Május 23. csütörtök, Dezső
Hírek, események 2007. október 10. 15:39

Mozgalmas év vége a Portánál

Mozgalmas év vége a Portánál
Az esztendő hátralévő hónapjai is eseményekben gazdagnak ígérkeznek a Porta Egyesület számára. A kínálatot kiállítás-megnyitók és könyvbemutatók színesítik, míg az év vége elsősorban a karitatív kezdeményezések jegyében telik. Mostani összeállításunkban a programkínálatból szemezgetünk.
Felettébb változatos kulturális programokat kínál az érdeklődő kecskeméti polgároknak a Porta Egyesület az idei esztendő hátralévő hónapjaira is. Ezek egyike az a kiállítás, amelynek központi témáját Szent Erzsébet alakja és cselekedetei képezik. A tárlat október 21-én nyílik a Porta Egyesület Dísztermében. Október 27-én újabb előadásra várja az érdeklődőket a Keresztény közéleti akadémia, amelynek meghívott vendége ezúttal Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke lesz. November folyamán két könyvújdonság bemutatójára is sor kerül. Egyaránt a Porta Egyesület Dísztermében ismerheti meg a közönség Dr. Szécsi Gábor, illetve Dr. Göbölös Antal új köteteit. Ugyancsak a novemberi kínálat részét képezi az a Barátok templomában megrendezendő kiállítás, amely a Kolon-tavi madárvárta legemlékezetesebb pillanatait villantja fel. Az év vége már elsősorban a karitatív kezdeményezések jegyében telik a Porta Egyesületnél. December 3-án Mikulás csomagokat osztunk a gyerekeknek a Barátok templomában. A decemberi és a januári hétvégéken pedig – hűen a hagyományokhoz – ételosztással várjuk a rászoruló kecskeméti polgárokat a Főtéren. Ugyancsak az ünnepi készülődés részét képezheti az a Barátok templomában lebonyolítandó rendezvény, ahol az adventi koszorúkötés mikéntjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők 2007. december 1-jén. Honlapunk természetes valamennyi eseményről beszámol olvasóinknak!

Kövessen minket a Facebookon is!