Kábítószerrel kereskedő nőt fogtak a rendőrök Kiskunmajsán
A kiskunhalasi nyomozók értékesítés közben érték tetten a kiskunmajsai kábítószer-kereskedőt - írta meg police.hu
RészletekA kiskunhalasi nyomozók értékesítés közben érték tetten a kiskunmajsai kábítószer-kereskedőt - írta meg police.hu
RészletekHimnuszmondó és anyanyelvi vetélkedővel, előadásokkal, díjátadóval, filmes tárlattal és koncertekkel ünneplik Bács-Kiskun megyében a magyar kultúra napját.
RészletekA Hírös Sport Nonprofit Kft. felajánlásából január 19-én másodszor kapott tíz család tűzifát ezen a télen. A Városi Szociális Közalapítvány választotta ki a rászoruló családokat, akik 2-2 köbméter tűzifához jutottak térítésmentesen.
RészletekElfogadván Farkas P. József alapító igazgató meghívását, Kurdi Viktort, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatóját és dr. Kis Attila ügyfélkapcsolati osztályvezetőt köszönthették csütörtök délelőtt a Karol Wojtyla Barátság Központban. Megbeszéléseik végeztével ételt osztott az ebédlőben a két vendég. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
RészletekA népkonyha ellátottait követően „gondozóik” kerültek e napon sorra a Karol Wojtyla Barátság Központ egészségmegőrzési programjának keretében. Farkas Pál és Klingert Gizella önkéntes szervezők, valamint Molnár Zoltán intézményvezető vérnyomását mérte meg ma délelőtt Varga Brigitta. Az eredmény: minden esetben tökéletes. (Fotók: Mátyus István)
RészletekKecskemét főterén szervez Palacsinta Fesztivált a facebookon egy rendezvényszervező cég. A február 18-ára tervezett, nagyszabásúnak látszó eseményre már szinte az összes induló csapathely elkelt.
RészletekA 2017- es évi terveiről kérdeztük meg Dr. Kiss Katalint, az Ars Nova Énekegyüttes vezetőjét, alapító karnagyát:
RészletekA „Hírös kecskemétiek" című sorozatunk 2017-ben is folytatódik. Az idei év első pódiumbeszélgetése a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében lesz január 31-én, kedden, 18 órakor.
RészletekMintegy 800 millió forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek azok a fiktív számlákat befogadó cégek, melyek ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kecskeméti NAV nyomozói jártak el. Az ügy „szálai" Budapestre vezették a kecskeméti nyomozókat.
RészletekSuli- és óvodabörze lesz február 4-én, szombaton, 9-12-ig a Kecskeméti Corvin Mátyás Iskolában (Kecskemét Mátyás király krt. 46.)
Részletek