Október 14. hétfő, Helén
Hírek, események 2007. október 18. 23:44

IZGALMAS VITA A VÁROSVEZETÉS ÉS A CIVILEK KAPCSOLATÁRÓL

Képgaléria
IZGALMAS VITA A VÁROSVEZETÉS ÉS A CIVILEK KAPCSOLATÁRÓL
Izgalmas, de végig konszolidált vita bontakozott ki a napokban a Cifrapalotában a Városszépítő Egyesület összejövetelén. A fórumon, amelyen részt vett több civil szervezet - köztük a PORTA Egyesület is - Vásárhelyi Dániel, a város főépítésze valamint Nagy Ágnes főkertész volt a vendég. Az előadók a Rákóczi út újjáépítésének terveit részletezték, a nagy ívű elképzelések nem arattak osztatlan sikert.
Abban nem volt vita, hogy a terület kisebb-nagyobb felújítása szükséges, a globális, növényzetet, közlekedést is drasztikusan érintő beavatkozást azonban több hozzászóló is ellenezte. A közösségi terek kialakításával az útpálya kétszer egysávra szűkülne, a Rákóczi út déli oldalán vezetve. Az összes "japánakác" áldozata lenne a beruházásnak, szakértők szerint a fák már egyébként is az "agyhalál" állapotában vannak. Lesz feszített víztükör, csobogó sőt, még napozó pamlag is, mintegy 3 milliárdért, és sok-sok kávézó valamint egyéb vendéglátóhely a kecskeméti és az idelátogató polgárok kikapcsolódására. A résztvevők több lepusztult helyi park megújítását szükségesebbnek vélték a Rákóczi út revitalizációjánál, az egyik hozzászóló például egy Gyenes téri sétára hívta a főkertészt és a főépítészt. A PORTA Egyesület alapítója elmondta, hogy ők Kecskemét kis tereinek megmentésére, felújítására dolgoztak ki programot. Legközelebbi tervük az Egressy utca környékének rendbehozatala, ahol a megújuló Vojtyla Barátság Központ előtt II. János Pál szobra is helyet kap majd. Farkas P. József hozzászólásában kifejtette azt is: "a városvezetés egyes tagjai nincsenek tisztában a legalapvetőbb demokratikus játékszabályokkal sem. Nem ismerik mit jelent a szó: párbeszéd. Ezért is kerülhetnek a nyilvánosság elé átgondolatlan tervek, később sokszorosan helyesbített üzenetek. Ezért következhet be olyan blamázs, mint az Aranyhomok Hotel előtti téren, ahol egy tucat egyeztetési kötelezettséget meg akartak spórolni az illetékesek, így az egész projekt kudarccal zárult." Hogy miért áll a beruházás? Ki indította azt el? Miért nem volt egyeztetés? Hol maradtak el a szükséges engedélyek? - a civilek kérdéseit a fórum vendégei nem válaszolták meg. A miértekre így továbbra is kíváncsiak vagyunk!

Kövessen minket a Facebookon is!