Leó pápa a török hatóságokhoz: Tartsuk tiszteletben Isten minden gyermekének a szabadságát!
XIV. Leó pápa beszédének összefoglalását közöljük.
Ez a föld elválaszthatatlanul összefonódik a kereszténység eredetével
Szívből köszönöm a szíves fogadtatást! Örömmel kezdem pápaságom apostoli útját az Önök országában, mivel ez a föld elválaszthatatlanul összefonódik a kereszténység eredetével, és ma Ábrahám gyermekeit és az egész emberiséget egy olyan testvériségre hívja, amely elismeri és értékeli a különbözőségeket – kezdte beszédét a Szentatya. – Országotok természeti szépsége arra buzdít minket, hogy védjük Isten teremtését. Sőt, lakóhelyeitek kulturális, művészeti és lelki gazdagsága arra emlékeztet minket, hogy a nagy civilizációk, amelyekben a fejlődés és a bölcsesség egyesül, a generációk, a hagyományok és a különböző eszmék találkozásában formálódnak. Igaz, hogy mögöttünk évszázados konfliktusok állnak, és a világot körülöttünk továbbra is bizonytalanná teszik az igazságosságot és a békét sárba tipró döntések.
A Dardanellák-szoros felett átívelő hidat választottam utam jelképéül
A Dardanellák-szoros felett átívelő híd képe, amelyet utam jelképéül választottam, hatékonyan fejezi ki országotok különleges szerepét, mert az fontos helyet foglal el a Földközi-tenger és az egész világ jelenében és jövőjében, mindenekelőtt azáltal, hogy megbecsüli saját belső sokszínűségét. (...) Egy társadalom valójában akkor él, ha plurális, melynek a különféle lelkületei között emelt hidak teszik civil társadalommá. Ma az emberi közösségek egyre inkább polarizálódnak és szélsőséges álláspontok tépik szét.
A török identitáshoz pozitívan járulnak hozzá a keresztények
Leó pápa arról biztosította a hatóságok képviselőit, hogy a török identitáshoz pozitívan járulnak hozzá a keresztények, akik török identitásúnak érzik magukat. Ezt az identitást Szent XXIII. János – akire mint „török pápára” emlékeznek itt – oly nagyra értékelte a Népükhöz fűződő mély barátsága miatt. Ő, aki 1935 és 1945 között az isztambuli latin vikariátus adminisztrátora, illetve Törökország és Görögország apostoli delegátusa volt, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a katolikusok ne idegenedjenek el az új köztársaság építésétől. Ahogy azokban az években írta, „mi, isztambuli latin és más rítusú katolikusok: örmény, görög, káld, szír, et cetera, egy szerény kisebbség vagyunk itt, egy hatalmas világ peremén élünk, amellyel csak külső kapcsolataink vannak”. Mi szívesen megkülönböztetjük magunkat azoktól, akik nem vallják a mi hitünket, így az ortodox testvéreinktől, protestánsoktól, zsidóktól, muszlimoktól, más vallások hívőitől vagy nem hívőitől. Logikusnak tűnik, hogy mindenki magával, családjával vagy nemzeti hagyományával törődjön, és a saját fajtájának szűk körére korlátozódjon. Kedves testvéreim és gyermekeim! Azt kell mondanom nektek, hogy mindez az evangélium és a katolikus alapelv fényében egy hamis logika” – szólt az idézet XXIII. János pápa egykori isztambuli beszédéből. Azóta kétségtelenül nagy előrelépések történtek az Egyházban és a társadalmatokban, de ezek a szavak még mindig világosságot sugároznak és továbbra is egy igazabb, evangéliumi logikára ösztönöznek, melyet Ferenc pápa a „találkozás kultúrájaként” határozott meg.
Elengedhetetlen, hogy tiszteletben tartsuk Isten minden gyermekének méltóságát és szabadságát!
A Földközi-tenger szívéből Leó pápa tiszteletreméltó elődje a „közöny globalizációjával” szemben egykor azzal a felhívással állt elő, hogy érezzük át mások fájdalmát, hallgassuk meg a szegények és a föld kiáltását, ezáltal együttérző cselekvésre ösztönözve, hogy legyünk az egyetlen Isten tükörképe, aki kíméletes és irgalmas, „szelíd a haragban és gazdag az irgalomban”, ahogy a zsoltár mondja. A nagy híd képe ebben a tekintetben is hasznos. Isten, amikor kinyilatkoztatta magát, hidat épített az ég és a föld között: azért tette ezt, hogy szívünk megváltozzon és hasonlóvá legyen az övéhez. Ez a hatalmas függőhíd, mely szinte dacol a fizika törvényeivel: ilyen a szeretet, amelynek bensőséges és magánjellegű dimenziója mellett látható és nyilvános alkata is van. Az igazságosság és az irgalom megkérdőjelezi az erő törvényét, és követelni meri, hogy az együttérzés és a szolidaritás legyen a fejlődés kritériuma. Ezért egy olyan társadalomban, mint Törökországé, ahol a vallás látható szerepet játszik, elengedhetetlen, hogy tiszteletben tartsuk Isten minden gyermekének méltóságát és szabadságát: férfiaknak és nőknek, honfitársaknak és külföldieknek, szegényeknek és gazdagoknak. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és ennek személyes, társadalmi és politikai következményei vannak.
Mindannyiunk számára a család a társadalmi élet első magja
Azok, akiknek szíve hajlik Isten akaratára, mindig a közjót és a mindenki iránti tiszteletet fogják előmozdítani. Ma ez nagy kihívás, amelynek át kell alakítania a helyi politikákat és a nemzetközi kapcsolatokat, különösen azzal a technológiai fejlődéssel szemben, amely inkább fokozhatja az igazságtalanságokat, mintsem hozzájárulna azok feloldásához. Még a mesterséges intelligencia is reprodukálja a preferenciáinkat, és felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyeket közelebbről megvizsgálva nem gépek, hanem az emberiség indít el. Dolgozzunk tehát együtt a fejlődés irányának megváltoztatásán és az emberi család egységében már okozott károk helyreállításán – ajánlotta Leó pápa. Visszatérve az „emberi család” kifejezésre elmondta: ez a hasonlat arra hív minket, hogy kapcsolatot – ismét egy hidat – teremtsünk mindenki sorsa és az egyes egyének tapasztalata között. Mindannyiunk számára a család volt a társadalmi élet első magja, amelyben megtanultuk, hogy a másik nélkül nincs „én”. A török kultúrában a család továbbra is nagy jelentőséggel bír, jobban, mint más országokban, és nincs hiány a család központi szerepét alátámasztó kezdeményezésekből. Benne fejlődnek ki ugyanis a polgári együttéléshez szükséges alapvető magatartások és a közjó iránti első, alapvető érzékenység. Természetesen minden család bezárkózhat önmagába, ellenségeskedést szíthat, vagy megakadályozhatja egyes tagjait abban, hogy kifejezzék magukat, odáig menően, hogy akadályozza tehetségük kibontakozását. Azonban nem az individualista kultúrából, sem a házasság és a termékenység megvetéséből nyerhetnek az emberek nagyobb lehetőségeket az életre és a boldogságra.
Csak a szeretet által mélyül el belső énünk és erősödik meg identitásunk!
A fogyasztói gazdaság ilyen megtévesztésére, amelyben a magány üzletté válik, olyan kultúrával kell válaszolnunk, amely értékeli a szeretetet és a kapcsolatokat. Csak együtt válunk igazán önmagunkká. Csak a szeretet által mélyül el belső énünk és erősödik meg identitásunk. Aki megveti az alapvető kötelékeket, és nem tanulja meg elfogadni még a korlátokat és törékenységeket is, az könnyebben válik intoleránssá és képtelen kapcsolatba lépni egy összetett világgal. Valójában a házastársi szeretet értéke és a nők hozzájárulása egészen sajátos módon jelenik meg a családi életben. A nők szolgálják mindinkább az országot és annak pozitív befolyását a nemzetközi színtéren, különösen a tanulmányaik és a szakmai, kulturális és a politikai életben való aktív részvételük révén. Ezért rendkívül dicséretesek az ebbe az irányba tett fontos kezdeményezések, amelyek a családot és a nők hozzájárulását támogatják a társadalmi élet teljes virágzásához.
Legyen Törökország a stabilitás és a népek közötti közeledés formálója
Végül a pápa Erdoğan elnökhöz fordulva kérte: Legyen Törökország a stabilitás és a népek közötti közeledés formálója az igazságos és tartós béke szolgálatában. Négy pápa – VI. Pál 1967-ben, II. János Pál 1979-ben, XVI. Benedek 2006-ban és Ferenc pápa 2014-ben tett – törökországi látogatása azt bizonyítja, hogy a Szentszék nemcsak jó kapcsolatokat ápol a Török Köztársasággal, hanem együtt kíván működni egy jobb világ építésében Törökországgal, amely hidat képez Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa között, valamint kultúrák és vallások útkereszteződéseként szolgál. Az utazás a niceai zsinat 1700. évfordulóján a találkozásról és a párbeszédről szól, miként az első nyolc ökumenikus zsinat, melyet egykor a mai Törökország területén tartottak.
Járjunk hát együtt igazságban és barátságban, alázatosan bízva Isten segítségében!
Ma minden eddiginél nagyobb szükségünk van olyan személyekre, akik előmozdítják a párbeszédet, és eltökélt akarattal, türelmes kitartással gyakorolják azt. A nagy nemzetközi szervezetek építésének korszaka után, a két világháború tragédiáit követően, intenzív globális konfliktusok időszakát éljük, amelyben a gazdasági és katonai hatalmi stratégiák érvényesülnek, táplálva azt, amit Ferenc pápa a „darabokban vívott harmadik világháborúnak” nevezett. Nem engedhetünk ennek a trendnek! Az emberiség jövője múlik rajta. Az ilyen romboló dinamika által elnyelt energiák és erőforrások eltérülnek azoktól a valódi kihívásoktól, amelyekkel az emberi családnak ma együtt kellene szembenéznie, ezek pedig a béke, az éhség és a szegénység elleni küzdelem, az egészségügy és az oktatás, valamint a teremtésvédelem. A Szentszék, a maga egyedüli, vagyis lelki és erkölcsi erejével, együtt akar működni az összes olyan nemzettel, amely törődik minden férfi és nő átfogó fejlődésével. Járjunk hát együtt igazságban és barátságban, alázatosan bízva Isten segítségében – zárta Leó pápa a török hatóságokhoz intézett beszédét.
Látogatása e bevezető hivatalos diplomáciai programja után este fél hétkor a Szentatya Ankarából a 435 kilométer távolságra fekvő Isztambulba, az egykori Konstantinápolyba repült, ahol a hivatalos fogadás után szálláshelyére, az Apostoli Delegáció épületéhez hajtott, és ezzel véget ért XIV. Leó pápa első apostoli útjának első napja.
