A NAP SZENTJE: BOLDOG GRIESINGER JAKAB
1432-ben néhány hasonló korú társával együtt elhatározta, hogy Rómába zarándokol. Egy februári reggelen a székesegyház terén gyülekeztek, hogy együttesen keljenek útra. Bár az utazás hozott némi örömet, sok áldozatot is kívánt, Jakab azonban római útján elsősorban zarándoknak érezte magát.
Róma sok temploma és látnivalója feltárult nyitott és lelkes tekintete előtt. Nagycsütörtökön életgyónást végzett, hogy jól előkészüljön IV. Jenő pápa (1431--1447) áldására és a teljes búcsúra.
Fordulóponton is állt egyben. Pénzét felemésztette az utazás és az alamizsnálkodás. Amikor meghallotta, hogy Aragóniai Alfonz zsoldosokat toboroz, hogy elfoglalja a nápolyi királyságot, beállt zsoldosnak. Gaeta erődítménye és kikötővárosa előtt kellett szolgálnia; a gaetaiak azonban nemsokára megfutamították őket, majd részt vett a szerencsétlenül végződött aversai csatában is.
Négyévi szolgálat után felhagyott a katonaélettel. Capuában házmesterséget vállalt egy jogtudósnál, majd anélkül, hogy teljes bérét és holmiját magával vitte volna, csakhamar elhagyta ezt az állását is, és észak felé vette útját. Bolognában pihenőt tartott, de úgy gondolta, hogy hamarosan elindul hazafelé. Imádkozott a székesegyházban, majd összetalálkozott néhány társával, akik kilenc évvel azelőtt vele együtt indultak a római zarándoklatra, és mint ő is, Itáliában maradtak. Azt javasolták neki, maradjon velük, és vállaljon szolgálatot a helyőrségen, s utána majd együttesen térnek haza. Jakab hamarosan elnyerte századosa bizalmát. Szabad óráiban a templomokat látogatta. Különösen a San Domenico templom vonzotta, ahol gyakran imádkozott Szent Domonkos (lásd: A szentek élete, 417. o.) sírjánál. Itt világosodott meg hivatása, jelentkezett Szent Domonkos rendjébe laikus testvérnek, s harmincnégy éves korában be is öltözött. A ,,német Jakab testvér'' néven került bele a bolognai domonkos kolostor történetébe. Ez a közösség lett életének, imádságának, munkájának és halálának helye. Földi hazája és vándorlásai helyett állandó helyet talált további élete számára. A bolognai nagy, száz szerzetest befogadó domonkos kolostorban a zsolozsmában, prédikálásban és szentségek kiszolgáltatásában megszentelődő papok mellett laikus testvérként megtalálta helyét. A konventnek jó hagyománya volt a kolostori fegyelemben.
Jakab testvér a konyhában és a templomban, valamint a betegápolásban segédkezett. ,,Aki látta, hogyan ápolta a betegeket, egyetért azzal, hogy lobogott benne a szeretet és a jóság'' -- terjedt el róla. Egy pestis sújtotta évben -- tehát 1449-ben vagy 1457-ben -- szerető vnátadása nem ismert határt. Elöljárói később azzal bízták meg, hogy tanult mesterségét, az üvegfestészetet elevenítse fel. E munkájára vonatkozó bizonyítékok, ahogy jórészt maguk a művek is, sajnos az évszázadok folyamán elvesztek. 1463-ban megbízták, hogy a San Petronio templom hat nagy kerek ablakába illesszen négyszögletű címerképet. Elkészítette továbbá a jegyzők egyesülete kápolnájának üvegablakait is.
A San Domenico homlokzatának nagy rózsaablakát is Jakabnak tulajdonítják. A könyvtár kialakításában is közreműködött. Szava mértékadó volt a boltozatok, falak és párkányzatok színezésében, valamint az oszlopfők kiképzésében. 1468-ban készítette az ablakok tervrajzait, s 1472-ben beillesztették az utolsókat is. A számadáskönyvek bejegyzéseiből kiderül, hogy Jakab festő-, kovács- és lakatosként is tevékenykedett. 1473-ban Szent Domonkos szarkofágját művészi díszítéssel látták el. Ez alkalommal két kerek ablakot helyeztek el a Domonkos kápolna előtti új keresztboltozatban; ez is Jakab testvér munkája volt. (1730-ban egy átalakítás áldozatai lettek.)
Amit a San Petronio és a San Domenico számadáskönyvei az üvegfestő és kézműves Jakab munkáira vonatkozóan jelentenek, azt jelenti lelkiségére vonatkozóan életrajza, melyet egyik tanítványa, Ambrogino Tormoli testvér szerkesztett.
Jakab lelki életéről azt írja Ambrogino testvér, hogy Isten számára nem volt elég neki semmiféle idő. Miközben a klerikusok a kóruson zsolozsmát mondtak, ő mint laikus testvér a Miatyánkot imádkozta. Munka közben megőrizte belső összeszedettségét és a hallgatást, tartózkodott a haszontalan beszédtől. A felebaráti szeretet és az engedelmesség gyakorlása többet jelentett számára művészi munkáinál. Türelme a munkában és magatartásában, szelídsége, vezeklőkészsége közmondásos volt. Különösen az Egyházért és rendje ügyeiért imádkozott. Már életében a szentség hírében állt, betegeket vittek hozzá, hogy meggyógyítsa őket. Calabria hercege Bolognán átutazóban maga is látni akarta, és tisztelettel ölelte át.
Élete vége felé súlyos betegségét nagy megadással viselte el. 1491. október 11-ről 12-re virradó éjszaka halt meg.
A San Petronio napfényben még ma is ragyogó üvegablakainál nem csekélyebb jelentőségűek a századok távlatából felénk sugárzó erényei, melyek az isteni világosságot és erőt hirdetik.
1825. augusztus 3-án XII. Leó pápa megengedte ulmi Boldog Jakab ünnepének megülését Bologna érseksége és a domonkos rend számára. Rottenburg püspöksége is felvette ünnepi naptárába a Svábföldről származó boldogot.
