![PORTA GALÉRIA: kiállítás a nyári kézműves táborok rajzaiból PORTA GALÉRIA: kiállítás a nyári kézműves táborok rajzaiból](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/7393.jpg)
PORTA GALÉRIA: kiállítás a nyári kézműves táborok rajzaiból
(DB) A PORTA és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon a nyár folyamán több alkalommal közös programot szervezett a környezetvédelem jegyében.
Részletek(DB) A PORTA és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon a nyár folyamán több alkalommal közös programot szervezett a környezetvédelem jegyében.
RészletekEgy évvel ezelőtt az Úr fölhozott bennünket a TÁBOR HEGYÜNKRE, megadta nekünk az Asszisi Szent Ferencről elnevezett templomunkat, és azóta is itt énekeljük, imádkozzuk teljes szívvel, nagy, gazdagodó közösségben: Urunk, jó nekünk itt lenni . így köszöntötte Bárkányi Ernő, templomigazgató-lelkész....
RészletekAz izsáki SZENT MIHÁLYRÓL NEVEZETT templom és egyházközség vezetőtestülete, egyháztanácsa zarándokolt el szombaton a kecskeméti műkertvárosi Szent Ferenc Templomba Podmaniczky Imre, esperes-plébános vezetésével. A sárfehér szülőhazájában megszokott már, hogy időnként külön programként, ...
Részletek2008. augusztus 20-i ünnep alkalmával, idén is több turisztikai szakember részesült magas állami elismerésben. Az önkormányzati miniszter előterjesztése alapján, a köztársasági elnök által adományozott kitüntetések átadására augusztus 18-án ünnepi megemlékezés keretében került sor az Önkormányzati Minisztérium színháztermében. Jauernik István, a tárca államtitkára a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁVAL ismerte el....
RészletekSzomorúan konstatálja Tibay-Papp Levente édesanyjával és kisöccsével egyetemben, hogy a Széchenyiváros szomszédságában levő jubileumi pihenőerdő az utóbbi időben siralmas állapotban van. A padokat több helyen megrongálták, körülöttük italos üvegek, dobozok hevernek szerteszét. A szépen fejlődő fák alját felverte a szemét, dudva, gaz.
Részletek2008-ban harmadszorra rendezik meg a szervezők a bugaci Szent Mihály Napokat emlékezvén a Kecskeméti Puszták gazdasági jelentősére, felelevenítve annak történelmi hagyományait és szokásrendszerét. Kecskemét, amely még a XIX. század közepén is a történelmi Magyarország harmadik legnépesebb városa, és évszázadok óta az ország legnagyobb mezővárosa volt, sok tekintetben is példamutató gazdálkodása, az ország határain túl is jól ismert állattartása, úttörő jellegű szőlő és gyümölcstermesztése országos hírre tett szert. A múltat idéző emlékképek megjelenítésével egyben a jövőre is gondolunk – megmutatva azt, hogy pusztai gazdálkodás elemei még mindig élnek. Három napos rendezvénysorozatunkkal a jeles néprajzkutató, Madarassy László munkásságát kívánjuk maradandóbbá tenni a mai generációk számára. Ebből az alkalomból a Porta Egyesület újból kiadja „NOMÁD PÁSZTORKODÁS A KECSKEMÉTI PUSZTASÁGON” című könyvét. PROGRAM AJÁNLATUNK A KÖVETKEZŐK:
RészletekJól haladnak a Karol Wojtyla Barátság központ felújítási munkálatai. Igaz, a képeket nézve kevés látszik mindebből, de aki ismeri a korábbi állapotot, jól tudja, hogy hogyan nézett ki az épületet. Vizes falak, korhadt gerendák, törött cserepek, törött ablakok, szú ette ajtók jellemezték. Ahhoz az állapothoz képest a jelenlegi akár szépnek is mondható. Hogy eddig haladt az építkezés....
RészletekKülönleges kötésű emlékkönyvet ajándékozott a Wojtyla Barátság Központnak Tarapcsik Sándor, aranykoszorús könyvkötő mester. A II. János Pál pápa portréjával díszített bőrkötésű könyvet a Gutenberg Nap alkalmából adta át a mester Farkas P. Józsefnek, a Porta Egyesület alapítójának.
RészletekA kecskeméti Gutenberg Nap immáron hetedszer ad alkalmat a nyomdászoknak, szedőknek, könyvkötőknek, könyvbarátoknak, hogy egy kicsit ünnepeljék szakmájukat és a könyveket. A könyvnyomtatás feltalálója, Gutenberg mester helybéli örökösei a Szilády Károly emléktáblájánál gyűltek össze augusztus 26-án, kedden délután, hogy koszorúzásukkal tisztelegjenek és egy kicsit megidézzék gondolatban a régmúlt idők nyomdász-nagyjait.
RészletekÚjabb fontos dokumentummal gazdagodott a Charitas Rádió archívuma: dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek konferencia beszéde, a NYOLC BOLDOGSÁRÓL igazi csemege a Szentírást olvasó, elemző nagyközönségnek. Közismert, hogy a kalocsai metropolita kitűnő szónok, felkészült bibliatudós, jeles teológiai tanár, itt azonban arról is van szó, hogy az előadás azért is emlékezetes, mert ez a téma, ez a textúra erősen megérintette a főpap szívét is.
Részletek