Január 10. péntek, Melánia
Nehéz sorsú Malom köziek!

Nehéz sorsú Malom köziek!

2008. szeptember 23. 14:25

Felháborító a Malom közben már több mint három hete, hogy az úttestet felbontották. A csatorna fedők környékét újra „betonozták” igaz kevés anyaggal. Ezzel nincs semmi „baj”, a probléma ott kezdődik, hogy a csatornafedő mellett, az úttest közepén maradtak a táblák, amelyek lehetetlenné teszik, az így is szűk utcának autós közlekedését. Sőt a fedők az úttest szintjétől 15 cm –re fentebb maradtak. A városban több helyen látok hasonlót, és mindig bosszankodom.

Részletek
Plakátok és hirdetések a közterületen

Plakátok és hirdetések a közterületen

2008. szeptember 23. 11:33 | Porta Egyesület

Eladó, kiadó, elveszett – sokszor olvashatjuk az utcán járva-kelve fákra, táblákra, épületekre kiragasztva ezeket a feliratokat. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezeknek a hirdetéseknek a kiragasztása a város szinte minden pontján engedélyköteles, ezért az illegális plakátragasztóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a közterület-felügyelők tetten érik őket - olvashattuk a Széchenyivárosi Hírmondó 2. számában.

Részletek
Bevásárlás kerülőutakon

Bevásárlás kerülőutakon

2008. szeptember 23. 10:16

Nagyon meglepődhet az az autós, aki most a Pólus Róna bevásárlóközpontot a megszokott úton közelítené meg a körforgalmon keresztül, ugyanis az 52. sz. főutat átépítik. Szeptember 20-tól október 31-ig a város felőli megközelítés a kadafalvi út felől, illetve Dunaföldvár felől az 52. sz. főútról az OMV benzinkút utáni lehajtónál ajánlott. A tájékoztató táblákat érdemes fokozottan figyelni a változások miatt.

Részletek
Forgalom korlátozás Kecskeméten Bácsvíz Zrt (Izsáki út 13.) előtt

Forgalom korlátozás Kecskeméten Bácsvíz Zrt (Izsáki út 13.) előtt

2008. szeptember 23. 10:14

Útépítési munkák folynak, ezért kedden és szerdán reggel 7 :30 – tól - 17 óráig időszakos forgalomkorlátozás lesz. Ez idő alatt tárcsás forgalomirányítás segíti a közlekedést. Ma és holnap az ügyfelek sem tudják igénybe venni ezen útszakaszt, és a Zrt. parkolóját. A Bácsvíz arra kéri klienseit, hogy a Megyei Kórház vagy a GAMF parkolóját vegyék igénybe. Megértésüket köszönik!

Részletek
Országszerte két keréken....

Országszerte két keréken....

2008. szeptember 23. 10:06

(DB) Tegnap, szeptember 22-én volt az Európai Autómentes Nap. Országszerte sok településen rendeztek kerékpáros programokat, különféle környezetismereti, környezetvédelmi műsorokat és emellett sok település központjában útlezárások voltak. Kecskeméten a városközpontban az Arany János utca és a Széchenyi tér egy része került lezárásra. A programokat a főtéren zajlottak. Természetesen a PORTA is ott volt.

Részletek
Autómentes nap

Autómentes nap

2008. szeptember 22. 23:18

(BL) Nekem is van autóm. Nem is olyan kicsi. Jó 40 éve vezetek: motorkerékpárt, autót, az utóbbi időben egyre többet kerékpárt. Rájöttem: a belvárosban sokkal gyorsabban elérek bárhová kerékpárral, parkolni is könnyebb. Meg egészségesebb is, én csak tudom, hiszen a környezetvédelemben dolgozom, és azért néha a mozgás is jólesik. Ma, az autómentes napon is siettem a főtérre. Sátorverés, felkészülés a programra: játékos tesztek, prospektusok előkészítése, ajándékok számbavétele stb. Nem akartam én írni erről, csak bosszantottak a TV. híradói tudósítások. \"Nem okozott fennakadást az autómentes nap Budapesten\". A tudósítások szerint valószinűleg Kecskeméten sem. Nekem sem ez a \"nap\" okozott fennakadást, csak egy autós.

Részletek
Személyautóval ütközött egy busz Kecskeméten

Személyautóval ütközött egy busz Kecskeméten

2008. szeptember 22. 15:01

Három ember könnyebben megsérült, amikor egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személygépkocsi ütközött Kecskeméten. A személyautó vezetője előzésbe kezdett, és összeütközött a szemből érkező autóbusszal, amelyen egy utas elesett és megsérült. A személygépkocsiban utazó két ember is sérüléseket szenvedett, a sérülteket kórházba szállították. Az elsődleges vizsgálat szerint a személygépkocsi vezetője figyelmetlenül kezdett előzni – közölte a rendőrség.

Részletek
Hírek a természetből: fekete bivalyok jöttek

Hírek a természetből: fekete bivalyok jöttek

2008. szeptember 22. 14:35

Fekete bivalyok költöztek a Kiskunsági Nemzeti Parkba. Az ázsiai eredetű bivalyokat régebben is tartottak hazánkban, de a traktorok megjelenésének időszakában feleslegessé váltak. A fekete gulya a kiskunságban végtelenül hasznos. A KNP elmondása szerint rendkívül igénytelenek: túlburjánzó sás- és mocsáriféléket fogyasztanak.

Részletek
Új információk a kecskeméti Moziünnepről!

Új információk a kecskeméti Moziünnepről!

2008. szeptember 22. 14:04

A Palace Kecskemét a következő tíz nagyszerű filmmel várja a nagyérdeműt szeptember 25-28. között: A Múmia - A Sárkánycsászár sírja A sötét lovag Hellboy II - Az Aranyhadsereg Lizi & Yeti - Egy király sztori Mamma Mia! Star Wars: A klónok háborúja Trópusi Vihar Utazás a Föld középpontja felé WALL-E Zsenikém - Az ügynök haláli A filmeken kívül most izgalmas nyereményjátékokkal is kedveskednek a Kecskemétieknek a szervezők.

Részletek
Mentsük meg a fecskéket!

Mentsük meg a fecskéket!

2008. szeptember 22. 13:00

Pontos adat nincs, de a természetvédők becslése szerint az országban több ezer füsti- és molnárfecske halálát okozza a szokatlan szeptemberi hideg. A Magyar Madártani Egyesület azt tanácsolja, hogy a legyengült madarat egy dobozba kell helyezni, és ott kell táplálni, amíg el nem áll az eső. Főtt tojással kikevert túró vagy macskaeledel, lisztkukac a megfelelő táplálék, amíg nincs lehetőségük az eső elől elbúvó rovarok vadászatára.

Részletek