![Újabb jelentős sportberuházás kezdődött Kecskeméten Újabb jelentős sportberuházás kezdődött Kecskeméten](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/154247.jpg)
Újabb jelentős sportberuházás kezdődött Kecskeméten
Megtörtént a munkaterület átadása a volt Tó Hotel melletti területen, ahol a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ valósul meg a jövőben - írta meg a KeSport.
RészletekMegtörtént a munkaterület átadása a volt Tó Hotel melletti területen, ahol a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ valósul meg a jövőben - írta meg a KeSport.
RészletekAz észak-görögországi Sziatiszta polgármesterével, valamint helyi egyházi vezetőkkel, kulturális szervezetek képviselőivel találkoztak augusztus első felében a Kecskeméten élő görögök küldöttei. Horeftosz Konstantin, a Görög Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Fehér Dezső elnökhelyettes azzal a céllal utazott a hellén városba, hogy kapcsolatot létesítsenek az évszázadokkal ezelőtt Kecskeméten letelepedett görög családok máig ott élő leszármazottaival, kései hozzátartozóikkal. Augusztus eleji egy hetes autóútjukról Fehér Dezső adott minap tájékoztatást a Wojtyla Barátság Központban.
RészletekGulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója péntek délelőtt kopogtatott a Karol Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újabb értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal 6 láda friss, zamatos őszibarackot és 2 zsák paprikát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű zöldséget-gyümölcsöt – akárcsak korábban – ebédosztáskor szolgálják fel a szociális létesítmény gondozottainak. (Fotó: Mátyus István)
RészletekAugusztus 15-én Moldván Tibor szikszói görögkatolikus parókus és családja Kecskemétre, a Wojtyla Barátság Központba látogatott. A Miskolchoz közeli parókia hívőközössége nevében pénzadományt hoztak a kecskeméti Wojtyla sorsközösségnek – és egy meghívót felépült új templomuk felszentelési ünnepségére. A szikszóiak felajánlásából ma készült étel: 120 adag pulykagulyás, lekváros-prézlis tészta, kenyér és sütemény, melyet Sinkó András, az intézmény megszokott támogatója, a szegények barátja, patrónusa osztott ki, aki előtte dióhéjban beszámolt arról az 1250 kilométeres gyalogútjáról, melyet élete eddig eltelt 50 esztendejének egyfajta összegzéseként a spanyolországi Szent Jakab zarándokúton, az El Caminon tett meg a közelmúltban. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
RészletekAz autóipari cég iránti nagyfokú lakossági érdeklődést is mutatja, hogy az eddig 8 helyszínenmegtartott toborzási tájékoztatón 918 fő jelent meg.
RészletekHihetetlenül izgulok! - mondja Nagyhegyesi Zoltán, amikor első kecskeméti évadáról kérdezzük. Kecskeméti születésűként életében először játszik „itthon", aminek óriási tétje van számára.
RészletekAz ügyészi perbeszéddel megkezdődött a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán. A vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítására, mások esetében a kecskeméti elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.
RészletekA Római Katolikus Főplébánia, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége valamint a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezete az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is megtartotta terményáldását szeptember 7-én, Kisasszony napja előestéjén. Itt adták át a Magyarok Kenyere program során összegyűjtött adományliszt egy részét is.
RészletekMit tudunk meríteni szülőként a gyerekkorunkból? Milyen nevelési tanácsokat tud adni egy kilencgyerekes apa, aki amúgy évtizedek óta sikeres és kitüntetett zenész? Mi köze ennek Bob Dylanhez? Gerendás Péter volt a Sztárportré vendége.
RészletekJúlius közepe óta Rácz György folyamatosan friss paprikával és paradicsommal látja el a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Azóta többször bizonyultak „életmentőnek” adományai. Mi ez, ha nem Isten csodája? - teszik fel a költői kérdést a szociális intézmény gondozottai, amikor szakadatlanul Rácz György párját ritkító nagylelkűségével szembesülnek. Materiális viszonyrendszerben értelmezhető racionális válasz aligha adható e talányra. Ezt bizony úgy hívják: szeretet, „mert az Isten szeretet”. (1Jn 4,8) (Fotó: Mátyus István)
Részletek