December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2009. augusztus 31. 13:41

Szeptember 12-én adják át a felújított pálmonostorai keresztet

Képgaléria
Szeptember 12-én adják át a felújított pálmonostorai keresztet
A Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre eddigi tevékenysége során több mint 50 keresztet újított fel és mentett meg a pusztulástól. A legújabb, jobb sorsra érdemes szakrális emlékmű a pálmonostorai Postaházi dűlőben található és egy köztiszteletnek örvendő helyi lakos hívta fel rá a civil szervezet figyelmét. Boldog Mihály egész életében az ottani pusztai iskolában tanított és úgy érezte, hogy nemcsak a gyerekek testi-lelki fejlődéséért felelős, hanem a kereszt sorsát szintén a szívén viselte. Természetesen rögtön segítőkre talált a Porta Egyesület munkatársainál és örömteli, hogy mások - a pálmonostorai plébánia, a Kiskunsági Nemzeti Park, valamint a helyi lakosok - ugyancsak áldozatot vállalva fizikai munkával vagy anyagi hozzájárulással álltak a nemes ügy mellé. Az összefogás eredményének köszönhetően, ünnepélyes keretek között, szeptember 12-én kerül sor a megszépített állapotban lévő, felújított kereszt átadására, ahová ezúton is várják az érdeklődőket.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Szent Ilona Keresztkör