KECSKEMÉTI LENGYEL HÁZ: \"A kétoldalú kapcsolatoknak szerves, alkotó, építő eleme a kultúra...\"
Képgaléria
A lengyel-magyar kapcsolatokról hosszasan lehetne beszélni, hiszen a közös múltunk az államalapításig nyúlik vissza. A lengyel-magyar barátság szimbólumává vált Bem apó, de erősítette a közös szimpátiát a lengyel menekültek befogadása Magyarországon a II. világháborúban vagy az 1956-os események, hogy csak pár tényt soroljak fel. Természetesen több példát is meg lehetne említeni az újkori történelemből, mint a magyar tűzoltók segítsége Wrocławnak árvíz idején, vagy a lengyel gyerekek üdültetése Magyarországon. A közös múltra büszkék lehetünk és talán ami a legfontosabb, hogy azt ápoljuk is. Valaki azt mondta egyszer, hogy múlt nélkül nincs jövő. Évről-évre magyarok és lengyelek közösen emlékeznek meg a bennünket összekapcsoló eseményekről: az 1526-os Mohácsi csatáról (Érdnél találkozott a lengyel és magyar hadsereg, majd közösen vonultak onnan Mohácsra – egy emléktábla örökíti meg ezt a tényt), a Szolnoki csatáról 1849-ben vagy akár az egész országra kiterjedő emléksorozatról, amikor is 2009 őszén megemlékeztünk a lengyel menekültek befogadásának 70. évfordulójáról. Ezekből a példákból tehát le lehet vonni azt a következtetést, hogy a múltunkkal „nincs baj”, arra büszkék lehetünk. De hogy festenek ma ezek a kapcsolatok? Akkor, amikor globalizált világban élünk, olyan Európában, ahol nincsenek határok? Van-e még egyáltalán szükség ilyen kapcsolatokra? Ha a két ország kapcsolatairól beszélünk, akkor szót kell ejtenünk a gazdasági, politikai és társadalmi kapcsolatokról. A gazdasági kapcsolatok saját magukat védik meg, ehhez manapság nem kell semmilyen protekcionizmus. Hiszen Európai Unión belül tevékenykedünk, s mindannyiunknak ugyanazokhoz a szabályokhoz kell alkalmazkodnunk. Ami talán érdekesség az az, hogy Lengyelország mára a harmadik élelmiszeripari beszállító országa Magyarországnak. A politikai kapcsolatokról beszélve, elemzés helyett, csak tényeket közölnék. Januárban Magyarországon járt a lengyel külügyminiszter, múlt héten az államelnök úr Katowicében találkozott Lech Kaczyński elnökkel. Holnap a magyar miniszterelnök utazik Varsóba. És csak a bilaterális kapcsolatokról beszéltem. Ha csak az utóbbi két hónapot veszem figyelembe, akkor bátran ki lehet jelenteni, hogy a politikai szintű kapcsolatok kiválóak. A társadalmi kapcsolatokról lehet – úgy vélem – azt mondani, hogy igazi mércéje a két nép közti viszonynak. Ha nincs igazi érdeklődés egymás iránt, akkor nem léteznek. Nem lehet őket utasítással vagy paranccsal rendezni. Hosszan beszélhetnék arról, hogy ezen a téren a lengyel-magyar kapcsolatok mennyire intenzívek. Csak egy példát szeretnék elmondani. Mégpedig a testvérvárosi kapcsolatokról. Mára több mint száz magyar városnak, településnek van élő testvérvárosi szerződése lengyel partnerével. Nincs olyan év, legalábbis az utolsó 3 évben, hogy ne írjának alá egy újabb szerződést. Ez azt eredményezi, hogy évente, egyes esetekben gyakrabban, a magyarok és a lengyelek találkoznak egymással. Erről itt talán fölösleges is többet beszélni, hiszen Kecskemét és Karol Wojtyla Barátság Központ erre a legjobb példa. A Központ létesítésének ötlete II. János Pál pápa halála után merült fel, amikor is kecskemétiek egy csoportja Farkas úr irányításával elhatározta, hogy emléket állít a híres és kiváló lengyel emlékére. Olyan emléket, amely élő és méltó lesz a Pápa nevének viselésére. Így merült fel egy olyan központ létesítése, amely segítséget, helyet, élelmet ad a rászorulóknak. Az ötlet megvalósításában nagy szerepet játszott Kecskemét polgármesterének személye. Ha jól tudom, Zombor Gábor úr akkor nemcsak felkarolta az ötletet, de személyesen is segített. Orvosként ügyeletet tartott a központban. Csak azután született az ötlet, hogy ha már működik egy ilyen nevet viselő központ, akkor talán ezen a vonalon tovább lehetne fejleszteni a lengyelországi kapcsolatokat. Így a nagykövetségünk is a kecskemétiek látókörébe került. Nem tagadom, volt szerencsénk segíteni a kapcsolat létrehozásában Karol Wojtyla szülővárosával, Wadowicével. Ennek ereményeként már 2007-ben sikerült ünnepélyes keretek közt Kecskeméten aláírni a partneri kapcsolatokról szóló nyilatkozatot, amelyek – tudomásom szerint – azóta igen intenzíven fejlődnek. És ha már a Karol Wojtyla Barátság Központról beszélünk, akkor szeretném Önök figyelmébe ajánlani a Kortárs lengyel kultúra című kiállítást, amely a mai találkozó alkalmából nyílik meg e falak között. A kiállítás a tablók segítségével, közérthető formában mutatja be az elmúlt fél évszázad kulturális termését, ezáltal is közelebb hozva a magyar érdeklődőkhöz a lengyel kultúrát. Hiszen a kétoldalú kapcsolatoknak szerves része a kultúra. Ez azért is aktuális és szimbolikus értékű, mert a mai napon ünnepeljük a nagy lengyel zeneszerző, Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulóját. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a nemzetközi Chopin-év. Csak zárójelben teszem hozzá – és ez is utal a különleges lengyel-magyar kapcsolatokra – hogy Magyarországon erre február 14-én került sor. Bízom benne, sőt látva Farkas úr odaadását, biztos vagyok benne, hogy a jövőben számtalanszor lesz még alkalmunk találkozni akár e helyen, akár a többi magyarországi programon.
