Július 30. kedd, Judit, Xénia
Rokonok, barátok, ismerősök nélkül volt temetés ismét

Rokonok, barátok, ismerősök nélkül volt temetés ismét

2013. július 18. 14:03 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ gondozottjai Hegedűs Ferencnét (57 éves) és Németh Erzsébetet (58 éves) kísérték el utolsó útjukra július 18-án 9 órakor a Kecskeméti Köztemetőben. Sajnos rokonok, ismerősök, barátok ma sem jelentek meg a temetésen, így hárman búcsúztak el a két asszonytól. Az egyesület aktivistái elmondása szerint, mióta felvállalták a szociális temetést, azóta egy temetésen voltak ott az elhunyt barátai. Azóta senki! A ma eltemetettekről sem tudtunk semmit, senkitől nem tudtuk meg élettörténetüket. Zenével, verssel, imával búcsúztatták el az elhunytakat. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” Nyugodjanak békében!

Részletek
Új műszereket kapott a SOTE szülészeti klinikája

Új műszereket kapott a SOTE szülészeti klinikája

2013. július 18. 08:40

A kismamák és az újszülöttek biztonságát szolgáló eszközöket szerzett be a Semmelweis Egyetem I. számú szülészeti és nőgyógyászati klinikája kormányzati támogatásból. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára elmondta, hogy noha a Korszerű Szülészetért és Nőgyógyászatért Alapítványnak adott 5 millió forint nem egy hatalmas összeg az egészségügyben, mégis szerették volna segíteni az intézmény gyermekekért folytatott küzdelmét. Dr. Rigó János, a klinika igazgatója ismertette, olyan készüléket vásároltak, ami lehetővé teszi, hogy ikerterhesség során egyidőben észleljék a magzatok szívműködését és figyeljék a magzatok méhen belüli állapotát. Emellett valamennyi szülőszobába olyan rendszert építettek ki, amely segíti a szülő nők gyógyszereinek, infúzióinak pontos adagolását.

Részletek
Bútor szállítás volt a nap fő feladata

Bútor szállítás volt a nap fő feladata

2013. július 17. 16:01 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ gondozottjai néhanapján egy-egy bútorral lesznek gazdagabbak. Sajnos a bútorkérések nap, mint nap érkeznek, de felajánlani ritkán szoktak. De egy nagyon kedves fiatalember Szabó Csaba ránk gondolt, amikor úgy döntött megszabadul a házban feleslegesség vált bútoroktól. Így július 17-én két család is bebútorozta otthonát, voltak közötte ágyak, szekrények, asztalok és székek. Több zsák ruha és könyv is érkezett Csabától ma. Ezek a holmik is a délelőtt folyamán gazdára leltek.

Részletek
Kezdő harangozó jelezte az ebéd időt

Kezdő harangozó jelezte az ebéd időt

2013. július 17. 15:53 | Wojtyla Ház

Július 17-én szerdán a virágzó izsáki Vino Étterem készítette és szolgálta fel az ebédet. Prikkel László az étterem tulajdonosa fiatal, tehetséges szakácsaival, finom húsos keménytarhonyát küldött. László barátunk az intézmény gondozottjait minden évben többször is meghívja egy-egy ebédre. Délben Kasza Istvánné Szilvike önkéntes segítőnk fia Pistike harangozott. Még tanulnia kell a haranghúzó szakmát, de elsőre nem is volt rossz. Imánk mai szakácsainkért, szponzorainkért, szólt. A nap szentjei Szent András és Szent Benedek.

Részletek
Napi Evangélium: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura..."

Napi Evangélium: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura...\"

2013. július 17. 08:12 | Wojtyla Ház

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Mt 11,25-27

Részletek
Garaczi János támogatónk vendégelte meg a Wojtyla Családot

Garaczi János támogatónk vendégelte meg a Wojtyla Családot

2013. július 16. 15:14 | Adományok Wojtyla Ház

Garaczi János, Venesz-díjas mesterszakács, a Tanyacsárda ügyvezető igazgatója vendégelte meg a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. A nyár egyik legjobb ebédjét ehettük szponzorunk jóvoltából: töltött paprikát paradicsom szósszal és burgonyával. Sajnos személyesen nem tudott részt venni ebéd előtti imánkon, de mindenki üdvözölte és imádkoztunk érte, családjáért és munkatársaiért. Az ebéd mellé mindenkinek járt a P&P Pékáru süteményeiből is, mely a Wojtyla Ház sütödéjében készült. A nap szentje Kármelhegyi Boldogasszony.

Részletek
Napi Evangélium: „Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek..."

Napi Evangélium: „Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek...\"

2013. július 16. 08:14 | Wojtyla Ház

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum. Mt 11,20-24

Részletek
Újabb elektromos autótöltő-állomást adtak át Budapesten

Újabb elektromos autótöltő-állomást adtak át Budapesten

2013. július 16. 08:12

Elektromos autótöltő-állomást adtak át hétfőn Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban. Az elektromos autók \"tankolását\" szolgáló közterületi berendezést a vidékfejlesztési miniszter adta át. Fazekas Sándor arról beszélt, hogy a töltőhely lehetőséget teremt az elektromos közlekedési eszközök minél szélesebb körű elterjesztésére.

Részletek