Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. szeptember 8. 22:03

VÉGRE LÁTHATÓ A KECSKEMÉTI ASSISI SZENT FERENC TEMPLOM

Képgaléria
VÉGRE  LÁTHATÓ A KECSKEMÉTI  ASSISI SZENT FERENC TEMPLOM
A Piramis Kft. munkásai lebontották a műkerti épület oldaláról az állványokat, végre teljes pompájában látható Kecskemét új büszkesége az Assisi Szent Ferenc templom - a városrészben évtizedek óta nem épült másik közösségi létesítmény. A Borbély Lajos, Kós Károly-díjas építőművész munkáját dicsérő igen szép épületet szeptember 30-án, délután 5 órakor szenteli föl dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek.
Háromnapos ünnepségsorozat köszönti az egy év alatt - szinte száz százalékban - a hívek adományából fölépült kedves imahelyet, amely arányaival, mediterrán üzenetével lenyűgözi a látogatókat. Jól mondta Bárkányi Ernő, a Porta Egyesület elnöke: valódi Isteni csoda, ami a Műkertben történt. Leszállt a lélek, megsokasította az adakozó lelkeket, megszólította az arra járók lelkiismeretét. De ez a hívás, ez a késztetés messzire is elszállt, eljutott. Az ország különböző részeiből érkeztek adakozók, adományozók. Segítettek olyanok is akik nem kapták még meg a hit kegyelmét, de látták, hogy a közösség él, vergődik az építés nehéz terhei alatt. Bár az idő sürget, ami az anyagiakat illeti: még nagyon sok van hátra - úgy értem kifizetetlen számla. Mintegy tíz millió forint. Kérik tehát a szervezők mindazokat, akik tudnak támogatást adni, hogy álljanak a befejezés előtt álló nagy mű pártolói közé. Érdeklődni lehet a 30/9/251-654-es mobiltelefonon; illetve a templom mellett az Alkotóházban, dr. Fekete Lászlót keresve.

Kövessen minket a Facebookon is!