ADVENTI KOSZORÚKÖTÉS A PORTÁNÁL
November 30-án ünnepeljük Advent első vasárnapját a keresztény egyházi év első napját. Az advent szó jelentése eljövetel (a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”).
RészletekNovember 30-án ünnepeljük Advent első vasárnapját a keresztény egyházi év első napját. Az advent szó jelentése eljövetel (a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”).
RészletekDr. Sárközy István, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kulcsár Marianna intézményegység vezető, Lóczi László, a Corvina Óvoda és Általános Iskola igazgatója, és Bogdándy Ferenc, a Műkertváros önkormányzati képviselője avatta fel a város legújabb óvodai fejlesztését.
RészletekSzerdán este a Liberté Étteremben tartották a Kecskeméti Városszépítő Egyesület születésének 25. évfordulóját köszöntő jubileumi ünnepséget, megemlékezést, díszvacsorát. A jelenleg Király József vállalkozó által elnökölt lokálpatrióta közösség a rendszerváltoztatás egyik előfutára volt Kecskeméten. 25 évvel ezelőtt ugyanis majd hogy nem ellenzéki dolognak tűnt egy-egy ilyen, nem az MSZMP által ellenőrzött szerveződés.
RészletekTegnap délután három órakor kezdődött a Városházán a közmeghallgatás, a helyi közvetlen demokrácia fóruma. Elmondhatjuk, hogy amióta nincs a civileknek - a pártokhoz nem kötődő embereknek - megfelelő képviselete a közgyűlésben, kizárólag ez, az évente két alkalommal meghirdetett megnyilatkozási lehetőség maradt az aktivisták számára, hogy (minden ’védelmi’ hivatal közbeiktatása nélkül) nyilvánosan elmondhassák véleményüket, előadhassák kérelmüket.
RészletekA mai Kecskeméti Közgyűlés végére az alapítványi kérelmek és egy műemlékvédelmi célfeladatnak a felhasználásához készített javaslat maradt. A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy az Alföldi Civilekért Alapítvány részére 150 ezer, a Mozgássérült Fiatalokért Alapítványnak pedig 50 ezer forint támogatást biztosít. A műemlékvédelem már nem volt ilyen bólintós téma, de a hozzászólások előtt, az előzményeket is érdemes megnéznünk.
RészletekAz Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására meghírdetett pályázati felhívásnál, csak egy dolgot kellett eldöntenie a mai Kecskeméti Közgyűlésnek: Benyújtják-e a pályázatot (és ezzel esélyük lesz a 30 millió forint vissza nem térítendő támogatás elnyerésére), vagy inkább nem pályáznak. Megszavazták: pályáznak. A Dél-Alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Önkormányzati tulajdonú belterületi, valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése” című pályázatnál ugyancsak az volt a kérdés, hogy benyújtsák, vagy ne nyújtsák be, a nyugati elkerülő út (Csalánosi út) kiépítése érdekében. Míg ezen méláztak, dr. Nádasdi Miklós szólásra emelkedve, előrukkolt a farbával...
RészletekA jövő évi költségvetési koncepció kapcsán, dr. Zombor Gábor polgármester arról tájékoztatta a képviselőket a mai közgyűlésen, hogy a közszférában bérfejlesztés nem várható a következő évben. Ugyanakkor az önkormányzati tulajdonú intézmények működőképességének a megőrzésére az elsődleges cél, fejleszteni csak akkor szabad, ha arra vannak saját vagy pályázati források. Na, ere gyorsan felpezsdült az egész nap álmatag testületi ülés.
RészletekA Szervezeti és Működési Szabályzat módosításra volt szükség a mai Kecskeméti Közgyűlésen, mivel részönkormányzati képviselők mondtak le, és újak léptek helyükre. Horváth Béla Balázsné a Rendőrfalu-Kósafalu-Muszáj és az Erzsébetváros térségének részönkormányzati tagságáról mondott le, mivel főiskolai tanulmányai miatt nem tud elég időt fordítani erre a feladatra. Illés Péter Pál azzal az indokolta távozását, hogy elköltözött az említett részönkormányzati térségből.
RészletekNem titok, hogy a víz- és csatornaszolgáltatás hatósági ára is bizony emelkedni fog a jövőben Kecskeméten is. Dr. Zombor Gábor polgármester legalábbis ezt állította a mai közgyűlésen, az ezzel kapcsolatos napirendi ponthoz érve. Két variáció van: A és B. Az egyik kicsit drágább a másik kicsit olcsóbb… Hozzászólás nem érkezett, megszavazták nekünk a gazdaságosabbat, Vagyis csak a csatornadíjat emelték meg 2009. januárjától, köbméterenként 20 forinttal.
RészletekNapirenden volt a luxusadóval kapcsolatos települési átlagértékek és értékövezetek meghatározásáról szóló előterjesztés is a mai Kecskeméti Közgyűlésen. A tudósítók kíváncsian várták, hogy ki mit tesz hozzá ehhez a témához, melyik képviselő mit kifogásol, de senki sem szólt semmit… Így néhány másodpercnyi csönd után, dr. Zombor Gábor polgármester egy könnyed fél mosollyal megállapította: - Úgy látom, nem érint a dolog senkit. Akkor szavazzunk! - Az eddigi csöndet némi kuncogás törte meg, majd egyhangúlag megszavazták a módosításokat. Ugyanígy tettek az egyes helyi adót módosító rendeletekkel is.
Részletek