A BŰNBOCSÁNAT FELTÉTELEIRŐL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (46.)
Az evangéliumi aranyszabály az irgalomra is érvényes: Isten annyira irgalmas hozzánk, amennyire mi vagyunk irgalmasak embertársainkhoz. Ezért oktatta Jézus Pétert a „hetvenszer hétszeres”, azaz soha véget nem érő megbocsátásra.
A Mester királyi elszámoltatásról szóló példabeszéde szerint azonban a bűnbocsánatnak több feltétele is van: bűnünk beismerése, megbánása, Urunk kiengesztelése bocsánatkéréssel, jó elhatározással és jóvátétellel. Csakhogy – mint a történet is jelzi – sok mindent nem tudunk jóvátenni. Emellett minden bűn nyomot hagy lelkünkön az elkövetett rosszra hajlamosítva. Az így fennmaradó bűnterhek pedig visszahullnak fejünkre, részben átélve azt, amit másoknak okoztunk. Ezért szembesült az egyébként kegyelmet nyert szolga saját vétkével – másban. Olykor a példabeszéd módján, gyorsan jön a visszahatás, máskor eltelnek akár évtizedek is. De még egymásutániság esetén is gyakori a szolga öntudatlan reakciója: nem ismerjük fel a történtek korábbi tetteinkkel való összefüggését, s dühbe gurulunk, bosszút állunk – magunkra vonva Isten haragját bűnünk teljes visszafizetésével.
A sértetten visszavágó önsorsrontó reakcióktól megóv, ha tudjuk, társunk mélyebb értelemben csak ítéletvégrehajtó, a „hóhérra” pedig egy elítélt sem dühös. Annak belátása is segít, hogy szenvedésünk célja lelkünk megtisztítása az együttérzés kialakításával. Hisz bűneinket együttérzés hiányában követjük el, e lelki fogyatékosságból pedig csak a szerepcsere emel ki, a belehelyezkedés „áldozatunk” fájdalmába. A belátással, türelemmel és megbocsátással viselt szenvedés így jobbá teszi a szívet, képesítve a mennyországra.
Napi evangélium: Mt 18,21-19,1
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
