Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Napi Evangélium: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.”

Napi Evangélium: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.”

2012. szeptember 20. 10:34 | Wojtyla Ház

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!” Lk 7,36-50

Részletek
Három megye összefogása

Három megye összefogása

2012. szeptember 20. 09:12

Három magyarországi civil szervezet, valamint a szerbiai munkaügyi központok szabadkai kirendeltsége és a szabadkai szabadegyetem közös határon átnyúló együttműködést valósít meg az Európai Unió támogatásával. Az Adviser NET elnevezésű projekt pályakezdő fiatalok, induló kisvállalkozások és már működő kis- és középvállalkozások számára hozott létre karrier-tanácsadói pontokat.

Részletek
Gyűjtik a napsugarat a rendőrök Kecskeméten

Gyűjtik a napsugarat a rendőrök Kecskeméten

2012. szeptember 19. 18:41 | Adományok Wojtyla Ház

Mostantól jóval kisebb energiafelhasználás mellett, alacsonyabb üzemeltetési költségekkel működik a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 3 ezer négyzetméter alapterületű Batthyány utcai épülete. Egy 227,5 millió, illetve egy másik, 120 millió forintos Európai Uniós támogatással megvalósult projekt keretében ugyanis a régi fűtési rendszert a korszerű levegő-levegő hőszivattyús technológiára cserélték, az épület áramellátását pedig napelemes rendszerrel egészítették ki. A beruházásoknak köszönhetően csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása, és javult az épületben dolgozók komfortérzete.

Részletek
Beszélgessünk mi is....vendégünk Öveges László építész

Beszélgessünk mi is....vendégünk Öveges László építész

2012. szeptember 19. 14:47

A Művész Kávézó tisztelettel meghívja Önt, kedves barátait, családját, ismerőseit a „Beszélgessünk mi is ….” programsorozat következő rendezvényére, 2012. szeptember 24-én (hétfőn) 17 órára. Vendégünk Öveges László építész, fotográfus, akivel Komáromi Attila beszélget az építészetről és a fotóművészetről.

Részletek
Szomszédolás Pakson: tájékoztató az erőmű fejlesztés terveiről

Szomszédolás Pakson: tájékoztató az erőmű fejlesztés terveiről

2012. szeptember 19. 14:27 | Wojtyla Ház

A részvénytársaság vezetősége meghívására a napokban Paksra, az atomerőműbe látogatott a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye delegációja, dr. Bábel Balázs érsek úr vezetésével. A testvérvárosok – melyeket csak a Duna választ el egymástól – régóta szoros kapcsolatot ápolnak. 2011-ben a nukleáris bázis szakemberei jártak az érsekségen. Ez a mostani vizit volt a „visszavágó”, amikor a cég elsőszámú vezetői adtak felvilágosítást a paksi atomenergia-termelő mű szerkezetéről, működéséről, biztonság technikai megoldásairól. A vendégek – köztük, az érsek társaságában, Farkas. P. József a kecskeméti Wojtyla Ház alapítója – részletesen megismerhették a zárkörű részvénytársaság előtt álló kimagaslóan jelentős fejlesztési terveket. Hamvas István, vezérigazgató külön is szólt a fokozott biztonsági intézkedésről, a beépített kontrolokról, az emberi tényező meghatározó szerepéről, de arról is, hogyan hasznosul a fejlesztés következtében a többlettermelés? Melyek azok a fő indokok, amelyek nélkülözhetetlenné tették a nagyberuházás megvalósítását. A tárgyalások folyamán napi rendre kerültek az együttmunkálkodási kérdések is. Így – a többi között - az is, hogy Paks jelentősebb összeggel támogatni szeretné a főszékesegyház rekonstrukcióját. Képünkön Hamvas István vezérigazgató, dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató, dr. Bábel Balázs érsek, Farkas P. József koordinátor és Cziczer János üzemviteli igazgató.

Részletek
De Rodat Szent Emilia  ünnepén a Szolidaritás eszméje került napirendre a Wojtyla Házban

De Rodat Szent Emilia ünnepén a Szolidaritás eszméje került napirendre a Wojtyla Házban

2012. szeptember 19. 13:50 | Adományok Wojtyla Ház

Az oktatás, a betegápolás, a rab-látogatás, a szegények, elesettek napi étkeztetése is a szolgálati körébe tartozott a rendalapító apácának, De Rodat Szent Emíliának, akire ma emlékeztek a Wojtyla Házban. A XIX. században élt szent életű rendfőnök élete - úgy ahogyan az Egyház tanítja - biztatást ad és példát a mai Krisztus követőknek. Ma egyébként a Szolidaritás testvérsége főzte a sorsközösség ebédjét, amely remek csirkepörkölt volt. Ma is bebizonyosodott, hogy a Lélek ott fú ahol akar....hogy jó, segítőkész emberek sokfelé szolgálnak városunkban. Köszönet az áldozatért!

Részletek
Véradás a Wojtyla Házban: jóérzés segíteni az embereken

Véradás a Wojtyla Házban: jóérzés segíteni az embereken

2012. szeptember 19. 13:45 | Adományok Wojtyla Ház

Ismét véradási-nap volt a Wojtyla Barátság Központban szeptember 19-én. Önbizalmat és jóérzést adott, hogy így is hozzájárulhattak a testvérek ismeretlen, vagy épp ismerős betegek megmentéséhez. Az elmúlt években többen is jártak úgy, hogy nem tudtak vért adni, mert nem volt állandó lakcímük, lakhelyük. Ma is akadtak, akik egészségi állapotuk, vagy lakcím hiányában nem adhattak vért, de számunkra már az is nagy segítség és öröm, hogy eljöttek, és megpróbáltak segíteni. Az akcióban résztvevőket jutalmazni szerette volna a ház egyik neves donátora is. Dr. Szabó József a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója friss süteményekkel lepte meg az életmentő közösséget. A folyadékpótlásról a központ munkatársai gondoskodtak, vízzel és kávéval várták a véradókat. Ezúton is köszönjük támogatóinknak, hogy segítségükkel megvalósulhatott e csodás nap.

Részletek
A Facebookon keresztül is érkezik a segítség a Wojtyla Családnak

A Facebookon keresztül is érkezik a segítség a Wojtyla Családnak

2012. szeptember 19. 12:33 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház is folyton keresi az újdonságokat, mára már közel 2000 ismerőse van a facebookon. A Youtube videó-tárunk pedig igen népszerű a világ minden táján. Sorra érkeznek a levelek, hogy szeretnének segíteni valahogy. Egyik nap a népszerű közösségi oldalra kitettük a következő üzenetet: „Sorsközösségünk hamarosan újabb taggal bővül, egy kisbabával...egy csodával...Szüleinek szeretnénk segíteni egy kisággyal, babakocsival, babaruhákkal. Ha van fölös holmid neked, családodnak, vagy ismerőseid körében kérlek szólj, nagy szükség lenne rá!” Nem sokkal ezután Dudásné Éva és családja ajánlott fel újszülött babaholmikat és pelenkát a születendő csodának illetve szüleinek. Szeptember 19-én átadtuk a kismamának, aki boldogan vitte haza nagymamája segítségével az apró ruhácskákat. Ezúton is köszönjük a Wojtyla Ház és a leendő szülők, nagyszülők nevében is a felajánlást.

Részletek
Szentmise és múzeum avató Kékesden

Szentmise és múzeum avató Kékesden

2012. szeptember 19. 09:10

Szeptember 23-án, vasárnap 14 órakor a kékesdi Szent Mihály Templomban szentmisét celebrál Kövesi Ferenc, az országos Kolping prézes. Szentmise után kiállítás nyílik Monostory Viktória ikonjaiból. Megnyitót mond: Antal Géza pécsváradi apát-plébános. Ez követően megnyílik a helyi régészeti múzeum. A tárolókban kékesdi és környékbeli avar- és római kori emlékek (az 1936-os és az 1958-as ásatások eredményeivel). A meghívottakat szeretet-vendégségre várják a Kékesdi Kultúrházba. A kiállítások előzetes bejelentkezés után később is látogathatók. Érdeklődni a 36 30 407 8366-os telefonon lehet.

Részletek