A VATIKÁNBÓL HAZATÉRT BÁBEL BALÁZS ÉRSEK ÚR ELSŐ ÜZENETE
Képgaléria
Ünnepi pünkösdi nagymisén szólt először a hívekhez dr. Bábel Balázs, metropolita, érsek - miután hazaérkezett az ad limina látogatásról, Kalocsáról. A kalocsai nagymisét - melyen bérmált is a főpásztor - a Magyar Katolikus rádió is közvetítette.
Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje, mindent egészséggel látogató ege, hosszú úton járók könnyebbítő szele - kezdte ünnepi homiliáját a metropolita. - Balassi szép versével köszöntöm pünkösd ünnepét. Hosszú útról jöttem püspöktársaimmal együtt, estébe, éjszakába érkeztünk Rómából. Ahogy az első pünkösd napján, a Szentlélek eljövetele előtt és utána, Péter apostol szólásra emelkedett, úgy a mai Péter, szent Péter utóda szólt hozzánk, kérte, hogy személyesen adjuk át üdvözletét a hívő magyar népnek, családoknak, papoknak szerzeteseknek és mindenkinek. Így adom át én is most a bérmálkozóknak, a szentmisén résztvevőknek, a rádióközvetítésbe bekapcsolódóknak. Szívleljük meg a Szentatya szavát, amikor azt mondja: Legyünk hűségesek az Egyházhoz. Ahhoz az Egyházhoz, amelyet a Szentlélek tart életben, és a Szentlélek vezet az idők végezetéig. - A szentmise elején vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, éljünk a Szentlélek Isten nagy ajándékával, a bűnbocsánattal, bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait. -
Kedves bérmálkozók, szülők, bérmaszülők! Krisztusban szeretett testvéreim!
Minden családnak, emberi közösségnek vannak felejthetetlen dátumai, amit napra, esetleg órára följegyeztek. Isten ószövetségi népének ilyen volt az 50-ik nap Húsvét után, amikor megkapták Mózes által a törvényt. Az újszövetségi nép még nagyobb ajándékot kapott a Húsvét utáni 50-ik napon, Jézus elküldte nekünk a Szentlelket.
Ez az esemény lett az Egyház születésnapja. Éppen ezért az 50-ik nap, ahogy már a görög szentírásba belekerült Pentecoste hémera, azaz a pünkösd ilyen néven állandósult. Kezdettől fogva tudták, hogy a Szentlelket nem lehet elválasztani Jézus személyétől. Ő küldte az Atyától, s valójában ő adta át a Szentlelket. Nagyszerű kétértelműséggel mondhatjuk, hogy amikor megtöretett a teste a kereszten és kiadta lelkét, akkor nem csak az emberi lelkét adta ki, hanem átadta nekünk utána magát a Szentlelket is. Tudták, vallották róla, hogy a Szentlélek személy, nem valami, hanem Valaki. Akinek személyiségi jegyei vannak.
Az apostoli Egyház ezt már megtapasztalta. Leírják róla, hogy beszél. Akinek fülei vannak, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak. Közbenjár. A Lélek esedezik értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Tanúskodik, amikor eljön a Vigasztaló, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, Ő majd tanúságot tesz rólam. Irányít, vezet és parancsol. - Az Apostolok Cselekedeteiben maguk az apostolok tettüket a Szentlélekkel okolták meg. Kinevezi az egyházi vezetőket. Szent Pál, azt egyház presbitereinek kiválasztásánál reá hivatkozik. - De úgy is személy, hogy az emberek hazudhatnak neki, ahogy Ananiás és Szafira tette. Meg lehet sérteni a Szentlelket, lehet káromolni, amely bűn nem nyer bocsánatot. S meg lehet szomorítani.
A személyiségi jellemvonásokat úgy is viseli a Szentlélek, mint Isten. Elmondja a Biblia róla, hogy örökkévaló, mindenható, mindenütt jelenvaló, mindent tudó, teremtő. Hosszú teológiai vizsgálódással határozták meg a Szentléleknek a Szentháromságban való szerepét. Vallották Isten egyetlenségét és azt is, hogy a szeretet az Istennek nem egy tulajdonsága, ha-nem lényege. Az Atyának, a Fiúnak a lelke a Szentlélek. Ő az öröktől fogva köztük lévő személyes szeretet, a teljes odaadással és visszaadással valósult meg. A legnagyobb ajándékozás. Korunk egyik nagy teológusa Hans Urs Vons Balthazar mondta: személlyé vált, pazarló szeretet. Ami a Szentháromságban az Atya, Fiú és Szentlélek között történik, az vetül ki az üdvösségtörténetben az Egyházra. - Azt írja szent Pál apostol: A Szentlélek bennünk lakhat, mint templomban. Minden emberi személyt elérhet. Az embereket összeköti, közösséggé formálja, ahol az összetartó erő már nem a származás, nem a nemzeti érzés, ami nagyon fontos, hanem Isten Lelke. Ezért mondjuk a szentmisében a szép köszöntést: A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete, és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
Pünkösd, az egyház katolicitásának ünnepe, mert előbb született meg az egyetemes egyház, mint a helyi közösség. A pünkösdi hívek együtt örültek és együtt bánkódtak. Ahogy a szentmise elején említettem, a magyar püspöki kar a múlt héten u.n. ad limina apostolorumon, azaz az apostolok küszöbét átlépve szent Péter sírjánál és a mai szent Péter utódánál, a Szent-atyánál tett látogatást és beszámolt a mai magyar egyház helyzetéről. Ott a világegyház szívében tapasztalja meg az ember a Pünkösd hatástörténetét. Ugyanis ott minden nemzet fia meg-található. Az egyes kongregációknál néger, kínai, brazil püspökök, kongregációk beosztottak fogadtak bennünket, és mondtuk el nekik, egyházunk baját, gondjait, örömeit és kapcsoltuk hozzá a világegyháznak gondjaihoz. Ők teljesen egyetértve velünk tanácsot, segítséget adva, imádságot ajánlottak fel értünk. Aki már járt Rómába, egy ilyen pápai kihallgatáson látja, hogy mennyi nép fia ott van. Bár egymás nyelvét nem értjük sokszor, valami mégis összeköt bennünket, összeköt a hit, és a hitből fakadó szeretet.
Van a pünkösdnek mai időkre is kisugárzó hatása. Vajon a megkeresztelt és megbérmált emberek miért nem kerülnek ilyen életközösségbe egymással és előzőleg magával a jó Istennel? Ennek sok oka lehet. Az ember többféle síkban él. Testi lények vagyunk. Biológiai lények. A kereszténység nem tagadja a testet, mint ahogy sokszor vádolni szoktak bennünket. Hiszen valljuk a megtestesülést, hogy az Isten Fia emberi testet öltött. Valljuk az emberi testnek kiteljesedését, - amit az a pogány világ nem vall, - a testnek megdicsőült feltámadását. Csak hogy, ha a test teljesen úrrá lesz az emberen, akkor abból sok jó nem származhat, mint a mai világban tapasztaljuk. Az úgynevezett postmodern társadalom megelégszik a fiziológiai örömökkel és a fogyasztással. Egy ördögi körbe kerül, termel, hogy fogyasszon, fogyaszt, hogy termeljen. Az élete ilyen silány egydimenziós módon telik el. Azonban az értelem az emberben Isten különleges ajándéka, ami az állatokból hiányzik. S az az értelem csodadolgokra képes, mert azt a parancsot, hogy hajtsátok uralmatok alá a földet, az ember szinte maradéktalanul végre is hajtotta. És olyan bámulatos technikai civilizációt hozott létre, ami, miután mindennapivá vált, nem győzünk csodálkozni. De ez még nem tudja kielégíteni az embert.
Gondoljunk vissza arra az időkre, amikor nem volt számítógépünk, nem volt mobiltelefonunk. Boldogtalanabbak voltunk? Én állítom, hogy nem. Könnyebb lett az életünk. Rómából tudtam irányítani az Egyházmegyét. Kérdeztek, és sms-ben válaszoltam. De semmivel nem vagyunk boldogabbak azáltal, hogy ilyen technikai eszközöket használni tudok, vagy használhatok. Könnyebbé és gyorsabbá vált az életünk. A technikai civilizáció amit az értelem teremt, megteremtheti az emberiség családjából a jóléti államok önző közösségét. Mert ott csak egy része ennek a világnak. Mellette ott van a nagy nyomor, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Hogy az emberiség jó része nemcsak hogy analfabéta, hanem éhezik. A legalapvetőbb szükségletekkel sem rendelkezik. - Az értelem nem tudja megoldani ezt a gondot sem. Ahhoz már a szellemi léleknek, az isteni Léleknek adománya kell. Amikor az embert fölemeli Isten Lelkében az ő gondolataihoz. Hiszen azért küldte el a Szentlelket, hogy Jézus Krisztus művét állandósítsa és az ő Személyét szellemi módon a szentségekben, az Egyház közösségében itt tartsa közöttünk.
Az első pünkösdkor az apostolok mai szóval postgraduális képzést kaptak. Ez már nagyon divatos a mai fiataloknál, hogy elvégzik a főiskolát, egyetemet. De hogy komolyabb képzésük is legyen, még beiratkoznak néhány tanfolyamra, vagy valami felsőbb képzésre. Az apostoloknak a postgraduális képzése a Szentlélek eljövetele volt. Aki megtanította őket arra, amit Jézus mondott. Fölismerték az igazságot és bátrakká lettek. Utána már nem azt kérdezgették, mint annak előtte, hogy ki a nagyobb közöttünk, hanem mit tegyünk? Mivel szolgál-hatjuk a másikat, az Egyházunkat, az embereket?
Visszatérek megint ahhoz a gondolathoz, hogy sokan meg vannak bérmálva. Hála Istennek itt a székesegyházban is 74 fiatalt fogok most megbérmálni. Miért nem fejti ki a Szent-lélek ugyanazt a hatást. Gyengült volna az ereje? - Egyáltalán nem. Hiszen az Úr Jézus a világ végezetéig megígérte, hogy a Szentlélek jön hozzánk, erősít, vígasztal, bátorít, hét ajándékát osztja nékünk. Csak, hogy arra készülnünk is kell. Ha már ilyen technikai hasonlatokat mondtam az imént, - sugározhat a rádió mindenféle szép műsort, ha nem kapcsoljuk be a készülékünket. Fölösleges működtetni a rádiót, a központot. Így van a Szentlélek Úristen is. Az ő fogadását várja. Azt mondja a bérmáló püspök: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét! - De sokan úgy vannak, mint amikor átadunk egy könyvet valakinek, ő megfogja és ugyanazzal a mozdulattal fölteszi a könyves polcára anélkül, hogy kinyitná.
A Szentlélek várja, hogy fogadjuk őt. Hogyan? - Úgy, ahogyan az első apostolok és a Szűzanya tette imádságban, együtt az Egyház közösségében várták a Szentlélek Úristent. Így művelt velük azután hatalmas csodákat.
Azt már a gondolkodó emberek rég mondják, de már mindenkihez eljutott, mert tapasztaljuk a bőrünkön, hogy óriási válságban van az országunk. Talán nem is alkalmas, hogy Pünkösd ünnepén erről szóljunk, de egyre föl kell figyelnünk. A problémákat csak gazdasági módon nem lehet megoldani. Az ember van válságban. Az ember, aki elveszítette Isten barátságát, hátat fordított Isten törvényeinek. Az Egyházat nélkülözi, még ha az egyháznak tagjai is. Ebből adódik, hogy nem találja meg önmagát személyes életében, családjában, munkaközösségében és magában az országban sem Először nekünk embereknek kell megváltoznunk. A Biblia szavával: megtérnünk. Ez egy állandó folyamat. A Szentlélek újból és újból fölszólít bennünket, hogy azután közösséget formálva tudjunk hatni a többiekre. Mert gazda-sági módon emberi problémákat csak részlegesen lehet orvosolni. Az embert kell megváltoztatni. S ki tudja megváltoztatni, mint maga az Isten. Ki verné föl a lelkünkben a lelket? - írja József Attila egyik versében. Nem a pszichológia, hanem az Isten Szentlelke.
Ezt a hasonlatot már máskor is elmondtam. De különösen illik Pünkösd ünnepére. A Központi Szemináriumot, amikor a második világháborúban lebombázták, utána kezdték ideiglenesen rendbe hozni, az egyik ablakra valaki azt a latin mondatot írta, amelynek magyar jelentése így szól: De nem tűr romot, az éltető és élő Lélek. Első adandó alkalommal újra éled. És az a lélek ismét csak kétértelmű. Vonatkozhat az emberre, és vonatkozhat Isten Szentlelkére.
Romokban hever országunk. Szellemi, erkölcsi, lelki romokban, ezt követte a gazdasági romlás. De van föltámadás a Szentlélek által, ha mi megújulunk. Mikor nem tűri a Szent-lélek a romokat? Ha ugyanúgy, mint az első apostolok, Szűz Máriával együtt, imádkozva várjuk az életünkre. Várjuk és hívjuk. Pünkösd ünnepe legyen alkalomteremtés a Szentlélek számára, hogy legyen lakás bennünk. Lelkes, Szentlelkes emberekké legyünk, újjászületőkké váljunk, tanúságtevő, szerető emberekké, hogy ahol járunk és élünk, Krisztus jelenjék meg személyünkben. És hogy ha ezt kérjük, a Szentlélek nem marad tétlen. Ő kész arra, hogy bennünket fölvillanyozzon, reményt, erőt és bátorságot adjon. - Az ősi zsoltáros szavával kérjük: Áraszd ki Lelkedet és minden életre kél, és megújítod a föl színét. Amen.
