Nem adták az eladók
A vevő megvette volna a polcra kitett árut, ám ebben éppen az üzlet alkalmazottai akadályozták meg.
Betévedtem a kecskeméti Malom mostanában nyílt, olcsó ruhaboltjába. Egyebek közt egy akciós farmerrel és némiképp koszosan masíroztam a pénztárhoz, lévén a próbafülkékben oltári nagy volt a mocsok. A kasszánál aztán kiderült: a farmeron nincs vonalkód. Meg az is: az ott álló négy alkalmazott nem azért kapja a fizetését, hogy ezt orvosolja. A pénztáros tőlem várta: keressek már egy másik, ugyanilyen darabot, de kódosat ám!
Mikor felvetettem, hogy mi volna, ha a pultot támasztó népes személyzet vállalkozna erre, hiszen csak jobban ismeri a ruhahegyek vidékét, fölényes kacajjal közölték, hogy ez baromi nagy tévedés: ők egész nap ott posztolnak. Azt azért hozzátették, hogy valószínűleg a kódolatlan lehet az utolsó darab ebből a fazonból, tehát ne reménykedjek. Igazuk volt: nem volt másik, azt az egyet meg nem adták. Semmilyen áron, pedig nagyon kellett volna.
Ha nincs kód, ami bepittyenthető a rendszerbe, megáll a (biznisz)élet is. Szó szót követett az ár kötelező feltüntetéséről, arról, hogy mi a vevő és az eladó dolga és problémája, majd a tulajdonost firtatva megtudhattam, hogy Indiában van. Aztán azt is, hogy a panaszkönyvi bejegyzésemmel mi lesz: „Hát, semmi!” Ez pont annyi, amennyit én ott valaha is elköltök.
