Április 28. kedd, Valéria
Kóbor János járt a Wojtyla Házban és osztott ebédet a rászorulóknak

Kóbor János járt a Wojtyla Házban és osztott ebédet a rászorulóknak

2013. szeptember 23. 15:36 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház pódiumának vendége volt a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, Kóbor János szeptember 23-án. Nem akár milyen okból, céllal jött el közénk, ugyanis elkezdték tervezni az Omega Oratórium címmel egy koncertsorozatot. A helyszínek annyiban változnak, hogy a templomokban fog játszani az Omega együttes. –jelentette be Trunkos András menedzser és Kóbor János énekes a Wojtyla Ház szegényei előtt. A terveket még aznap délután Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsekkel is megbeszélték. Ha minden jól megy hamarosan a Nagytemplomban koncertezhet az Omega együttes. Kóbor János becenevén „Mecky”, arról is beszélt, hogy azt szeretnék, ha minden réteg-szegény, gazdag-egyaránt élvezhesse a koncertet. Trunkos András menedzser pedig felajánlotta, hogy a bevétel egy részét a Wojtyla Ház alapítványának eljuttatják, mert legalább tudják, hogy jó helyre kerül az összeg. A koncertsorozat iránt egyébként máris rendkívüli az érdeklődés Magyarországon. Sőt nemcsak itt, hanem külföldön is. Kóbor János elmondta, hogy vélhetően lesz Omega Oratórium a kolozsvári Szent Mihály templomban, Kassán és Marosvásárhelyen, a brassói Fekete templomban, valamint a pozsonyi koronázó templomban is. Az Omega Oratóriumban az Omega együttes mintegy 300 dalból álló életművéből 15-20 fog felcsendülni a templomokban. A gyors számok – mint például a Petróleum lámpa, vagy a Trombitás Frédi – szóba sem jöhetnek. Viszont a „Ballada a fegyverkovács fiáról”, „Az éjszakai országúton”, az „Égi vándor” és a „Koncert a mennyben” a templomi körülmények között még hangsúlyosabbak lesznek. Az orgona kíséretet mindenhol a templomi orgona adná. Lesz kórus is, valamint nem maradhat el a lézertechnika sem.

Részletek
Kutyák, lovak, lovasok, betyárok, pásztorok Bugacon

Kutyák, lovak, lovasok, betyárok, pásztorok Bugacon

2013. szeptember 23. 09:56 | Wojtyla Ház

Ismét megrendezték a hagyományos Szent Mihály napi vigasságokat Bugacon. A Porta Egyesület immár sokadik alkalommal szervezte meg a vasárnapi szentmisét szeptember 22-én a felújított pusztai keresztnél. A fa feszületet a rendezvény előtti héten festette le a Wojtyla Ház önkéntes festői. A korpuszt A. Varga Imre festőművész újította meg. A szentmisét idén is Ruskó Norbert atya celebrálta a bugaci, a kecskeméti, a bócsai illetve a félegyházi hívek előtt. Prédikációja a népi szokásokról, a három védőangyal – Gábor, Mihály, Rafaell - és gondviselő közbenjárásukról szólt. A százfős tömeg később a Porta Egyesület sátrához vonult, ahol Farkasné Pásztor Jolán beszélt a Porta Egyesület legutóbbi hulladékmentesítő projektéről. Később a csapat átment a puszta másik felébe, ahol a Pásztormúzeumot és a Ménestelepet néztük meg. Az ebédet a Karikás Csárda készítette és szolgálta fel. A menü gulyásleves, palacsinta és tejes pite volt. Kovács Zoltán és fia minden évben szívesen fogadja és látja vendégül a túrázó csapatot. Nagysikert aratott a kilátogatók körében a délutáni programok. „A ló és az ember – valahol, valamikor” címmel a Nyargaló Lovas Hagyományőrző Egyesület lépett fel. Kicsiket, nagyokat egyaránt szórakoztatta a Langaléta Garabonciások zenés- gólyalábas produkciója. Délután magyar kutyafajtákat láthattunk „mutatványozni”.

Részletek
Kiállítást nézett a Wojtyla Család

Kiállítást nézett a Wojtyla Család

2013. szeptember 20. 16:10 | Wojtyla Ház

A Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ Szent Lukács Kollégiumának tagjai Farkasné Judit animátorral az Erdei Ferenc Művelődési Központban jártak, ahol Ifjabb Fazekas István népi iparművész és Martin György néptánc-kutató kiállítását tekintették meg. Ezúton is gratulálunk az alkotóknak, és köszönjük a művelődési központnak, hogy fogadtak bennünket.

Részletek
Ünnepelt a Zarges Kft. - Átadták a 3.000.000. létrát

Ünnepelt a Zarges Kft. - Átadták a 3.000.000. létrát

2013. szeptember 20. 15:48

15. születésnapját ünnepelte a létragyártással foglalkozó kecskeméti Zarges Kft.. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepet ült a cég vezetése és dolgozói. A német cég leányvállalata 1998 májusában alakult három magyar magánszemély bevonásával. Évvégén pedig elkezdődött az első létrák, gurulóállványok gyártása Kecskeméten. Az ünnepségen Farkas György ügyvezető igazgató a kecskeméti tűzoltóknak pedig átadta a három milliomodik legyártott speciális létrát. Ugyanis sok egyedi rendelést is felvesz a vállalat és készíti el mérnökei segítségével. A cég a világ számos pontjára exportál, többek között Ausztria, Németország. További információk a http://www.zarges.hu/-n.

Részletek
ELKEZDŐDÖTT KECSKEMÉTEN A MEZEIVÁROS ÉS ÜRGÉS SZOCIÁLIS JELLEGŰ VÁROSREHABILITÁCIÓ-A Porta Egyesület is több programmal készül

ELKEZDŐDÖTT KECSKEMÉTEN A MEZEIVÁROS ÉS ÜRGÉS SZOCIÁLIS JELLEGŰ VÁROSREHABILITÁCIÓ-A Porta Egyesület is több programmal készül

2013. szeptember 20. 15:28

Megkezdődött Kecskeméten a „Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció” című, DAOP-5.1.2/C-09-2f-2012-0001 azonosító számú projekt. A mai ünnepélyes nyitórendezvényen a város vezetői hangsúlyozták: a fejlesztés szorosan kapcsolódik a közelmúltban lezárult Rákóczi út-Vasútkert revitalizációja projekthez, hiszen a funkcióbővítő beruházás mellett egy szociális célú revitalizációs projektet is meg kell valósítani. Kecskemét önkormányzata a pályázat keretében 487.815.358 forint uniós és hazai támogatásban részesül, amelyhez további 84.561.063 forint önerőt biztosít. A város konzorciumi partnere a projektben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régió.

Részletek

EBZÁRLAT KECSKEMÉTEN

2013. szeptember 19. 15:27

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal Járási főállatorvosa Kecskemét város közigazgatási területén, 2013. szeptember 13. napjától számított 90 napig ebzárlatot rendelt el.

Részletek