PRO LUDO DIJ OROSZ ISTVÁNNAK
A 2007. évi Pro Ludo Díjat a kecskeméti gyökerű Orosz István grafikusművész vehette át június 19-én, Budapesten. Közölte a Porta Sajtószolgálattal Kriston Vízi József, Média-felelős, 2006. évi Pro Ludo-díjas.
A hazai és közép-európai játék-, játszáskultúra magas szinvonalú művelői számára Szentiványi Tibor által alapított díjat, egy Meleda-típusú ezüst emlékgyűrűt immár nyolcadik ízben adták át ünnepélyes keretek között a Budai Hegyvidék (XII. kerület) virányosi közösségi házában.
L A U D Á C I Ó
Orosz István Pro Ludo díjazásának indoklása
Orosz István a kiváló grafikusművész munkáival nem csak élményt ad, gyönyörködtet és örömet szerez, hanem egy feladványt is átnyújt! Hiszen egyrészt rávesz arra, hogy képeit részleteiben is tanulmányozzuk. Ennek során rádöbbenünk arra, hogy a grafikái mennyi mindent tartalmaznak, amelyekkel ámulatba ejt, elvarázsol.
Ezáltal alkotásai a játékhoz közelítenek, játszik a szemünkkel, a figyelmünkkel, Izgat, hogy mit is látunk. Egy-egy különlegesség van elrejtve, amelyre rá kell jönni, akár azzal, hogy mely szögből, mely távolságból, mely hozzáállással nyújtja az újabb felismerni valót. Másrészt, megtaláljuk-e azt a különlegességet, amit a mester elrejtett. Egyszemélyes játék, olyan, mint a keresztrejtvény, vagy a pasziánsz. Esetünkben is a szemlélő saját képességeire támaszkodva kell, hogy felfedezze, azt a meghökkentő érdekességet, ami el van rejtve a grafikában. És a kép nem mindig adja meg magát oly könnyen.
Mindaz, amire Orosz István rátalált az nem új, az alapelvek, a technika egy része már századokkal ezelőtt felbukkant, időközben néhány nagy művész elő-elő hozta, így pl. Escher, Penrose vagy Reutersvaerd, de az a megoldás, amit Orosz István művel az, több ezeknél, ugyanis ezek mindennek a továbbfejlesztését jelentik, rafináltabb, szellemesebb, egyben élvezetesebb változata az előfutárok törekvéseinek. Azok a szemlélet módok, amelyeket Orosz mester képeivel elénk varázsol, nagyszerűbb.
Ezt a bravúros különlegességet jelenti az, hogy nem csak esztétikai élményt ad, hanem olyan feladványt állít elénk, amit fel kell ismerni, rá kell jönni valamire, észre kell venni és ez a folyamat egyidejűleg már sikerélményt ad annak, aki rátalált. Ennek során, ahogy vizsgálódunk, és újra a kiinduló állapothoz, az első benyomáshoz térünk vissza. Ekkor merül fel bennünk: hogy valóban hihetünk a szemünknek? Ez mind tényleg benne van a képben? Elcsodálkozunk. Lenyűgöz, nem tudunk arrébb lépni, egyhelyben maradunk, állva. Magunkban fel tesszük a kérdést valóban két mondanivalót látunk. Igen! De hogy lehet ez? És ettől kezdve nem csak passzív szemlélői vagyunk a képnek, hanem mintegy kibontói a mondanivalónak. Azzal hogy vagy az egyik jelentését látjuk vagy a másikat, tevékeny részesei vagyunk a folyamatnak, és ez már csak tőlünk függ A mester felkínálta a lehetőséget. Távol vagyunk-e vagy közel, valóban kifelé nyílik-e az ablak vagy befelé. És a kép elkezd játszani velünk. Feladvánnyá válik.
Addig, amíg a klasszikus képzőművészeti alkotások (festmények) színeikkel, formáikkal hatnak, nem kívánnak egyebet csak a képek szemlélését. Még azt se kívánják meg, hogy szemünk ide-oda pásztázza a képet. Eltelünk a színeivel, egy hangulatot akar létre hozni, ebben akar elringatni.
Orosz István grafikáin nem a színek változatosságával gyönyörködtet vagy a klasszikus értelemben vett formákkal köt le, hanem ennél többel, mert közreműködést vár a nézőtől. Ez azt jelenti, hogy el kell mélyedni a mondanivalóban, és rá kell jönni, hogy mi az, amit az első látásra kapott élmény után még a képen találunk. Ezen képeknek több mondanivalójuk is van. És így válik érthetővé, miért nevezzük ezt a képzőművészeti stílust illuzionista képzőművészetnek játékos grafikának. Mert próbára teszi az ember játékos voltát, rájövünk-e a kép, a grafika másik vagy esetleg harmadik jelentésére, mondanivalójára? És ez benne a csodálatos!
(Sz. T. 2007. 06. 19)
