Évtizedes érseki szolgálat

Dr. Bábel Balázst tíz esztendővel ezelőtt nevezték ki Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érsekévé. Ha valakit az Úr szolgáló főpapjának hív, és megyés püspöki szolgálatot bíz rá, akkor egy évtized igen jelentős periódusnak számít. – Egyebek mellett erről is szó esik a jubileum alkalmából készített, alábbi interjúban.

Kápláni évek - Még a régi rendszerbe, 1976-ban szenteltek pappá. Akkoriban még senki nem gondolta, hogy egyszer csak összeomlik a kommunizmus – kezdte visszaemlékezését a neves metropolita. - Valahogy úgy éreztük magunkat, mint a végvári harcosok. Hiszen akkorra gyakorlatilag megszűnt az iskolai hitoktatás a fővárosban és a nagyobb városokban, és a felszín alatt, vagy a háttérben továbbra is fojtogatták az egyházat, nemcsak adminisztratív intézkedésekkel, de gyakran a rendőrség útján is. Újmisém után Kálóra kerültem, azután Valkó és Vácszentlászló lett a kápláni helyem, ahol jó nagy felfordulást okoztunk azzal, hogy a templomot felújíttattuk. Óriási ribillió volt a faluban, amiért a giccses oltárokat eltávolíttattuk, és ízlésesen felújítottuk szinte mindent. Akkor nyugodtak meg a kedélyek, amikor Pestről odalátogató emberek mondták, hogy milyen szép lett a templom. Erre aztán rábólintottak, hogy no, ha őnekik tetszik, akkor bizonyára tényleg szép. Jó két év múltán Tápiószecsőre és Tóalmásra helyeztek. Ezek nagyobb települések voltak, tíz kilométerre egymástól, én meg ingáztam közöttük a Trabantommal. Ott olyan sok gyereket tanítottam hittanon az iskolában, hogy nem összevont tagozatok voltak, mint manapság, hanem még az osztályok is fel voltak osztva két csoportra. Egy hagyománytisztelő világba csöppentem, de a váci püspök váratlanul Pestújhelyre helyezett. Itt a plébánosom Munka Érdemrend-fokozatokat és hasonlókat kapott a hatalomtól. Sok titkos feszültség volt köztünk, mert igazi missziós munkát alig végezhettem, hiszen ami túllépte a templom kereteit, a számára már nem volt megengedhető. Négy esztendő múltán kerültem Pesterzsébet-Pacsirtára, ahol teljesen más légkör fogadott. Az itt töltött hat év során nagyon sokat tanultam Süle András atyától - poraiban is legyen áldott! -, az ő emberségéből és bölcsességéből. Prefektusi évek - Itt ért a rendszerváltás, ami után Várszegi püspök - a Központi Szeminárium akkori rektora - felkért prefektusnak. Egy idő után rám bízták a növendékek lelki vezetését is, míg találnak új spirituálist erre a feladatra. Csakhogy ebből öt esztendő lett, miközben a szeminárium levelező tagozatán tanítottam, utána meg a nappalin is, óraadóként. - Mit tanított? - Szinte mindent, mert sokat helyettesítettem. Összesen tizennégy féle tantárgyban okítottam a növendékeket. Az Eötvös Lóránd Egyetem egyik nagy hallgatói termében adtam elő, és időnként négy-ötszáz levelező hallgatóm volt, akiket le is kellett vizsgáztatnom. Közben a nappalin helyettesítettem, ha kellett. Mindez megkövetelte, hogy folyamatosan felfrissítsem az egyetemista koromban tanultakat, s hogy jobban beleássam magam a mai teológiába. Akkor még nem tudtam, hogy érsek leszek, de azt ma már tudom, hogy egyfajta nagyobb rálátást a teológiai tudományokra, ezeknek a tanári éveknek köszönhetek. Érseki évek - Később tanított Vácon is, a Hittudományi Főiskolán, sőt az intézmény rektora lett. Mígnem 1999-ben kalocsai érsekké szentelték. Hogyan látott neki az egyházmegye érseki szolgálatnak? - Az egész elég váratlanul ért. Isten látja lelkemet, nem akartam én érsek lenni. Amikor Rauber nuncius úr hívatott, hát szabadkoztam, és még másnap is betelefonáltam, hogy nem vagyok én sem méltó, sem alkalmas az érseki posztra. De azt felelték, hogy az ügyem már Rómában van, s hogy a Szentatya is akarja a kinevezésemet. Akkoriban Dankó érsek úr már nagyon nagy beteg volt, ő kérte, hogy legyen neki egy koadjuktora, egy olyan segédje, aki az ő halála után át is veszi az egyházmegye irányítását. Ez még abban az évben megtörtént, és lassacskán beletanulgattam az érseki teendőkbe. Végigjártam az összes egyházközséget már a kezdet kezdetén, hogy alaposan megismerhessem ezt az egyházmegyét, az összes gondjával, bajával, amiknek a megoldása rám várt. Most pedig úgy érzem, hogy ez a tíz esztendő, amit érsekként itt töltöttem, kétszeresen számít, mint a frontszolgálat. Ezt bátran merem állítani, hiszen közben testi betegségből és mindenféle lelki megpróbáltatásokból is kijutott nekem. De azt mondom Szent Pállal együtt, hogy az „Istent szeretőknek minden a javára válik.”. Most, hogy visszatekintek mindarra, amit nehézségnek tartottam ebben a tíz esztendőben, úgy gondolom, az Isten így vezetett engem, görbe vonalakon, s egyenesen írt, hogy ezt a szolgálatot el tudjam látni. A papságommal és a hívekkel – úgy érzem – jó viszonyban vagyok. Kezdettől fogva nagyon szívemen viseltem a határainkon túlkerült magyarok sorsát. Kispap koromban Erdélybe vittünk könyveket, azóta tartok velük kapcsolatokat. De délvidéki papoknak és a felvidéki magyarságnak is tartottam már lelki gyakorlatokat, miséket, előadásokat mert ők nagyon örülnek, ha valaki szót emel mellettük, és érzik, hogy az anyaország nem hagyta el őket. Én mindig azon vagyok, hogy ők mindenestől hozzánk tartoznak: magyarságukban és kereszténységükben egyaránt. - Többször támadták önt, amiért a közéletben is aktív szerepet vállal. - Természetesen nem vagyok napi politikus, nem is szeretném a politika ingoványaiba belemártani az életemet. Azonban minden olyasmi, ami a közéletiséget érinti – mivel én is benne élek ebben a magyar társadalomban –, ott szót kell, hogy emeljek az igazi értékek mellett. Ebből adódik az, hogy néha karcosabban fogalmazok. A 2007. augusztus 20-ai prédikációmnak bátran mondhatom, hogy nagy visszhangja volt. Olyan újságcikk is megjelent, hogy ne lázítsak a kormány ellen. Soha nem volt szándékomban senki ellen lázítani, azonban az igazságot ki kell mondani. A latinok így mondták: „Dixi et salvavi animam meam” – Megmondtam, és megmentettem a lelkemet. Nem valami ellen vagyok, hanem valamiért. Jelmondatom is, a „Pro regno Dei”, erre akar utalni: az Isten országáért. Isten országa pedig, nem egy semleges közegben van, hanem itt is lehetne már, Magyarországon. Ezért vállalok föl olyan megnyilvánulásokat is, ami némelyek számára talán politika lehet. Soha nem személyeket támadok, hanem bizonyos jelenségeket kifogásolok, és mindig megpróbálom az igazi értékre, az evangélium által ajánlott kivezető útjára vezetni azt a közösséget, amelynek én is tagja vagyok.

Kövessen minket a Facebookon is!