a könyv nem recept gyűjtemény, hogy hogyan legyünk milliárdosok, hanem egy egyszerű, hús és vér ember küzdelmeinek, gyötrelmeinek és sikereinek története. Soha nem felejtem el, amikor édesapámmal - aki terményfelvásárló volt - jártuk a Kecel környéki tanyákat, sok pénzt kifizettünk a gazdáknak, de a kemény munka után tisztességes jövedelem is maradt a családnak. A pénzt magát soha nem imádtam, tudtam, hogy csak használati eszköz terveim magvalósításához, családom, munkatársaim és egy nagyobb közösség, Kecel javára. Végtelenül örülök, hogy ilyen sokan megtiszteltek érdeklődésükkel a könyvbemutató alkalmából, és ha úgy érzik, merítsenek erőt életem történetéből, mely ezennel önök előtt is egy nyitott könyv. A nagysikerű bemutató dedikálással zárult, ahol sok régi barát és tisztelő lett gazdagabb egy példamutató élet dokumentumával. F. P.

Kövessen minket a Facebookon is!