Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. augusztus 4. 13:21

Újabb csiperós csoda

Képgaléria
Újabb csiperós csoda
Remek fesztivál volt! Az eddigi legjobb! – mondogatták a nézők és a csiperós szervezők a Marković Orkestar koncertjével és fényparádéval fűszerezett záró rendezvényen a közelmúltban, Kecskemét főterén. Ezt mondja mindig, minden fesztivál után Farkas Gábor, a Csiperó Európa-díjas atyja is. Mert amióta megálmodta és megvalósította hajdanán – a rendszerváltozással egy időben - az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, az egyre nagyobb rutinnak köszönhetően, ma már szinte minden meglepetésre van megoldásuk a szervezőknek.

- Most is voltak változások, még az utolsó előtti pillanatban is. Az indiai csoport például nem kapott vízumot egy buta adminisztráció miatt, de elküldték videójukat, amit a nagyszínpadi kivetítőn megmutattunk a közönségnek. Az ukrajnai konfliktusok is távolmaradásra kényszerítettek gyermekcsoportokat, de még így is több mint 20 országból érkeztekfiatalok változatlanul nagyon népszerű fesztiválunkra – mondta Farkas Gábor, amikor a találkozó összegzésére kértük. - Rubik Ernőnek átadtuk az Európa Gyermekeinek Jövőjéért Díjat, amikor megnyitotta volt tanítványa, Orosz István Kossuth-díjas kecskeméti grafikusművész térgrafikáinak szabadtéri kiállítását.

- Már a megnyitó ünnepségen fellépő csoportok kirobbanó sikert arattak, megalapozva az egész fesztivál hangulatát. Az időjárás viszont, napról napra próbára tett bennünket. Ezzel együtt viszont, azt is megmutatta, hogy a Csiperót ma már szívügyének tekinti az egész város. A szakadó eső meghiúsított több főtéri produkciót, de szinte perceken belül kínáltak megoldásokat a kecskeméti intézmények. A Magyarország öröme című rendezvény szenvedte meg leginkább a morcos időt, de a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatónője azonnal intézkedett, s a sportcsarnokukban nagyszerűen lebonyolíthattuk ezt az ötszáz fellépővel szerveződött produkciót is. De említhetném a nerpelti (Belgium) gyermekkórust is, akiknek a koncertjére a kecskeméti evangélikus templom adott otthont az utolsó pillanatban, az időjárás viszontagságai miatt. A hangulat akkor forrósodott fel igazán, amikor a kórus tagjai szinte kifogástalan magyar kiejtéssel zendítettek rá az A horgosi csárda ki van festve kezdetű dalra… És a Muzsikás együttes nagyszerű koncertjét is itt hallgathatták meg a zene szerelmesei. A belga vendégeink el voltak ájulva a produkciójuktól…

- A Nerpelti Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál egyébként az öreg kontinensünk egyik legrangosabb találkozója több mint hatvan éve – nyilatkozta lapunknak Farkas Gábor. - A néhány ezer főt számláló városka minden májusban díszbe öltözik és minden ember a kétezer odaérkező vendégért dolgozik. A Csiperót évtizedes barátság köti a nerpeltiekhez, akikkel most ünnepélyesen meghosszabbítottuk együttműködési szerződésüket, a kölcsönös elfogadás, tanulás jegyében. Ugyanakkor a belga partner felkérte Kodály városának csiperósait, hogy legyenek a jövőben zenei seregszemléjüknek a nagykövetei, ami kétségtelenül kitüntető szerep számunkra.

- A szerb trombita művész és zenekara, a Boban és Marko Marković Orkestar koncertjével ért véget az idei Csiperó Fesztivál.  Idén 22 országból érkeztek gyermek csoportok, akik igazi világzenére táncolhattak a színpadi programzáró koncerten. „Viszontlátásra, 2016-ban, Kecskeméten!\" - ez volt a koncert után kezdődő lézershow címe, ahol a fesztiválon résztvevő országok neveit is kiírtuk, hatalmas tetszést aratva.

A Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris-díjjal tüntette ki a Csiperó gyerektalálkozót szervező Európa Jövője Egyesületet és Nyisztor Ilona moldvai csángó énekest. Bár az időjárás nem kedvezett a Magyar Gyümölcs Ünnepének sem, de a Hírös Garabó rendezvényén nem maradhatott el a lekvár főzés a fesztivál utolsó napján. Az üvegbe zárt finomságot a vendég gyerekek vihették magukkal, megannyi csodaszép emlék társaságában.

Kövessen minket a Facebookon is!