Médiadömping és plazma-emberek a Ruszt Stúdió Színházban
Képgaléria
El tudják képzelni, milyen lehetett az élet, amikor a munkából hazaérve elődeinknek még nem az volt az első dolga, hogy a tévé távirányítója után nyúljanak? Vagy amikor mindössze egy-két csatornát nézhettek? S azt, amikor még rádió nélkül, csendben autóztak? Ma a mindennapos rutin része, hogy tévézünk, rádiózunk, annak ellenére is, hogy tudjuk: a médiák gyakran elferdítik, kiforgatják értékítéletünket. Garaczi László drámaírót is ez a világ ragadta meg. Plazma című művét decemberben a kecskeméti Ruszt József Stúdió Színházban is bemutatják.
Honnan jött a Plazma alapötlete? Az volt a célja, hogy kritikával illesse a médiát?
- Volt egy időszak, amikor nagyon sokat rádióztam. Kereskedelmi és közszolgálati adók műsorát éppúgy hallgattam, mint a kisebb rádióállomásokét. Tetszett, ahogy megpróbálták interaktívvá tenni az adásukat – volt ahol ezt szimpatikusan oldották meg, volt, ahol agresszívabb módszerekhez folyamodtak – meséli a szerző, Garaczi László. – Később a televíziókban is felbukkant ez a műfaj, de engem a rádiós műsorok jobban érdekeltek. A Plazma alapötlete szerint április elsején egy fiktív rádió két műsorvezetője elhatározza, hogy megtréfálja a város lakóit. Ezért egyrészt a betelefonálókat aktivizálják, másrészt van egy háromfős akciócsapatuk, akik az utcákat járva hajtanak végre tréfás és kevésbé vicces feladatokat. Így generálódik két-három történet, amelyek aztán tovább bonyolódnak, kulminálódnak, drámai pontokhoz érkeznek. Nehéz lenne tagadni, hogy egyfajta médiakritika is megfogalmazódik a darabban, de nem szeretném, ha csupán erről szólna. Van, aki a szereplők közül megpróbál kitörni ebből a világból, a két rádióst sem mindenre elszánt, cinikus fráternek képzelem el.
- Furcsa magyarsággal, egyfajta roncsolt nyelven írta meg a szöveget. Többek között hiányoznak az írásjelek. Mi az oka ennek?
- A darab címe Plazma, ez egyfajta játékos-komoly metafora: az egész város, sőt az egész világ egy plazmatikus, bugyborékoló lében fortyog. Ez a színészekre is vonatkozik, több figurát elevenítenek meg, átfolynak egyik szerepből a másikba. A szövegben, a dialógusokban is igyekeztem megjeleníteni ezt a „kásásságot”. Az volt a célom, hogy élő, mai nyelven beszéljenek a szereplők, ahogy az emberek az utcán, töredékes- és töltelékszavakkal, ismétlésekkel. Egy stilizált, archaikus nyelvezet nem illett volna ide. Az írásjelek hiánya lehetőséget ad a rendezőnek és a színészeknek, hogy saját elképzelésük szerint értelmezzék, formálják, plasztikázzák, „plazmázzák” a szöveget. Több bemutatója volt már a darabnak, érdekes és tanulságos volt látni, hogy milyen különbözőképpen dolgozták fel, mennyire más jelentéstartalommal ruházták fel a textust, a dialógusokat.
- Maga előtt látja a majdani előadást, amikor darabot ír?
- Nem vagyok színházi ember – csak akkor kerültem szorosabb kapcsolatba rendezőkkel és társulatokkal, amikor valamelyik darabomat színpadra állították. Talán ezért nincsenek a szemem előtt konkrét színészek, rendezők, színpadképek, amikor dolgozom. Természetesen elvont módon megjelenik előttem képileg is a történet – a Plazma esetében például a rádióstúdió vagy egy artista házaspár lakása – de nem akarom ezt feltétlenül viszontlátni a színházakban. El tudom fogadni a különböző feldolgozásokat. Egyszóval, ha darabot írok, a dramaturgiai ötlet kibontásának lehetőségeire, a dialógusokra, a szituációra, a figurákra, a történetre és a modalitásra koncentrálok, a többit a rendezőre bízom.
- Sok dalbetét is van a Plazmában. Aki egy kicsit is jártas a színháztörténetben, annak rögtön Brecht és az ő songjai ugranak be. Az Ön célja is az elidegenítés volt?
- A dalnak, zenének, táncnak sokféle célja, feladata lehet egy színházi előadásban. Hozzátehet valamit a látottakhoz, elmondhat valamit a szereplőkről, a dalok közben a néző lazíthat egy kicsit, feldolgozhatja a történteket, és felkészülhet a folytatásra. Nem az elidegenítés volt a célom. Míg Brecht songjai általában kilépnek a történetből, addig itt a dalok többé-kevésbé belesimulnak a darab folyamatába. Egy rádióműsorról van szó, ahol egymást követik a műsorvezetők megszólalásai és a zeneszámok. A dalokat egyébként szintén nagyon másképp dolgozták fel az eddigi előadásokban. Ebben is szabad keze van a rendezőnek, jelen esetben Réczei Tamásnak Kecskeméten.
