Állati olvasói levél - Az én spánielem
Képgaléria
Az én spánielemet Liptonnak hívják. Mint a teát. Azt hiszem meglepődsz majd, de ennek a kutyának három keresztanyja van.
A keresztelőre egy kihalt kocsmában, 3 gintonic társaságában került sor. A keresztgyerek nem volt jelen, de a három keresztanya erősen betintázott, ettől függetlenül. Így kaphatta Lipton, a Sir Edward Lipton előkelő nevet, melyet a keresztanyák egyik kedvenc könyve, az Alkonyat jóképű, ámde fiatalkorú főszereplője ihletett. Mind e közben az én kiskutyám otthon szundított Rolanddal, aki a kutya sorstársa, és amúgy meg a hétköznapokon a férjem.
Liptonért sokat kellett könyörögni. Alapvető vélemény ellentétek alakultak ki a háztartásban hites uram és köztem, de az erő(szak)viszonyok nem éppen egyeznek... ennek köszönhető, hogy a blöki bizony bekerült a családba, akár akarta a párom, akár nem... de jobb a békesség ugye...
Liptonról hamar kiderült, zoknimániás. Különösen a csíkosakra bukik, de megrág bármilyen más mintázatút is. Kedvence a vendég-zokni, és a szennyesből kilopott, erősen romlásnak indult zokni. A fedél nélküli szennyes tartó sorsa ezzel meg is pecsételődött, és felváltotta a fedeles szennyes tartó. Számos egyéb berendezési tárggyal esett meg ez a hasonlóan méltatlan bánásmód, mint például a partvisfejjel, rongyszőnyegekkel, petpalackokkal, egy-két párnával, kutyahámmal, stb.
A kis Liptonra egyébként egy szavunk sem lehet. Kutya létére okosabb, mint a szomszéd István bácsi, pedig ő aztán tényleg mindenkinél okosabb...
A szobatisztaság az egyetlen sarkalatos probléma. A gond az, hogy a kutyába táplált emésztési szabályozásról nem készült kézikönyv, és a működését a teljes káosz jellemzi. Hiába nézzük, a kutyába be nem megy semmi... a kiáramlás viszont folyamatos, és kiszámíthatatlan. A „Lipton neeee” kifejezés ugyan nem segít a dolgon, mégis önkéntelenül ezt ordítjuk mindketten, ha a kutya gyanúsan toporogni kezd.
A nappali tiltott övezet a számára. A laminált parketta nem kultiválja az ebeket. Amikor Rolanddal benn vagyunk, akkor a kutya az ajtóban ül, a világ összes fájdalmával a képén, épp csak krokodilkönnyek nem hullanak a szeméből. Aztán mikor már megunja a pofalógatást, akkor tüntetően elvonul a hálóba, és rátelepszik az ágyra. De ezt teszi olyan ravasz módon, hogy leszidni sem tudjuk.
Kifigyelte, hogy az ágy a legnagyobb tabu a számára. Egyébként csak egy matrac az egész, tehát gyakorlatilag a földön alszunk egy matracon. De mégsem járja, hogy őt letaszítják a padlóra... ezért egy ravasz csellel a Mátyáskirályos mese mintájára „hoz is meg nem is”. A felsőtestével felfekszik az ágyra, a feneke a földön, de a fejét is lelógatja az ágyról. Így gyakorlatilag fenn van az ágyon, de még sincs fenn. Hogy a kis trükkje hiteles legyen, minden egyes alkalommal, amikor rászólunk, eljátssza a teljes ártatlanságot, és egészen addig „nem érti”, hogy mi bajunk van, amíg le nem lökdössük az ágy széléről. Akkor aztán szemrehányóan elkullog a helyére. Egyszer lebukott a kis komédiás, mert mikor rászóltunk, épp hirtelen ébredt, és azonnal lemászott. Ez felért egy freudi elszólással...
Amikor takarítok, nagyon elmerülök a munkában. Lipton ezt nem hagyhatja. Meg amúgy is, miért gondolom én azt, hogy felforgathatom a jó kis kupiját? Ahogy haladok szobáról szobára, megvárja míg kimegyek, és vagy a virágok alól a földet, vagy az alomból a kavicsot összeszedi a pofájával, és a felszáradt kövön ízlésesen elrendezi...
És azt hiszed lehet rá haragudni?? A spánielek úgy vannak kitalálva, hogy a világ legbúbánatosabb és édesebb pofáját tudják vágni, ha éppen leszidod őket... nincs esélyed, ha Lipton beveti az ellenállhatatlan kutyapofát...
