Mégis van kiút a bürokrácia útvesztőiből? – Egy kisgyerekes anyuka esete a MÁK-nál
Gyomorgörccsel ébredtem ma reggel. Álmomban végtelen hosszú sorokat, szúrós szemű hivatalnokokat láttam, akik arra esküdtek fel, hogy minél inkább megnehezítsék a dolgomat. A Magyar Államkincstár Családtámogatási és Szociális Ellátási Irodájába készültem, ahol a gyessel kapcsolatos beadványok vártak rám.
Nem véletlenül vagyok rosszul, ha hivatalos papírügyeket kell intéznem, Ahogy mindenkinek, nekem is volt negatív tapasztalatom elég, amióta azonban kisgyerekkel kell szembeszállnom a bürokráciával, még érzékenyebb vagyok minden atrocitásra.
Volt már példa rá, hogy másfél órás várakozás után enyhe kárörömmel közölték velem, vége az ügyintézési időnek, máskor pedig arról felejtettek el tájékoztatni, hogy új intézményhez tartozik az irodájuk. Megesett, hogy rám szóltak, miért nem viszem ki az ordító gyereket, mert zavarja őket a munkában, amit állítólag értem, az ügyfélért végeznek.
Előítéletem tehát volt rendesen, amikor egyórás fénymásolás, faxolás után, minden szükséges papírral és kétéves lányommal felszerelkezve elindultam a Kurucz körúti irodába. Ahogy annak lennie kell, nem találtam parkolót. Néhány kör után egy autósbolt előtt sikerült megállnom, a zuhogó esőben, síró gyerekkel a karomban estem be az APEH épületében található ügyfélfogadóba.
Az iroda előtt több nagycsalád állomásozott, és bent is voltak néhányan, ennek ellenére rögtön megkaptam a négyoldalas nyomtatványt, amire szükségem volt. Két mosolygós hölgy ült az ablak mögött: az egyik nekem osztott jó tanácsokat a papír kitöltéséhez, a másiknak igencsak nyűgös lányomhoz volt néhány jó szava. Pár telefonomba került, míg minden adatot összegyűjtöttem, közben porontyom az egész arcát kidekorálta a tőlem elcsent tollal. Erre figyelmeztetett is az idősebb hölgy, akitől kapott egy ceruzát. Így a ruhája legalább nem lett tintafoltos, és el is foglalta magát, amíg minden szükséges adat a helyére került a papíron. Kedves és precíz tájékoztatás kaptam, lányommal is beszélgettek egy kicsit, mindeközben folyamatosan jöttek-mentek az ügyfelek. Az órámra néztem, amikor elköszöntünk, mindössze 12 percet vett igénybe az egész. El sem hinném, ha nem velem történt volna.
Pedig valójában erről szól, erről kellene hogy szóljon az ügyfélbarát ügyintézés. Eddig valahogy mégsem volt benne részem sohasem. Bízom benne, hogy a jó példa nem ilyen ritka, csak nekem nem volt eddig szerencsém. Mindenesetre köszönöm a családellátási iroda dolgozóinak, hogy megmutatták: így is lehet…
