Ötven éve kutatja a farkasokat a világhírű biológus

Képgaléria

David Mech, az amerikai Minnesotai Egyetem 73 éves professzora és a Nemzetközi Farkas Központ (International Wolf Center) alapítója 1958-tól, a doktori tanulmányainak kezdete óta kutatja a vadon élő farkasok és zsákmányállataik kölcsönhatását Észak-Amerikában. Mech tudományos karrierjének egyik legfontosabb időszaka volt az a 17 év, amelynek nyarait a kanadai Ellesmere-szigeten élő sarki farkasok között töltötte, s még ma is zajlanak vizsgálatai a szigeten. A falkáról írt könyve nálunk is megjelent A sarki farkas - Tíz éven át a falkával (Új Ex Libris Könyvkiadó) címmel. A biológus most néhány éves levelezést követően, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének meghívására érkezett Budapestre.

Mech volt az a kutató, aki a legtöbbet tette azért, hogy a társadalom megismerje a farkasok valódi természetét, és eloszlassa a velük kapcsolatos tévhiteket. A nyugdíjas professzor tevékenységét kollégái - még azok is, akik nézeteivel nem mindenben értenek egyet - egyedülállónak tartják. A farkas és a vele élő vadvilág megőrzéséért senki nem tett annyit, mint ő. Jelentős felismerései közé tartozik, hogy a farkasok nagyméretű patások ellen indított támadásai sokkal többször hiúsulnak meg, mint amennyiszer sikeresek, és nem ők, hanem az ember áll a zsákmányállatok számának csökkenése mögött. Neki köszönhetjük a vadon élő farkasok társas viselkedésének megismerését is.

Mech előadásában elmondta, hogy először a National Geographic megbízásából érkezett az Ellesmere-szigetre 1986-ban, ám akkor még nem a farkasok vizsgálata, hanem általában a sziget tanulmányozása volt a cél. Mech azonban tudta, hogy farkasok is élnek a szigeten, és alig várta, hogy találkozhasson velük. A Grönland mellett lévő, Magyarországnál körülbelül kétszer nagyobb szigetet alig lakják, így a farkasok számára teljesen ismeretlen volt az ember.

Egy hét után sikerült rábukkannia a farkasok odújára, és első nap csak messziről tanulmányozta a falkát. Másnap azonban a farkasok épp abba az irányba indultak vadászni, ahonnan ő figyelte őket. Mint elmondta, több száz kilométeres körzetben nem volt egyetlen fa sem, ahova elbújhatott volna, így csak lehasalt a földre, és várta, hogy mi történik. Remélte, hogy mire felnéz, addigra a farkasok kikerülik, ám mikor 10 perc múlva felpillantott, kíváncsi állatokat látott maga körül, szerencséjére azonban hamar tovább álltak. Mech gyorsan megtanulta, hogy az farkasok nem félnek tőle, s velük való kapcsolata mindig problémamentes volt, soha nem támadták meg őt.

David Mech

Mech éveken át minden nyáron elutazott a szigetre, ahol hónapokon át figyelte a farkasokat közvetlen közelről, sőt még el is mehetett velük a vadászatokra. 2007-ben azonban az állatokat nem találta a szokott helyükön, és csak 2008-ban sikerült a nyomukra bukkannia, a falka ugyanis a sziget délebbi részére költözött. Ezt a helyet azonban nem tudta megközelíteni a táborhelyéül szolgáló meteorológiai állomásról, és csak távcsővel figyelhette az állatokat. 2009 júliusában a falka domináns hímjét, Brutust egy műholdas jeladóval rendelkező nyakörvvel látták el, amely meghatározott időközönként tájékoztatta a kutatókat a farkas (és a nagy valószínűséggel vele lévő falka) helyzetéről. Ennek köszönhetően végre a téli hónapokból is vannak adataik a falka mozgásáról, és kiderült, hogy lényegesen nagyobb távolságot tesznek meg, mint azt korábban gondolták.

A hosszú évek alatt meglehetősen sok információ gyűlt össze a sarki farkasok életéről, a falka működéséről, kapcsolatukról a zsákmányállatokkal. Mech elmondta, hogy a vadászatok elején a farkasok alaposan felmérik a prédául szolgáló nagytestű patások (jellemzően szarvasfélék) csordáját, és igyekeznek a gyengébb (tapasztalatlan, sérült vagy idős) példányokat kiválasztani. Hozzátette, hogy nem végeznek túl nagy pusztítást, kevésbé sikeres vadászok, mint azt egykor gyanították.

A korábbi feltevések más területeken is hamisnak bizonyultak, az idős professzor ugyanis megállapította, hogy a falkán belül nem folynak harcok a vezető pozícióért, az ugyanis valójában egy család, amelyet a szülőpár vezet. Az állatok magányos kóborlásaik során találnak egymásra, s territóriumukat kiválasztva és utódokat nemzve hozzák létre a falkát, melyben a szülők a domináns egyedek, s évente hoznak létre újabb almokat. Az utódok a rendelkezésre álló területtől és a táplálék mennyiségétől függően 1-3 évig maradnak szüleikkel, majd elhagyják falkát, hogy párt keressenek.

Egy kisfarkas is volt a hallgatóság soraiban

Egy hallgató kérdésére Mech elmondta, hogy abban az esetben, ha a szülőpár valamely tagja elpusztul, akkor egy idegen, "mostohaszülő" veszi át a szerepét a falkában. A territórium körbejelölésekor a falkát vezető pár tagjai mindketten megjelölnek bizonyos tereptárgyakat, melyek így mindkettejük szagát viselik. Ha egyikőjük elpusztul, akkor értelemszerűen már csak a másik példány jelölése lesz rajta a tárgyakon, s innen tudják az idegen, kóborló farkasok, hogy üresedés van a falkában, és így kerülhetnek be a csapatba.

Valószínűleg egy idegen farkas fog bekerülni Mech falkájába is, néhány héttel ezelőtt ugyanis Brutus elpusztult. A kutatók aggódva figyelték, hogy a jeladó folyamatosan ugyanarról a helyről sugározza a jeleket, és remélték, hogy Brutus csak elvesztette a nyakörvét. Múlt héten azonban a szigeten található meteorológiai állomás dolgozói elindultak, hogy megkeressék a jeladót, és megtalálták Brutus tetemét. A sérülései alapján valószínűleg egy pézsmatulok áldozatává vált. A kutatások azonban tovább folynak, és várhatóan egy másik farkasra is nyakörv kerül, hogy újabb és pontosabb információkat szerezzenek a falka mozgásáról.

Vonyító ellesmere-i farkasok
(További videók megtekinthetők az International Wolf Center videócsatornáján!)

Kövessen minket a Facebookon is!