Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. szeptember 17. 14:19

14 MILLIÁRDOS SZENNYVÍZBERUHÁZÁS VALÓSULT MEG MAKÓN ÉS TÉRSÉGÉBEN EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI FORRÁSBÓL

Befejező, záró fázisába lépett a dél-alföldi régió egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása, a Környezet és Energia Operatív Program keretében megvalósult Makó és térsége – Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele – szennyvízcsatornázása. A projektben összesen 350 km szennyvízvezeték, valamint 14 416 új háztartási bekötés épült meg. Emellett Makó korábban meglévő hálózatának egyötödét is újjáépítettek. A projekt megvalósulása jelentős minőségi változást hoz Makó és térsége szennyvízkezelésében, a szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatásokban, hiszen már nem nem kell tartani a talajvízek további szennyeződésétől.

A beruházás megvalósulása 2010 novemberében kezdődött a Makói szennyvízcsatorna-hálózat rekonstrukciójával, majd 2011 folyamán indultak a csatornaépítési munkálatok, illetve a szennyvíztisztító telep bővítése. A kivitelezési munkálatok döntő része befejeződött az előírt határidőre, jelenleg a próbaüzem zajlik az érintett településeken, amelynek befejezési határideje 2014. szeptember 17.

Dr.Buzás Péter, Makó polgármestere – megköszönve a közreműködők munkáját és az érintett lakosság törelmét – kiemelete: a beruházás megvalósulását az egyedi és hatékonynak bizonyult lakosságiönrész-finanszírozás is segítette, mivel a lakástakarékpénztári konstrukció lehetővé tette mind a gerincvezeték, mind pedig a házi bekötések finanszírozását.

A fejlesztés keretében bővült a szennyvízcsatorna-hálózat Makón, Kiszomboron, Maroslelén, Földeákon, Apátfalván és Magyarcsanádon pedig kiépült. A hat településen közel 550 km szennyvízcsatorna, 34 db új szennyvízátemelő, valamint 14 ezernél több új házi bekötés épült, hatszorosára növelve az ellátott háztartások számát.

Mindezzel összefüggésben jelentősen fejlődött a szennyvízkezelés is. A meglévő szennyvíztisztító telep biológiai tisztítási kapacitása közel kétszeresére – 52 500 lakóegységre – növekedett. További, a káros környezeti hatásokat csökkentő elemként új szennyvíziszap-kezelő és –elhelyező, napenergiát felhasználó rendszer létesült, amely évente több mint ezer tonna szárazanyag-tartalomban meghatározott mennyiségű, víztelenített iszap kezelésére alkalmas, amelynek végső felhasználója a mezőgazdaság lehet. A fejlesztés eredményeképpen a telep alkalmassá vált arra, hogy csak a lehető legmagasabb hatásfokú biológiai tisztítási folyamaton keresztüljutott, minden hazai és nemzetközi határértéket teljesítő tisztított szennyvíz kerüljön vissza Marosba.

A beruházás eredményeként mind a talajvíz, mind a felszíni vizek, így a Maros terhelése is számottevően csökkent. A projekt megvalósulása hozzájárult a szennyvíztisztítási tevékenységek környezetterhelő hatásainak minimalizálásához és a környezetszennyezés megelőzéséhez, csökkentek a tisztítatlan szennyvizek okozta közegészségügyi kockázatok. A szennyvízberuházás hosszú távon csökkenti a belvízveszély kialakulását, egyúttal védi Makó és térsége ivóvízbázisát is.

A környezeti állapot javulásához jelentősen hozzájárult az is, hogy a beruházás keretében a tervezettet többszörösen meghaladó útrekonstrukcióra kerülhetett sor, amelynek következtében Makó város útjainak kilenctizede kapott új aszfaltburkolatot.

A projekt kivitelezésében Makón,  Apátfalván és Magyarcsanádon az OMS Környezetvédelmi Kft., az EuroAszfalt Kft. és a   Közgép Zrt. alkotta Makó-OEK Konzorcium, Kiszomboron és Földeákon a KEVIÉP Kft., Maroslelén pedig az A-Híd Építő Zrt. a csatornaépítést, a Bonex Kft. a makói csatornarekonstrukciót, a Strabag MML Kft. pedig a szennyvíztelep bővítését és fejlesztését végezte.

A megvalósulás pénzügyi hátterét az Európai Unió és Magyarország kormánya, valamint az érintett települések önereje biztosította.

Kövessen minket a Facebookon is!