December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2005. november 6. 20:25

Napórát avattak Kecelen - képgalériával!

Képgaléria
Napórát avattak Kecelen - képgalériával!
Az elmúlt hétvégén ünnepélyesen átadták, illetve felavatták Kecel új büszkeségét, a városi könyvtár és művelődési ház előtti téren felépített sík napórát. A különleges időmérő szerkezetet a Porta Egyesület ajándékozta a városnak. A tervezést ezúttal is Marton Géza, budapesti napórakészítő mester vállalta fel, míg a kivitelezést Iván Teréz kőfaragó, valamint a helyi önkormányzat műszaki csoportja végezte. Az avató ünnepségre több mint száz helybeli polgár és távolabbról érkezett vendég jött el, akik a köszöntők után megtudhatták, hogy a napóra számlapján emléktáblákon örökítették meg azoknak a személyeknek a nevét, akik munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a település fejlődéséhez.
Emléktáblát kapott többek között Patachich Gábor kalocsai érsek, aki 1734-ben elrendelte Kecel újratelepítését. A város 18-19. századi történelmének, illetve a 20. század első felének jeles alakjai mellett tábla örökíti meg az órán azok emlékét, akik napjainkban is meghatározó egyéniségei a településnek. A gránitlapokon ott áll például Schindler János, aki 1985-től tanácselnök, 1990-től a település történetének első polgármestere. Vezetése alatt Kecel nagyívű fejlődésen ment át, melynek köszönhetően 1993-ban városi rangot kapott. Emléktáblát kapott dr. Scharpf Egon címzetes apát, kanonok, aki 1983 óta Kecel plébánosa, Városi Ferenc, lelkipásztor, vállalkozó, az Astron Kft. tulajdonosa, a helyi Evangélikus Pünkösdi Közösség lelkipásztora, Téglás András, a T.G.-Virágdekor Szakmunkásképző, Szakiskola és Kollégium igazgatója, Pintér József vállalkozó, a Pintér Művek tulajdonosa, Kecel első díszpolgára, valamint Lakatos Gábor, a Modus Vivendi Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. A napórát Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója avatta fel. Beszédében kihangsúlyozta, hogy mindig örömmel jön a településre, melynek töretlen fejlődését mintegy húsz éve kísérheti figyelemmel. – Ma már országszerte tudják, hogy Kecelt szorgos, odaadó, városszerető, hősies küzdelmeket kiváltó és kibíró emberek lakják – mondta Farkas P. József. – Reméljük, hogy a következő korok ifjúsága ugyancsak ennek szellemében él majd, és amikor ellátogatnak a napórához, akkor településük jeles személyiségeinek példája is megérinti őket. Azt kívánom minden keceli polgárnak, hogy véssék a szívükbe azt az üzenetet, mely szerint a nagyvilágban csak akkor lehetünk boldogok, ha van egy kisebb közösség, amelyhez tartozhatunk. Ebben a kisebb közösségben, az idő, a perc szorításában, érezve az elmúlás felelősségét, maradandót tudunk alkotni. Az ünnepség zárásaként dr. Scharpf Egon címzetes apát, kanonok áldotta meg az órát, amelyet a kora délutánra előbukkanó Nap sugarainak köszönhetően már ki is próbálhattak a helybeliek.

Kövessen minket a Facebookon is!