Elismerést kapott a Köztér
A június 1-én tartott közgyűlés napirend előtti felszólalásaiban Molnár Tibor környezetgazdálkodási tanácsnok a Porta Egyesület Tiszta Köztér munkacsoportjának eddigi tevékenységét vette górcső alá, elismerően szólva a kezdeményezésről. A tanácsnok úgy látja, a Köztér naponta jelentkező hírlevelének sokkoló fotói rá kell, hogy ébresszék a város politikusait is: a környezet- és városvédelem nem csak jeles napok témája kell, hogy legyen, hanem napi problémaként kell kezelni.
Molnár Tibor felszólalása:
Bizonyára képviselőtársaim is rendszeresen kapják a Porta Egyesület hírlevelét e-mailen, amelyben sokszor kimondottan sokkoló fotók láthatóak városunk elhanyagolt területeiről. Úgy gondolom, hogy nagyon szókimondó fotók ezek, amiket graffitikről, széttört padokról, vagy parlagfűerdőkről láthatunk. Azt sugallják, hogy nem nagyon kell hátradőlnünk addig, amíg városunkban ilyen dolgok megtörténhetnek. Amikor az első biciklis aktivisták fényképezőgéppel elindultak, hogy feltárják ezeket a problémákat, megmondom őszintén, hogy megfogalmazódott bennem egyfajta szkepszis, hogy mi lesz majd akkor, amikor jönnek majd a hétköznapok. A számlák, tb, szóda szentháromsága annyi jó kezdeményezést tönkretett.
S látjuk, hogy egyre csak jönnek az e-mailek. A kezdeményezés útjára indult és továbbment, s igazából én ekkor értettem meg ennek az akciónak a lényegét. Ez az akció azt üzeni, hogy a környezetvédelem, a városvédelem nem lehet egy ünnepi kategória pusztán, a legszebb zakónk, amit csak időnként, ünnepi alkalmakkor veszünk fel. Ellenkezőleg, egy olyan tevékenység, amelyet a naponta lefutott térpályáink szerves egységeként kell kezelni. Úgy kell elképzelni, mint egy cetlit reggelente a hűtőn, amin fel van írva, hogy hazafelé vegyél egy kg kenyeret menj el a gyerekért az oviba és vigyázz a városodra.
Tegyél valamit a városért, magadért, a közösségért! Én úgy gondolom, hogy az igazi, hatékony városvédelem első kategóriája rendezni az egyén és a közösség viszonyát, hiszen e nélkül nem is beszélhetünk közösségi felelősségvállalásról, közösségi kohézióról. Úgy gondolom nincs ez másképp Kecskemét városában sem, amely hasonlóan más városokhoz személyekből, dolgokból és ezek kapcsolatából, viszonyából. A látszólag sematikus megfogalmazás mögött ugyanakkor úgy gondolom, hogy fontos fejlődési irányok rejlenek. Ha személyekről szóltam, had említsem meg a dolgokat is, azokat az utcákat, közterületeket, fákat és virágokat, amelyek megítélését a modern városmenedzsment szintén megváltoztatja. Dolgok, amelyeket nem lehet csak egyszerűen ma már magántulajdon, köztulajdon, magánjószág, közjószág kategóriába bepasszírozni, hanem egyszerűen csak tulajdon, amely iránt az egyén, a közösség jól meghatározott igény és érdek szerint felelősséget érez.
Ha ebből a madártávlatból leszállunk a földre és kimegyünk az utcára találkozhatunk településünk biciklis városvédőivel, akik egyébként minden elmélettől, és teóriától függetlenül, mint egy jó városvédő paparazzo teszik a dolgukat, biciklivel járják az utcát, fényképeznek. Ha képviselőtársaim találkoznak velük, egyrészt mosolyogjanak, mert fényképeznek, másrészt hozzám csatlakozva kívánjanak nekik jó munkát!
