A szeretet aranyfedezete az áldozat. (Dr. Bábel Balázs érsek)
Bábel Balázs: A hűség akkor kezdődik, amikor az embernek már nincs kedve hozzá.
Májusban a magyar katolikus püspökök "ad limina" látogatáson tesznek jelentést Rómában XVI. Benedek pápának az egyházmegyék állapotáról. Húsvét alkalmával erről is beszélgettünk dr. Bábel Balázs érsek-metropolitával, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye főpásztorával.
Balai F. István
Balai: Húsvét lévén adódik a kérdés: érti-e, megérti-e a világ a megváltás gondolatának lényegét?
Bábel: Érti, de nem feltétlenül jól érti. A jászok például nagyon büszkék a redemptiora, az önmegváltásra, amikor Mária Teréziától pénzért megváltották a régi szabadságukat. A mai ember a megváltáson többnyire azt érti, hogy neki meg kell valósítania önmagát. Mindazok a korlátok, amelyek az ő életét megbénítják, leomoljanak, és ő ki tudjon teljesedni. Ez a mai, szekularizált világnak a megváltástana. Az egész kommunizmus is egy megváltói eszme volt. Marx a keresztre feszített munkásosztály feltámadásról írt, ami teljesen a Biblia szókészletéből jött. A középkori ember sokkal inkább egyháziasan gondolkodott róla, ugyanis mi a megváltáson a bűntől és a haláltól való megváltottságot értjük. Jézus mondja, hogy aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. S értetek kiontatik a vérem a bűnök bocsánatára. Ma már egészen kézzelfogható, hogy fogság a bűn. Gondoljunk csak a kábítószerre, arra, hogy hány embert rabbá tesz. Lehet rabság az ember saját rossz természete is, amiből nem tud kilépni.
A bűntől való szabaduláshoz miért kellett a véráldozat? Valószínűleg ezt érti legkevésbé a világ.
Bábel: Először is, ez egy misztérium, ez egy titok. Valóban feltehető a kérdés, hogy nem lehetne-e jobb világot teremteni, amiben nincsen szenvedés? Viszont azt is látjuk, hogy a nagy dolgokért szenvednünk kell, hordoznunk kell a keresztet. Nem lehet aranyérmet nyerni - bocsánat a szóért -, szinte vért verejtékező edzések nélkül. Ott van a gyermek születése a világra, de sorolhatnám: egy ház felépítése, egy komoly diploma megszerzése. Semmi sem megy úgy, hogy abba komoly erőfeszítést ne tegyen az ember. Ez az erőfeszítés az, amit igazán megbecsülünk. Nagyon könnyűek az emberi kapcsolatok, míg az érzelmek viharában feldobott mindenki. De a hűség akkor kezdődik, amikor az embernek nincs már kedve hozzá. Ha egy házastársnak olyan betegsége van, hogy évekig ápolni kell, na, itt mutatkozik meg igazán a szeretet, ha a másik hűségesen ápolja. Az igazi szeretet aranyfedezete tehát mindenképpen megkívánja, hogy áldozat is legyen mögötte.
A mostani időszakban az érsek úrnak mi volt a személyes ügye, ha volt ilyen, amiért felajánlotta a böjtöt?
Bábel: Könnyen mondhatom, hogy valóság volt számomra a böjt, mert néhány kilót fogytam. Nekem ebben az évben a saját feladataimmal, életemmel járó kisebb nagyobb kereszteknek az elfogadása a személyes ügyem. A nagyböjt nem csak azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk, vagy kevesebb élvezeti cikket fogyasztunk, hanem jelenti az összeszedett imádságot, a másikra való nagyobb odafigyelést, a türelmet, a megbocsátást. Elhatároztam, hogy mindenkivel, aki az utamba kerül, feltétlen jóindulattal viseltetek, s ez nem mindig könnyű. Megpróbálom, hogy azt az időt, amit éppen ráfordítok, úgy élhesse át, hogy érezze: én most érte voltam. Mi emberek ugyanis olyan gyarlók vagyunk, hogy amikor a másik mond valamit, már arra gondolunk, hogy mi mit fogunk mondani. A szeretet ebben az esetben is azt jelenti, hogy meghallgatom a másikat, anélkül, hogy feltétellel közelednék hozzá. Ez egyrészt önmegtagadás is lehet, türelem is, ugyanakkor a szeretet jele is.
A nagycsütörtöki krizmaszentelő misén együtt volt a főegyházmegye egész papsága. Milyen állapotban van most ez a papság, létszámra, életkorra tekintettel?
Bábel: Május elején megy a magyar püspöki kar a Szentatyához Rómába, az úgynevezett "ad limina" látogatásra. Ebből az alkalomból minden egyházmegye, így mi is, elkészítettünk egy hosszú beszámolót a helyzetünkről, aminek rövid összefoglalóját közöltük az idei almanachunkban. Beleírhattuk, hogy hála Istennek, az elmúlt évek szentelései javítottak a nagy paphiányon, ráadásul segítségünkre van tizenkét állandó diakónus is. Megkívánjuk, hogy a papság folyamatosan képezze magát. Lelkiségük általában buzgónak mondható, s hála Istennek, papokat érintő botrány nem volt a főegyházmegyében. Az idén várhatóan hat újmisésünk lesz, ami a mai helyzetben elég jó szám. A papi ellátottságunk a magyar egyházmegyék között átlagosnak mondható.
Mit emelne ki az eredmények közül?
Bábel: Legnagyobb eredmény, hogy vagyunk, létezünk. Nem kis dolog ez, hiszen csak a rendszerváltás óta hány párt, kulturális intézmény létesült és szűnt meg. Vagyunk, s ebben a létünkben van erős minőség is, nem csak gyarlóság vagy lelki amortizáció. Például a mindennapok hűségét megélő papság, a gyermekeiket egyáltalán vállaló, ráadásul vallásosan nevelő szülők, vagy a civil hittanáraink. Utóbbiak új csoportot képeznek az egyház életében, s egyre képzettebbek, elkötelezettebbek. Hátulütője viszont ennek a rendszernek, hogy a papság így kevesebb kapcsolatot tarthat az ifjúsággal.
Érezteti-e a hatását a papi utánpótlásban, hogy jó másfél évtizede ismét szabadon működnek az egyházi iskolák?
Bábel: Még nem igazán. A kommunizmusban csak hat fiúgimnáziumunk működött, de azok nagyon színvonalas, magas minőségű iskolák voltak. A rendszerváltás után sok intézményt vettünk át régi gondolkodású tanári karral, s csak fokozatosan alakul ki ezeknek az iskoláknak az igazán egyházi jellege.
A jó pap mivel tud hatni az emberekre?
Bábel: Személyes példamutatásával. Fiatal papként hatni szeretnénk, tanítani szeretnénk, de mindig az Isten dicsőségét kell szolgálni. Félő azonban, hogy az emberi hiúság kikéri a maga részét. Később jön rá az ember, hogy sokszor olyan mondataink, amelyeket nem gondoltunk fontosnak, más embereket megérintenek, egy nagyon jól összeállított beszédre meg azt mondják, hogy az nem jelentett semmit. Sokszor szeretném, hogy egy huszonéves testi erejével és befogadóképességével, de a mai élettapasztalatommal rendelkezzem. Az élet azonban egy olyan szekér, ami ha egyszer elindult, nem fordul vissza, nem áll meg. Az igazi hatás nem nálunk, hanem a Teremtőnél van.
Főpásztori pályája alatt mi volt a legnagyobb öröme és mi a legnagyobb gondja?
Bábel: Hálát adhatok azért, hogy nekem adatott meg a főegyházmegye ezer éves fennállásának megünneplése. A következő ilyen évforduló nagyon soká lesz. Az ünnep nem csak azt a szabadtéri misét jelentette, amire az államelnök is eljött, hanem iskolák, plébániák, intézményeink készültek rá kulturális és lelki programokkal. Templomaink újultak meg, harangokat öntettünk, nagy lelki élmény volt az egész alkalom. A gondokat nem általánosan élem át elsősorban, hanem mindig egy-egy döntéshez kapcsolódóan érzem a nehézséget. Nyomaszt, ha utóbb úgy érzem, hogy talán nem döntöttem jól egy-egy személyi kérdésben, áthelyezésben. Aki emberekkel foglalkozik, tudja, hogy mindenkinek igazat adni nem lehet, mindig van sértődött ember, olyan, aki úgy gondolja, hogy nem méltányolják eléggé. Ez alól nem vagyunk kivételek mi sem. A papi szolgálat egy iugium Dei, ami Isten igáját jelenti, amit Istennel közösen húzunk.
Ha lenne egy kívánsága, ami egycsapásra teljesülhetne, mi lenne az?
Bábel: Legyen az embereknek hite. Ahol hit van, ott van a remény és a szeretet is. Ezzel a gondolattal kívánok áldott és békés húsvétot a Petőfi Népe olvasóinak.
[Forrás: Petőfi Népe/Balai F. István]
