A FIZETSÉGRŐL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (50.)
Ritka nagylelkű munkaadó az , aki a munkával arányos béren felül fizeti meg dolgozóit. E nagylelkűség tápot is adhat a munkások egymás közti irigységének, méltatlankodásának. Pedig igazságtalanság a fenti esetben nem történik. Az irigység kiváltója inkább az lehet, hogy a magukat kárvallottnak érzők a haszonért és nem a munka öröméért dolgoznak. Így a munka valóban sok bosszúság forrása ahelyett, hogy lényünk gazdagságát élnénk át a bőséges adásban – amint arra a Jézus példabeszédéből vett munkaadó pénzosztásával (szinte szórásával) példát mutat.
A példabeszéd mögöttes értelme azonban nem az evilági fizetségre, hanem üdvösségünk munkálására vonatkozik. Isten ugyanis mint jó munkaadó mindenki földi fáradozását üdvösséggel kívánja jutalmazni: akár már kora gyermekségétől, akár csak hajlott korától kezdte Őt szolgálni. Az embert azonban még az üdvvel kapcsolatban is kísértheti féltékenység, ahogy figyelmeztet rá a Szentlélek ellen elkövethető egyik bűn ténye: az „Isten kegyelmének irigylése mástól”, ami talán a világi örömök „kiélvezése” után idősen megtérőket sújtja leginkább. Pedig az ok itt is csak az lehet, hogy az Úr „régi, hű szolgája” inkább színből, semmint szívből szolgálta Urát, és sosem élte át a hívő élet örömét, méltóságát, s hogy valójában ő nyert többet. Tény, hogy Isten különböző mértékben oszt kegyelmet, ez Teremtőnk joga és titka, a szükséges és elégséges mérték azonban mindenkinek megadatik! – A példázatban benne van az is, hogy az üdv mindnyájunktól erőfeszítést kíván: Isten kegyelmével, mely a lehetőséget mindenkinek felkínálja, együtt kell működni. Lehet is, hiszen Ő sohasem kíván lehetetlent. És érdemes is, hiszen amit cserébe ad, felülmúlhatatlan – ahogyan a szőlő a bővölködés, az áldás szimbóluma.
Napi evangélium: Mt 20,1-16a
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
