Október 13. vasárnap, Ede, Kálmán
Hírek, események 2005. július 29. 10:26

Nagy sikert hozott a KTE emlékfutás

Képgaléria
Nagy sikert hozott a KTE emlékfutás
Még magukat a szervezőket is meglepte az a tömeg, amely a nagy kánikula ellenére elindult csütörtökön délután az első ízben megrendezett KTE emlékfutáson. A KTE szimpatizánsai, és a sportszerető kecskemétiek délután öt órától folyamatosan regisztrálták magukat a városháza előtti standon, a lelkesedésre jellemző, hogy a 200 ajándékpóló gyorsan gazdára lelt. A start előtt Molnár Tibor képviselő köszöntötte az időközben megérkezett fiatal futballistákkal kiegészült tömeget, majd fanfárok hangjának kíséretében kezdetét vette a futás.
A példás rendezésnek köszönhetően a futók probléma nélkül haladhattak át a nagy forgalmú úttesteken is, így a leggyorsabbak néhány perc alatt eljutottak a Kurucz körúti régi KTE pályára, ahol ünnepségen emlékeztek a legendás klub már elhunyt, és még élő sportolóira, vezetőire. Miután a megemlékező beszédeket követően az egyik focikaput jelképesen felkoszorúzták, a több száz fős csoport visszaindult a főtérre, ki futva, ki pedig már csak sétálgatva. Ott aztán hideg üdítőkkel, ingyen sörrel, pogácsával illetve gyümölcsökkel várták őket a szervezők. Eközben a téren felállított színpadon a Kuna zenekar és Aradszky László szórakoztatta a vendégeket, - mint azt képeink is bizonyítják - nagy sikerrel. A koncertek után a délutáni sakkversenyek helyezettjei átvették értékes ajándékaikat, majd a futás résztvevői átvehették emléklapjaikat. Értékes délután volt ez, méltó megemlékezés városunk legendás klubjáról, igazi tömegsikerrel megspékelve.

Kövessen minket a Facebookon is!