25 év szolgálat: a CSEH PÉKSÉGET ünnepelték a Wojtyla Házban - Jakó Lajos meglepétés fagyijával
Képgaléria
Velünk volt a Júlia Pékség, a Holló Gastro Kft., Orosz József (Dömsöd) is akik részben a jeles szent, részben a nap ünnepeltjei tisztelői. A pék szakmát Arthur Rimbaud: Kenyér lesők című versével idézték a műsor kezdetén. Szólt a cégükről Cseh Zoltán is. Elmondotta, hogy milyen gonddal őrzik a szakma hagyományait. Büszkék arra, hogy meg tudták őrizni az ősi kecskeméti kenyérsütés tradícióit a posztindusztriális világban. A nap meglepetése Jakó Lajos cukrászmester megérkezése volt. Friss, finom vanilia és eper fagyival érkezett Wojtyla gyermekeihez. Ez is egy boldog nap volt a Wojtyla téri házban....
DAL A KENYÉRRŐL
Ím a kegyetlen erő, amelynek
értelmet az emberi kín ád.
Levágja a telt kalászt a sarló,
mint a hattyúk gyönyörű nyakát.
Ismerős a hajnal remegése
augusztusi mezeink felett.
Fekszik a sok összekötött kéve,
hever sárgán, mint a tetemek.
Szekerek halottas kocsijával
mindet pajta-sírboltba viszik.
Gyühöhőz a kocsis-diakónus,
végtisztességet adva nekik.
Rakják őket nagyvigyázva együtt,
fejükkel, hogy földre bukjanak,
lánccal suhogtatva gyönge testük,
kiverik mag-csontocskáikat.
Senki sem gondolná, hogy a szalma
hús-vér, hogy a fogakkal teli
emberevő malom az, mi csontját
falánk szájjal porrá őröli.
S míg a lisztből tésztát kovászolva
kisülnek az ízes falatok,
harag gyűl a gyomrok kulacsába,
fehér méreg nedűje csorog.
Ütlegekből tésztát szelidítve,
szitokból facsarva nedveket,
a rozs testét őrölő malomnak
zsigereit ő mérgezi meg.
S fütyül országszerte, mint csavargó
őszi szél a gyilkos, a svihák,
mert levágja a kalászt a sarló,
mint a hattyúk gyönyörű nyakát.
Arthur Rimbaud: Kenyérlesők
A téli hóba, téli ködbe,
a széles pincelyukra dőlve
áll öt gyerek.
Feszült inakkal lesve, térden
bámulják, hogy süti a pék benn
a kenyeret.
Erős, fehér, nagyizmú karja
tűzre rakja, megcsavarja,
láng ég alól.
Hallják pattogni a kenyérkét,
aztán a mosolygós kövér pék
egy dalt dalol.
Mind kuksol ottan, egy se moccan,
és a pirosló lyukra hosszan
néznek kívül.
S ha holmi gazdag dáridóra
a szőke, illatos cipócska
végre kisül.
S a füstlepett gerenda alján
dalolni kezd a drága halvány
kenyérdarab,
És száll a tűzajtón az élet,
bús, árva lelkük is feléled
a rongy alatt.
Ruhájukat a dér befújta,
de ég a szemük és élnek újra,
s csak néznek ők.
Rózsás orruk a rácsra nyomják,
dalolnak, látva ezt a pompát,
bús fénylesők.
Imát dalolnak epedezve,
s úgy lehajolnak a kemence
szent fényinél,
Hogy szétreped rajtuk a nadrág,
elkapja lengő ingök alját
a téli szél.
(ford.: Kosztolányi Dezső)
