Tibor atya, a rubinmisés

A 93 esztendős, víg kedélyű, tiszta tekintetű atya akaraterejével, tenniakarásával és hitével ma is példát mutat. Éppúgy, mint a mögötte álló hét évtizedes önzetlen szolgálattal és emberszeretettel. Amikor 1994-ben értesült a kecskeméti, széchenyivárosi katolikus templom építésének a híréről, azonnal eldöntötte: Tamásiban lévő lakása árát e célra ajánlja fel. És így lett. Ezek után került a Jópásztor Otthonba, ahol azóta is él. Az egyházmegye legidősebb ma is szolgáló papját életéről, sorsáról, szolgálatáról kérdeztük.

• Szentmártonkátán születtem 1917. július 11-én. Nagyon jó szüleim voltak, két testvéremmel együtt vallásosan neveltek. Nagy hatást tett rám hitoktatóm, dr. Pongrácz Elemér, aki mindig buzgó lélekkel volt a gyerekek iránt. Példáját látva elhatároztam, hogy én is pap leszek. 1935-ben Vácra kerültem, a katolikus főiskolára, és 1940. június 23-án Hanauer Árpád István püspök úr szentelt pappá.
• Milyen fő állomásai voltak az ezt követő szolgálatban töltött, hol békés, hol háborús évtizedeknek?
• Voltam káplán Szentesen, Tóalmáson. Dolgoztam Vácon a Piaristáknál, majd Pestszenterzsébetre kerültem. Itt egy épületben alakítottuk ki a magunk templomát, ahol a légi harcok idején is megtartottuk az éjféli misét. Kegyetlen idők voltak: egy-egy bombázást követően 120 embert is eltemettünk. Egy alkalommal, amikor haslövött asszonyhoz siettem, hogy ellássam szentségekkel, magam is megsérültem. A fejemen ért egy repesz. Amikor bejöttek az oroszok, azt hitték, hogy harcban szereztem a sérülésemet, és le akartak lőni.
• Hogyan alakult a sorsa a háború után?
• Voltam plébános Algyőn, káplán Csongrádon, majd 14 éven át plébános Sülysápon. Itt temettem el édesapámat, később édesanyámat, és oda visznek majd engem is. Innen kerültem Valkóra. Akkortájt nagyon beteg voltam: gyomorfekélyem volt és operációra vettek. A frissen pappá szentelt Bábel Balázs került mellém, aki nagyon sokat segített. Két évig volt ott, és az idő alatt az egész templomot átalakítottuk. A következő állomás Vác volt, oda kisegíteni érkeztem, majd Helvécia következett. 1990-től 1994-ig vezettem ott a plébániát. Ballószög is hozzám tartozott. S bár életemben többször is felmerült a templomépítés lehetősége, igazából itt tudtam ezt a feladatot valóra váltani. Mire elkészült a Szűzanya tiszteletére emelt templom, 75 éves lettem. Elérkezettnek láttam az időt, hogy bemenjek a Jópásztor Otthonba.
• Ez azonban korántsem jelentett visszavonulást a szolgálatból. Azóta is korát meghazudtolóan aktív életet él. Milyen napi teendői vannak így 93 évesen?
• Minden nap én tartom a ferences templomban a fél kilences szentmisét. Busszal utazom be a városközpontba, utána ugyanígy hazajövök. Ebéd után kicsit pihenek, olvasgatok. Délutánonként a ház lakóinak magyarázom az evangéliumot, közösen imádkozunk, és áldoztatok is. Itt, a Jópásztor Otthonban minden szerdán, szombaton és vasárnap misét is tartok, csütörtökönként pedig szentségimádásra is sor kerül. Ilyenkor a környékről is eljönnek azok az idős szomszédok, akik a városba már nehezen tudnának bejutni. Olykor Szentkirályra is eljárok kisegíteni.

Így telnek az idős Tibor atya napjai. S ha éppen fogytán volna a törékeny test ereje, hát sokszorosan pótolja a hívek hálás szeretete.

Kövessen minket a Facebookon is!