Megújult az "Egymilliomodik hektár emlékerdő"
42 hulladékgyűjtő edény, 28 pad, 6 régi sportszer valamint az információs táblák felületkezelésére, grafiti mentesítésére futotta az "Egymilliomodik hektár emlékerdőben" abból a támogatásból, amelyet a kecskeméti önkormányzat nyert pályázaton a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A karbantartási munkák során megszépült az emlékkő, valamint 3 új erdei tornaeszközt is kihelyeztek. A közel másfél milliós összegből megújult az erdei kocogópálya, kivágták a veszélyes vagy kiszáradt fákat és felújításra került a vandálok által megrongált verses tábla is.
A Porta Egyesület takarítási akcióinak minden évben része az "Egymilliomodik hektár erdő", aktivistáink rendszeresen figyelik és gondozzák a zöld oázist. Sajnos a legnagyobb gondot ezen a területen a felelőtlen emberi viselkedés okozza, a kilátogató emberek ugyanis nem vigyáznak az erdő állapotára. Az "Egymilliomodik hektár erdő" pedig kérés nélkül is ad: friss levegőt, éltető oxigént, fák hűvösét. Cserébe csak egy kis figyelmet kérne: az emberektől...
A témával kapcsolatban egy korábbi jegyzetünket idézzük:
"Szerintem a környezetvédelem érzelmi kérdés. Erre a történelmi következtetésre akkor jutottam, amikor melegítőnadrágban, metszőollóval a kezemben, lelkesen felvonultam megmenteni az Egymilliomodik Hektár Emlékerdőt, nekem egyszerűen csak: kiserdőt. Gyerekkorom kalandjainak színterét. Tudom, megmosolyogtató naivitás. De az alatt a néhány óra alatt tényleg komolyan gondoltam, hogy adósságot törlesztek: teszek valamit azért a kellemes kis zöldövezetért, ami annyi, de annyi élményhez járult hozzá az elmúlt harminc esztendőben! Feltételezem: rajtam kívül még nagyon sok széchenyivárosi életében.
A szakemberek akkurátus módon elmagyarázták az ifjítás módját és jelentőségét. A kis parkerdőt - a Porta Egyesület invitálására - "megszállták" a lelkes környezetvédők, s ki-ki ereje, tehetsége és kedve szerint szemetet gyűjtött, grafitit mosott le, padot csiszolt és festett- közösségi programnak sem utolsó ez a májusi napsütésben, meg aztán remek alkalom az emlékek felidézésére is. Ami engem illet, azoknak nem vagyok híján. Számháborúk, titkos megbeszélések, kalandos túrák emlékképei ötlenek fel. Itt temettem el, és az emlékkövön kucorogva sirattam a hörcsögömet, néhány év múlva meg ugyanitt fogta meg a kezemet az első szerelmem, majd itt csattant el az első csók is.
Talán túlságosan romantikus gondolat, de szerintem tartozunk annak a városnak, azoknak a helyszíneknek, amelyek évtizedek óta elválaszthatatlan részei az életünknek. Amelyek tehetetlenül viselik törődésünk vagy gondatlanságunk következményeit. Tartozunk a fiainknak és lányainknak azzal, hogy legalább megőrizzük, s ha lehet tovább fokozzuk ezeknek a helyeknek a szépségét, biztonságát.
Kedden este, sötétedés után visszamentem az immár kitakarított kiserdőbe. Végigsétáltam az ösvényeken, és nagyokat haraptam a már hűvös levegőből. Itt-ott, a jótékony homályba burkolt padokon szerelmesek suttogtak. Szerintem jó, hogy megtehetik! Ha ők is így érzik, a kutyájukat sétáltatókkal, a város zaja elől elbújókkal, az önfeledten futkosó gyerekekkel együtt adózzanak egy kis odafigyeléssel ennek a helynek!"