Dr. Kriston-Vizi József tartott előadást a Wojtyla Házban
Képgaléria
A szokáselemek ugyan régiek, ám a hagyományok folyton megújulnak mindenkori őrzőik jóvoltából. Egy adott közösség büszkén, de korántsem hivalkodóan mutatja be mások számára saját tradícióit, az idő múlásával akár újabb és újabb módon – jelentette ki előadása elején a néprajztudós.
A szüreti mulatságok például kiváló alkalmat teremtenek a hagyományok felelevenítésére, ápolására.
Szent Mihály napja – szeptember 29. – az egész magyar nyelvterületen a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított, a pásztorszerződéseknél nagy szerepet játszott. A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották haza.
Ez a nap a pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja is volt. A Hortobágy vidékén Mihály nap volt számukra a legnagyobb ünnep, amikor mulatságokat, bálokat is rendeztek. Egyes helyeken e reggel a templom körül gyülekeztek a pásztorok. Majd miután a szentmisén megkapták a pap áldását a munkájukra és a következő gazdasági évre, felkeresték leendő gazdáikat, ahol ünnepi lakoma és áldomás mellett kötötték meg az új szerződéseket.
A hagyomány szerint ezen a napon hajtják be a legelőről az állatokat a téli szálláshelyre.
Mihály napja a pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének időpontja. A pásztorok Csíkban még ma is ekkor térnek vissza a havasokról a jószággal. A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat gazdáiknak, s kapják meg bérüket.
Időjárásjósló napnak is tartották, mert ha Mihály itt találja a fecskéket, akkor kellemes meleg ősz várható. A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok, disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét. Bácskában úgy mondják: Szent Mihálykor a keleti szél igen komoly telet ígér.
Október 20-a Vendel, a jószágtartó gazdák, pásztorok, juhászok védőszentjének emléknapja. Legendája szerint ír, más forrás alapján frank származású; mesébe hajló hagyomány szerint királyfi volt. Remetetársaival a Rajna-vidéken élt; egy uraság nyáját legeltette.
Vendelt (Skócia, 554 körül – Tholev, 617), akit Wendalin, Wandalin és Windilin néven is említenek legendái, gyermekkorától mély hit jellemezte. A keresztény műveltség, a papság iránti vonzódását atyja nem nézte jó szemmel, s nyájainak őrzését bízta rá. Ám az ifjú szívében a juhok legeltetése közben a mezők csendjében megérlelődött a szemlélődés utáni vágy: elhatározta, hogy remete lesz. Hat társával Rómába zarándokolt.
Hazatérvén, a remeteség iránti vágytól vezérelve, egy Trier közeli erdőben kunyhót építettek. Szigorú böjtöléssel és imádsággal pusztai remeteként éltek, olykor koldulni kényszerülve. A legenda szerint egyszer egy gazda megszidta Vendelt: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Erre elszegődött a gazdához, aki előbb disznóit, majd marháit, juhait bízta rá. Mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat.
A körülötte letelepedett remeték mélyen tisztelték és elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint szerzetesrendet alkottak, kolostort építettek, és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt.
617-ben halt meg. Azon a helyen temették el, ahol remetekunyhója állt. Sírját nagy tisztelet övezte; fölé kápolnát emeltek, mely – a nevéhez fűződő csodáknak köszönhetően – zarándokhellyé vált. Csodás közbenjárásáról főleg a járványos betegségek áldozatai tettek tanúságot, illetve azok, akik állataik bajaiban hívták segítségül.
A november 1-jei mindenszentek katolikus ünnep: ilyenkor a megdicsőült lelkekről emlékeznek meg, tehát nem csak azokról a szentekről, akik nevesítve vannak a kalendáriumban, hanem minden lélekről, aki üdvösségre jutott. Ez „a megdicsőült egyház ünnepe”, a halottak napját viszont azoknak a lelkeknek szentelik, akik hitük szerint még a tisztítótűzben szenvednek, vagyis ez „a szenvedő egyház ünnepe”.
A mindenszentek és halottak napja közötti különbség nem mindenkinek világos. A két egymást követő ünnepnap összemosódott a néphagyományban. A halottakra való emlékezés szokásai, rítusai régóta uralják mindenszentek napját is. Halottak napjára még a legtávoliabbak is hazalátogatnak.
Sokak örömére, mások felháborodására az angolszász kultúrkörből származó, a kelta mitológiára visszavezethető halloween szokásai is kezdenek meghonosodni. Halloween estéje október 31-e. Alapgondolata – hogy a holtak szellemei ezen a napon visszatérnek a földre – a keresztény magyar néphagyományban is visszaköszön, még ha az egyházak természetesen nem is osztják ezt. A halloween számos elemében emlékeztet a halottak napjára. A kelta ünnep a római hódítás után összemosódhatott a római szokásokkal – a rómaiaknak is volt halottakra emlékező ünnepük, a feralia, amely hasonló szokásokkal és tilalmakkal járt, mint amit később a magyar néphagyományban is látunk, például virágot és ételt vittek a sírokra, zárva tartották a templomokat, és nem áldoztak. Ezt az ünnepet formálta át később saját elképzelései szerint az ókeresztény egyház.
Az őszi népszokások november 11-én, Szent Márton napjával zárulnak. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a saját hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a negyvennapos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság még megengedett.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni.
A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
A régi népszokásokra hál’ Istennek van közönség, az ifjabb generációk soraiban is – zárta előadását dr. Kriston-Vízi József.
