


Bár a közhangulat optimista Magyarországon, a háztartások egyre kevesebb napi fogyasztási cikket vásárolnak a GfK Hungária hazai kiskereskedelem helyzetéről készült első féléves jelentése szerint, amelyet kedden sajtótájékoztatón ismertettek. A háztartások által napi fogyasztási cikkekre kiadott összeg a Kereskedelmi Analízisek legfrissebb eredményei szerint 2010 első félévében az infláció ellenére is fél százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója elmondta: bár a háztartások fogyasztása az idén kisebb mértékben csökken, mint tavaly, még mindig negatív tartományban marad, a kiskereskedelem és a fogyasztás valós növekedése 2011-től várható.
Részletek
A tea és annak évszázados hagyománya áll a hétfőn megnyílt kiállítás középpontjában, melyet a Nemzetközi Kerámia Stúdió kecskeméti galériájában lehet megtekinteni. A Kínából és Japánból érkező keramikusok a tea útját, múltját és jelenét elevenítették fel alkotásaikban.
Részletek

A parlagfű pollenkoncentrációja az egekbe szökik. Bármerre nézünk parlagfüvet látunk, miközben a Földhivatalok által 768737 hektár ellenőrzött, és ebből 1689 hektár bemért parlagfüves területen még mindig nem volt kényszerkaszálás. Egyes területeken több hektárnyi, egybefüggő területen áll a parlagfűtenger.
Részletek
Napok óta osztják a kecskeméti iskolákban a tankönyveket. A könyvek többsége időben megérkezett, jelentős csúszásra sehol sem számítanak.
Részletek
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak éjszaka szakadozik fel átmenetileg a nyugati és déli országrészben a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, kezdetben nyugaton, később főként keleten néhol zivatar is kialakulhat.
Részletek
Thaiföldi vámosok mentették meg egy kistigris életét, amelyet egy játékokat tartalmazó csomagban próbáltak kicsempészni az országból. Az átvilágításnál bukott le a csempész.
Részletek
Holnaptól nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően.
Részletek
Kiesett egy kislány hétfőn Nagykanizsán egy tízemeletes épület 8. szintjéről, a gyermek túlélte a zuhanást, kórházba szállították, ám az életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség közlése szerint a kicsi egyedül volt otthon, és a konyha ablakából esett ki.
Részletek