Embertelenségre nincs mentség
Nem vagyok elvakult állatvédő. Nem gondolom azt, hogy a macska csak selyempárnán érzi jól magát, hogy a kutya nem alhat a szabadban, hogy a lónak tapétázott istálló kell.
Annak is ellene vagyok, amikor menthetetlenül beteg, szenvedő állatokat nem altatnak el, humanizmusra hivatkozva. Az ilyen ember nem humánus, hanem gyáva. Sokkal inkább annak vagyok a híve, hogy minden élőlénynek és minden fajnak a maga szükségletei szerinti gondozást, törődést, feltételeket, és méltóságot kell, vagy legalábbis kellene biztosítani. Mindezt csak azért írom le, hogy egyértelmű legyen: a halálra éheztetett ló esete nem azért tölt el tehetetlen dühvel, mert elvakult vagyok, hanem azért mert ember vagyok.
Az embert elméletileg az különbözteti meg az állattól, hogy képes a gondolkodásra. Ha pedig így van, akkor nem nevezhető embernek az, aki akár hanyagságból, akár perverz szórakozásból, akár dühében szenvedést okoz egy másik élőlénynek. Erre nincs mentség. Akinek pénze vagy felelősségérzete nincs, aki sem gondolkodni, sem gondoskodni nem képes, az ne tartson állatot.
Ha már itt tartunk, akkor azt is kimondom, hogy a nemrég bevezetett új állatvédelmi szabályozás egy nagy nulla. Sokra megyünk majd a bírságokkal, az elkobozott állatokkal és az egyéb ejnyebejnyével. Mivel állattartás szempontjából ott tartunk, ahol a sötét középkorban, ezért az állatkínzást nem jegyzői hatáskörbe kell tolni, hanem simán bűncselekményként kezelni. Mellesleg ennél durvább megoldások is eszembe jutnak, amikor ilyesmit látok. Olyan durvák, hogy azokat egy újságíró már nem vetheti papírra.
