Napi Evangélium - „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.

Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Őt küldi az ég
Bibliai kenyér. Nem gondoltam volna régebben, hogy ilyen is létezik, de néhány esztendeje találkoztam vele. Az történt, hogy amikor bevásároltam magamnak ennivalót a húsvéti ünnepnapokra, elfelejtettem kenyeret venni. Kibírtam volna valahogy azt a néhány napot kenyér nélkül is, de a jó Isten gondoskodott róla, hogy ne maradjak a mindennapi nélkül. A nagycsütörtök esti szentmise után az egyik fiatal lány, aki olvasásra volt beosztva aznap, s akit egyébként Eszternek hívtak, adott egy kis csomagot, amelyben egy fél kilós „bibliai kenyér” volt. Ezt a fantázianevet találta ki a kenyér gyártója a termék számára. A címke szerint csak olyan alapanyagokat tartalmazott e különlegesnek hirdetett kenyér, amelyek a szentírásban szerepelnek. Ettől persze nem különleges egy kenyér, hiszen ez az alapvető táplálék évszázados, sőt talán évezredes hagyomány szerint készül napjainkban is. Eszter a szüleivel volt bevásárolni, amikor megpillantotta e kenyeret, s rögtön arra gondolt, hogy nagycsütörtökön este, amikor a Jézus által adott kenyeret ünnepeljük, megajándékoz egy ilyen kenyérrel. „Ezt küldi az ég” – olvastam a bibliai kenyér feliratát vacsorához készülve, s éreztem, hogy bizony ez szó szerint így van, mert az ég küldte egy jólelkű leány által nekem, a feledékeny papnak e bibliai kenyeret.

Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, arra az eseményre, amikor különleges kenyeret adott apostolainak. Ennek leírását idéztük fel az imént a szentmise szentleckéjében Szent Pál apostol korintusiakhoz írt leveléből. Az Úr először a kenyeret nyújtja nekik: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”, majd pedig a bort adja nekik e szavakkal: „Ez az én vérem. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Minden szentmisében az utolsó vacsora termében találjuk magunkat, hiszen Jézus parancsa szerint a miséző pap pontosan ezt mondja és teszi, megjelenítve Krisztus áldozatát. Nyilvános működésének idején, a kenyerek csodálatos megszaporításakor Jézus már tett néhány olyan titokzatos kijelentést, amelyek előrevetítették, hogy különleges kenyeret fog adni, de ekkor még nem volt sejthető, hogy milyen formában történik ez, s az sem, hogy e kenyér az Ő teste lesz.

Fontos kiemelnünk, hogy a szentmise nem egyszerűen csak emlékezés, még csak nem is hittel teli emlékezés Jézus nagy áldozatára, hanem ennek az áldozatnak jelenvalóvá tétele szentségi módon. A szentmisében tehát nem csupán emlékezünk Jézus megváltó tettére, azaz szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására, hanem oly módon éled újjá mindez, hogy mi magunk is bekapcsolódhassunk, illetve életünket is bekapcsolhassuk Krisztus egyszeri, megismételhetetlen, de mégis állandóan megújuló áldozatába. E nélkül nem beszélhetnénk Jézus valóságos jelenlétéről az Oltáriszentségben, s nem jöhetne létre a hívők találkozása az élő kenyérrel, Krisztussal a szentáldozásban.

A régebbi időkben, amikor még kézzel gyúrták a kenyeret, a pékek között az a mondás járta, hogy három dolog szükséges ahhoz, hogy a lisztből jó kenyér legyen: élesztő, szív és lélek. Tehát nem csak jó alapanyag kell, hanem az is, hogy szívvel, lélekkel, becsületes munkával készüljön a kenyér. A mai időkben, amikor nagyüzemekben készülnek a kenyerek és mindenféle pékáruk, már ritkábban érezzük az igazi, szívvel-lélekkel készült kenyér ízét. De az Oltáriszentség különleges kenyérében megérezhetjük az odaadottságot, Krisztus odaadottságát, az áldozatot, Krisztus áldozatát és az önfelajánlást, Krisztus önfelajánlását. Igen, ebből a kenyérből nem hiányzik semmi, hiszen benne van a mi Urunk szíve és lelke, benne van Jézus szeretete, maga Krisztus van jelen benne. E kenyérből – jelképesen szólva – nem hiányzik az élesztő sem, hiszen hitünket élesztő, életre keltő erő rejlik benne.

Befejezésül még egyetlen gondolat, amelyet a Papság éve miatt tartok fontosnak megemlíteni: ma, nagycsütörtök este, az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség alapításának pillanatára emlékezünk, amely egyúttal a papság alapításának is a pillanata. A kettő, tehát az Oltáriszentség és a papság elválaszthatatlan egymástól. Minden pap életének és személyes Isten-kapcsolatának forrása a szentmise bemutatása és az Eucharisztia vétele. Mi, papok ebből, tehát a Krisztussal való bensőséges kapcsolatból és Krisztus testével való táplálkozásból merítjük az erőt lelkipásztori munkánkhoz és életünkhöz. Papi szolgálatunk által pedig, amikor bemutatjuk a szentmisét, éppen azt tesszük lehetővé a hívek számára, hogy az ő életük forrása is az Oltáriszentség legyen, s Krisztus teste a mindennapi lelki és élő kenyerük legyen. Krisztus van jelen az Oltáriszentség csodálatos kenyerében. Őt küldi az ég. Mindannyiunknak, papoknak és híveknek egyaránt, Őt küldi az ég.
© Horváth István Sándor

Kövessen minket a Facebookon is!