Halloween – október 31.
Mindenszentek előestéje,angolul „All Hallows Eve”, rövidítve: Halloween. A Brit-szigetek területén és a mai Franciaország északi részén élő kelták november elsején ünnepelték az újévet. A kelták úgy tartották, hogy az újesztendő előtti napon az élők és a holtak közötti határ elmosódik, a halottak pedig visszatérnek.
A kelták a természetet magasztalták, és sok istent imádtak, de a napisten volt a legfontosabb, aki a munkát és pihenést jelképezte, és növesztette a termést. A kelta újévet november 1-jén ünnepelték egy nagy fesztivállal, mely a nap-szezon végét, a sötétség és hideg kezdetét jelezte. A kelta hagyomány szerint a napisten Samhain, a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor. Az újév előestéjén, október 31-én, a hiedelem úgy tartotta, Samhain összehívta a halottakat. A halottak különböző formában jelentek meg; a rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, főként macskáét. Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény és állat áldozatokat mutattak be, és tûz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Miután kialudt a tűz, az ünneplők hazatértek, a parázsból pedig egy-egy darabot otthonaikba vittek, ahol ismét tüzet gyújtottak és egész éjszaka virrasztottak.
A kelta hatások mellett a római hagyományok hagytak nyomot a Halloween átalakulásán. A fák és a gyümölcsök istennőjének, Pomonának ünnepét szinte ugyanakkor rendezték. Később a szokások összefonódtak és kialakultak az esemény ma is visszaköszönő jelképei: a boszorkány, a fekete macska, a csontváz, illetve a tréfálkozás és a jóslás.
A középkorban az egyház azzal támadta a Halloweent, hogy az ünneplők a sátánt szolgálják, esténként pedig boszorkányszombatot tartanak. Elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában bevett szokás, hogy a gyermekek jelmezekbe bújva házról házra járnak és édességet kérnek ajándékba. A felnőttek házibulikon múlatják az időt szintén maskarába öltözve. Az ünnep nélkülözhetetlen kelléke a faragott tökfigura vagy annak műanyag változata.
A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik, amiben Lámpás Jacknek egy részeges, ám csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás szeszkazán, Jack, templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni.
Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát, és rávette, mérkőzzön meg vele fáramászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta, míg az ördög jó magasan felkúszik a fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban.
„Bosszúból” a patás famászó bajnok Jacket, halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életû lélek előtt. Az örök számûzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett csak magával – amelyet, a fény hatékony megőrzése miatt egy tökben helyezett el – és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét. A babonás emberek, hogy elûzzék Jacket, egy lámpást raknak a házuk elé vagy az ablakukba.
