Veszteségek a hamu alatt - A Malév 3 milliárdot is bukhat
![Veszteségek a hamu alatt - A Malév 3 milliárdot is bukhat Veszteségek a hamu alatt - A Malév 3 milliárdot is bukhat](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/24593.jpg)
A légiközlekedési szakma európai összefogással igyekszik úrrá lenni a nehéz helyzeten: a légi zárlat enyhítéséért lobbiznak Brüsszelben, de szóba került már, hogy az érintettek – a versenyjogi aggályokat félretéve – állami támogatást kaphassanak.
Ha a vulkánkitörés nyárig sem hagyna alább, az európai turizmus is komoly visszaeséssel lesz kénytelen szembenézni. Becslések szerint az iparág heti veszteségei akár a 10 milliárd dollárt is elérhetik. A gyorsan romló árukat exportálók és az expressz kézbesítők még csak várható veszteségeik felmérésénél tartanak. Magyarországon a Malévnak eddig több mint egymilliárd forintos bevételkiesést okozott a légtérzár, a teljes kár azonban elérheti a hárommilliárd forintot.
A Budapest Airportnál még számolják a veszteségeket. A budapesti szállodák is szenvednek az elmaradó turistáktól, becslések szerint napi százmillió forint a forgalomkiesésük.